–

„Már harmadszor rakom vissza, de mindig kiesik!”

Az állatmentés egyik sarkalatos pontja, hogy mikor, hogyan, milyen (fajú, korú, állapotú) állatot mentünk. Facebookos kommentekben gyakran találkozni azzal, milyen rettenetes látni egy sérült, szenvedő állatot, és milyen szívtelen az az ember, aki magára hagyja. Legalább ilyen fontos azonban hangsúlyozni azt is, hogy egyáltalán nem minden sérült állatot szabad és érdemes bármi áron menteni, és ha már megpróbálkozunk vele, azt szakértő bevonásával tegyük. Tavasszal-nyáron például kifejezetten gyakori a felesleges madármentés.

Németh József, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Jocka, a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány elnöke, alapítója. Ő mondta el, hogy a költési időszakban rendre érkeznek feketerigófiókák, amiket a legkevésbé sem kellene megmenteni. „Ezek a madarak korai fészekhagyók, ami azt jelenti, hogy a teljes röpképesség megkezdése előtt elhagyják a fészket, a szülők a földön etetik őket. Sokan azt hiszik, hogy mentésre szorulnak, mert csak annyit látnak, hogy ugrálnak, nem tudnak megfelelően repülni még napokig”.

Jocka

Ezzel a félreértéssel én magam is találkoztam. Amikor egy madármentő alapítványnál dolgoztam önkéntesként, többször kaptam kétségbeesett, jó szándékú telefonhívást azzal, hogy „szegény fiókák biztos kiestek a fészekből, a szüleik ott repdesnek körülöttük”.

Az egyik telefonáló egyenesen arról panaszkodott, ő már kétszer-háromszor visszarakta a fészekbe a fiókát, de állandóan kiesik, ráadásul már nem is bírja elkapni, olyan gyorsan szalad. Alig tudtam meggyőzni, ne kergesse tovább. 

Az is előfordul, hogy gyerekek szeretnének játszani egy kismadárral, babusgatni, nevelgetni, de van, hogy valóban fészkéből kiesett, esetleg sérült madarat talál valaki. Félinformációk alapján ilyenkor még a menthető állatokat is könnyű halálra ítélni.

Jocka elmondása alapján az egyik legnagyobb hibát az emberek az itatással követik el. „A nagy meleg miatt egyből elkezdik őket megitatni különböző módszerekkel, azonban ennek sajnos vagy azonnali fulladás a vége, vagy a pár napon belül kialakult tüdőgyulladás miatt nem maradnak életben. Nem szabad sem itatni, sem etetni a madarat, amíg egy szakemberrel nem beszéltek – ő majd elmondja, hogy valóban rászorul-e erre az adott egyed, és azt is elmagyarázza, hogyan és mivel lehet ezt kivitelezni” – hívja fel a figyelmet a szakember. 

„És akkor mi majd jól gondoskodunk róla” – ha akarja, ha nem

Pár hónapja barázdabillegető-fiókákkal történt hasonló eset, ott nem valódi mentésről volt szó, csupán gyerekek szerették volna saját kezűleg felnevelni a barázdabillegető-fiókákat. Sem ők, sem a nekik segíteni próbáló felnőtt horgász nem volt tisztában vele, hogy a fiókáknak adott csonti rendkívül veszélyes – a négy ilyen módon etetett kismadár közül három már nem is jutott el élve az alapítvány munkatársaihoz, de a negyediket sem sikerült megmenteni.

Minden ilyen esetben tehát a szakértő megkérdezése a legfontosabb – önmagában attól, hogy madár, még nem biztos, hogy minden mag, minden kukac jó neki. Ha meg emlősállat, nem feltétlenül etethető tehéntejjel, van, amelyik elpusztul tőle.

Azt gondolnánk, arról mindenki tud, hogy a fűben megbúvó őzgidát nem szabad menteni, elvinni, de még simogatni sem, hiszen ilyenkor általában az anyja épp élelemért jár, és visszatérve rövidesen keresni fogja a kicsinyét – akit azonban nem biztos, hogy újra etetni fog, ha érzi rajta az emberszagot. Hiába szerepel a hírekben, blogokon, posztokban, mégis évről évre több tucatnyi feleslegesen mentett, vissza már nem ereszthető őzgida kerül a különböző állatvédő szervezetekhez. Fontos tudni: ha észrevesszük, hogy valamelyik kirándulótársunk, családtagunk megfogdosott, menteni próbált egy őzgidát, ne essünk kétségbe, hanem hívjunk fel szakembert, és ha az ő útmutatását követve rövid időn belül kezelésbe veszik, és visszahelyezik az eredeti búvóhelyére az állatot, akkor jó esély van rá, hogy az anyja megtalálja és táplálja.

