–

Igor Milošević az első nemi erőszak elkövetésének idején állítása szerint mindössze tízéves volt, tizennégy éves korától pedig rendszeresen követett el ilyen bűncselekményt rablásokkal kísérve. Az elmúlt harminc évben mindössze három hónapot töltött szabadlábon, legutóbb tizenöt év szabadságvesztésre ítélték, ami után nemrég szabadult.

Ez után közölt vele néhány napja egy „megaexkluzívnak” beharangozott, egyórás interjút az Informer nevű bulvárlap a YouTube-on, amikor is két női riporter tett fel neki kérdéseket.

Amellett, hogy már maga az interjú elkészítése is súlyosan megkérdőjelezhető etikailag (hiszen teret ad egy visszaeső bűnözőnek a magyarázkodásra), de ha ez nem lenne elég,

a riporterek a beszélgetés közben a nemi erőszakot nem ritkán „szexnek” nevezték (mintha az a másik fél beleegyezésével történt volna), és olyan kérdéseket is feltettek, amelyek hatására az elkövetőnek lehetősége volt kifejteni, mit tehetnek a nők annak elkerülésére, hogy megerőszakolja őket.

A kattintásvadászat érdekében pedig több portál is kivonatolta az elkövető szavait, tovább terjesztve őket, ami hangos tiltakozáshullámot váltott ki Belgrádban.

Egy nő megerőszakolása nem a te exkluzív sztorid!

Az erőszakolók börtönbe valók, nem a médiába, az erőszakra nem kattintani kell, hanem büntetni, a női szenvedés nem lehet bevételi forrás – olvasható a Női Szolidaritás nevű szervezet kiáltványában.

Nőjogi és emberi jogi szervezetek az elmúlt napokban tüntetéseket szerveztek a lap székháza elé, egyebek közt azt is kifogásolva, hogy a rendőrök, akik jelenleg a székház bejáratát védik nagy erőkkel a többségében női tüntetőktől, hol vannak akkor, amikor naponta történnek bejelentések családon belüli erőszakról és nemi erőszakról Szerbia-szerte, az elmúlt húsz évben pedig háromszáz nő vesztette életét családon belüli erőszak miatt az országban. 

A statisztikák szerint 2016 és 2020 között a Belgrádi Fellebbviteli Bíróságon csupán harminchat ügyben történt ítélethozatal – ami elenyésző szám –, és ezek döntő többségében, tizenöt esetben, az elkövetőt egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélték.

Egyetlen olyan eset volt csak, amikor tizenöt és húsz év közötti letöltendő börtönbüntetéssel sújtották az erőszaktevőt.

Így szombati demonstráció előtt a már említett nőjogi szervezet a többi között azt követelte, hogy azonnali hatállyal rendeljenek el felügyeletet Igor Milošević felett – aki egyébként elmondása szerint nem bánta meg tetteit, hiszen „csupán a szükségleteit elégítette ki”. Követelték továbbá, hogy távolítsák el a még mindig elérhető interjút a YouTube-ról és az Informer más felületeiről, a lap munkatársai tartsák tiszteletben a médiaetikai kódexet, amikor nők ellen elkövetett nemi erőszakról írnak, és szüntessék meg a központi finanszírozását azoknak a médiumoknak, amelyek nem etikusan tudósítanak a nemi erőszakról. 

Az Informer ugyanis évek óta sorozatosan sérti az újságíróetika szabályait, miközben tetemes támogatásokat kap közpénzből

Szerbia Oknyomozó Újságíró Központjának (CINS) feltárásai szerint 2020 eleje óta mostanáig a magát független napilapnak nevező, ám valójában kormánypárti bulvárlap legalább 18,3 millió dinár közpénzhez jutott különböző települési, városi önkormányzatok által kiírt médiapályázatok nyomán. Ennek a tetemes részét, 17 millió dinárt, a főváros, Belgrád osztotta ki az Informer számára. Ezek az összegek nemcsak a lapot kiadó „Insajder tim” nevű vállalatnál landoltak, hanem a tulajdonos lányához tartozó „Info IT media” név alatt működő céghez is.

Ez azonban nem az első eset – és nem is számít kirívónak Szerbiában sem –, hogy kormánypárti lapokat támogatnak közpénzből. Ahogy arra a CINS is már korábban rámutatott: 2017 és 2019 között csak az Informer 29,8 millió dinár támogatást élvezhetett, mindezt úgy, hogy a Szerbiában működő Sajtótanács Panaszbizottsága ez idő alatt negyvenszer adott ki figyelmeztetést a lapnak, amiért az többször is megsértette az újságíró-etikai kódexet. Az évekkel ezelőtti figyelmeztetések persze vajmi keveset értek, tekintve, hogy 2020 elejétől 2022. júniusig újabb huszonhárom nyilvános figyelmeztetést kaptak.

Tehát annak ellenére jutottak hozzá az elmúlt két évben is tetemes pályázati pénzekhez, hogy működésük során szinte folyamatosan megsértették az újságíró-etika szabályait.

Hogy hogyan sikerült mégis kiküszöbölniük ezt az „anomáliát” (hiszen a médiapályázatokon való részvétel egyik első és legfontosabb szabályai közé tartozik az etikus munkavégzés)?

Úgy, hogy ezeknek a pénzeknek a 70 százalékát a tulajdonos, Dragan J. Vučićević (akit egyébként az elnök kedvenc újságírójának is neveznek) lányához tartozó, már említett „Info IT media” nevű cég kapta, amely ellen soha nem indult panaszeljárás. 

Pásztory Dóri: „Egyetlen kisebbség tagja sem vágyik arra, hogy »ahhoz képest« ismerjék el!” – Érzékenyítés a diszkógömb alatt

WMN Ügy – 2022. október 2. – PD

Miközben pedig a különböző szerb újságírószakmai szervezetek szinte egy emberként tiltakoznak az Informer és tulajdonosa ellen a sorozatos erőszaktevővel, Igor Miloševićtyel készült interjú miatt, a lap online hasábjain arról lehet szavazni, miért nem indítanak ezek a szervezetek eljárást azon lapok ellen, amelyek „médiahadjáratot indítottak az Informer tulajdonosával szemben”.

Aki egyébként azzal indokolta a sorozatos erőszaktevővel készült interjút, hogy azt épp a professzionális újságírás jegyében készítették.

És ha szerinte ezt valaki nem érti meg, akkor nem érti a BBC, az NBC vagy a USA Today működését sem – mondta a Danas című napilapnak. És akkor most időzzünk el egy kicsit azon, hogy mit is jelent az újságíró-etika, és mi tartozik bele!

Az áldozatok hibáztatása, megalázása, ismételt traumatizálása, közösségek megfélemlítése semmilyen formában sem megengedett

Minden újságíró – tanulja bár a szakmát iskolai keretek között vagy sajátítsa el a gyakorlatban – köteles megismerni az újságíró-etika szabályait. A benne foglalt elvek olyan láthatatlan vezérfonalként szolgálnak (vagyis kellene szolgálniuk) a munka során, amelyek nemcsak az etikus, tisztességes, független és megbízható, hanem az érzékeny munkavégzést is lehetővé teszik – ezek azok az elemek, amelyek az etikai kódex alapjai.

Az újságíró szakma nemcsak jogokkal és kötelezettségekkel, hanem felelősséggel is jár. És ebbe beletartozik az is, hogyan szabad írni nők ellen elkövetett nemi erőszakról.

Persze nekem, ahogy számos kollégámnak, nincsenek illúzióim arról, hogy ezeket az elveket mennyire és milyen mértékben tartják ma tiszteletben akár itthon, akár a szomszédos országokban.

Holott egyáltalán nem mindegy, hogy a média még jobban ráerősít-e a társadalomban a nemi erőszak kapcsán amúgy is mélyen gyökerező sztereotípiákra, vagy inkább az eloszlatásukon dolgozik.

Erre a jelenségre mutatott rá a Mérce korábbi cikke, amely szerint ilyen sztereotípia (a teljesség igénye nélkül), hogy az erőszak oka a kontrollálhatatlan nemi vágy, és hogy a nők meg tudják akadályozni az erőszakot, ha valóban akarják. E mítoszok alapján pedig ki is rajzolódik előttünk rögtön az „igazi nemi erőszak” és az „igazi áldozat” sztereotípiája, amelyekre sok esetben a médiában is ráerősítenek – mint azt láthatjuk most a Miloševićtyel készült interjúban. 

Állandó fizikai fenyegetettség, túlmunka éhbérért, veszélyes munkakörnyezetben – Így készülnek a ruhák, amiket viselünk

WMN Ügy – 2022. szeptember 28. – FR

És hogy miért rendkívül káros teret adni ezeknek a narratíváknak a médiában (is)?

A szexuális bántalmazások túlélőinek gyakori megélése, hogy a rendszer elárulta őket, megkérdőjelezi a velük történteket.

Ezek az interpretációk pedig amellett, hogy áldozathibáztatók, hogy megalázzák, dehumanizálják a nemi erőszak túlélőit, és teljes mértékben rájuk hárítják a felelősséget, még ismételten traumatizálják is őket, miközben alapból is jellemző rájuk a mély szégyenérzet és az önvád.

Ráadásul a potenciális elkövetőknek is bebizonyítják, hogy a nemi erőszak megúszható – még ha olykor csekély büntetés árán is.

  

A média szerepe a szemléletformálásban óriási: nem mindegy, hogy a sztereotípiák megerősítéséhez vagy eloszlatásához járul hozzá. Nem mindegy, hogy amikor ilyen eseteket mutat be, azokat szaftos bulvársztoriként ábrázolja hangzatos szalagcímekkel, és csak a sokkolás, a borzongatás – és persze a kattintásvadászat – a cél, vagy empátiával, érzékenységgel, mélyrehatóan foglalkozik a témával. Nem mindegy, mindeközben reflektál-e a társadalmi kontextusra, vagy csupán egyéni történetként állítja be a nemi erőszakot. És az sem mindegy, teret ad-e az elkövetőknek a magyarázkodásra.

Ahogy a Mérce már említett cikkében fogalmaznak: „A média tehát a társadalmi kontextus bemutatása mellett elsősorban azzal segíthet az áldozatokon, ha a nemi erőszakot övező sztereotípiák tudatosításán munkálkodik, és amikor egy hasonló esetről beszámol, igyekszik elkerülni azokat. Ehhez azonban első lépésként neki magának is tudatossá kell válnia.” 

További források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / KatarzynaBialasiewicz

Filákovity Radojka