Könnyen megkínozhatod, ha laikusként próbálod gyógyítani

A Fehér Holló önkénteseitől tudtam meg azt is, hogy ha súlyosan sérült emlősállattal találkozunk, például elütött szarvas, róka, akkor az nagy valószínűséggel menthetetlen – a vadállatok ugyanis rendkívül emberkerülők, viszont számunkra szinte felfoghatatlan módon jól gyógyulnak, és kitűnően bírják a fájdalmat. Ha egy ilyen állat megsérül (például eltörik a lába), minden erejét összeszedve elhagyja az emberi környezetet, legyen az ház vagy út, elbújik, kilábadozza a sérülést, és nagy valószínűséggel meggyógyul.

Amennyiben viszont annyira gyenge, vagy olyan erős fájdalmai vannak, hogy erre képtelen, akkor szinte biztosan belső sérülései is vannak, és a végét járja, még akkor is, ha egy laikus számára esetleg csak kisebb sérülésnek, törésnek tűnik.

Ilyen esetben megragadni, betuszkolni az autóba, netán nem hozzáértő módon kezelgetni a sérülését valójában kínzás a számára, és az utolsó óráit tesszük még pokolibbá.

Az alapítvány találkozott olyan helyzettel is, amikor fáradtolajba esett madarat, egy meggyvágót kellett menteni – ekkor kettős problémával néztek szembe: egyfelől mindenképpen meg kellett tisztítani a madarat, hiszen az olaj a bőrébe szívódva elpusztíthatja, ám sajnos önmagában az is baj, hogy fogdossák, ugyanis ezek az állatok ettől sokkot kaphatnak. A tisztogatásra így több fázisban került sor.

A legfontosabb: értesítsd a szakembert!

Ha a szakemberrel való egyeztetés során kiderül, hogy az állat valóban mentésre szorul, akkor törekedjünk rá, hogy minél kíméletesebben juttassuk el ahhoz az állatorvoshoz, alapítványhoz, akik gondoskodni tudnak róla. Tipikusan ilyenkor egy papírdoboz a legjobb megoldás: ez általában a legtöbb háztartásban megtalálható, például cipősdoboz formájában. „Ilyenben lehet az állatkölyköt, sérült madarat szállítani, mókust, pelét is hoztak már benne” – mondta el Sárkány Beáta, a Fehér Holló önkéntese.

Ha nagyobb méretű a madár, vagy egyszerűen nincs kéznél doboz, sokszor egy plédbe tekerik be óvatosan, ami szintén jó megoldás.

„Hoztak már be ölben kölyökrókát, az autóúton el is aludt. Amelyik kicsit nagyobb volt, azt macskaszállító dobozba rakták” – elevenítette fel Beáta. 

Amikor arról kérdeztem, mit emelne ki legfontosabb tudnivalóként, egyetlen kérése volt: ne a mégoly jó szándékú internetes ismerősök vagy a szomszéd ötletei alapján próbáljunk menteni. Azt pedig már én teszem hozzá, hogy ma egyre több szakembert el lehet érni. Olyan szervezeteket, amelyek évek, akár évtizedek óta foglalkoznak vadon élő állatok mentésével, gyógyításával. Őket kérdezzük már az első ponton, még az állat állítólagos elsősegélyben részesítése, hazavitele, etetése-itatása előtt.

Nagyon könnyű azt hinni, hogy értjük, látjuk mi az állat szükséglete. Az is lehet, hogy van tapasztalatunk kisebb (emberi) sérülések kezelésében, de sem ez, de még a hobbi-, vagy haszonállatokkal szerzett tapasztalat sem biztos, hogy elegendő muníciót ad egy beteg, sérült vad, vagy magára maradt (esetleg csak annak tűnő) állatkölyök mentéséhez. Ha segíteni akarunk, sose szégyelljünk információt, tanácsot kérni attól, akinek ebben nagyobb tapasztalata van.

Képek: Fehér Holló Vadmentő Alapítvány 

H. Fekete Bernadett