Hőségriadó és vízhiány – a jövő elkezdődött? – Hová tűnik a Budapest környéki települések ivóvize?

–

„Én nem tudok róla, ma is négyszer mostam” – feleli kérdésemre egy budakalászi lakos, hogy hallott-e a vízkorlátozásokról, egészen pontosan arról, hogy a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. arra kéri a lakosságot (és kilenc másik budai település lakóit is), hogy az alapvető ivóvízigények kielégítése érdekében a nem létfontosságú vízfelhasználást a kánikula időtartamára szüneteltessék, mert az ivóvíztároló medencék szintje jelentősen csökkent (a mosásra nem vonatkozik a jelen korlátozás). Megkérdezek egy másik budakalászit, ő sem tud a vízmű felhívásáról.

A hírek szerint Gödöllőn és Pécelen is „nagy a baj”

A Gödöllőn élő ismerős nem érzékelte, hogy gond lenne a vízzel, bár ismer olyat, aki a település új építésű területén lakik, és már napok óta tapasztal víznyomásproblémákat. Egy idős gödöllői lakos viszont azt mondja, ha nagy baj lenne, úgyis dobnának be szórólapot, de még nem dobtak. A helyi Facebook-csoportokba viszont érkeznek a beszámolók. Ezt meséli a Pécelen élő Marika is.

„Írogatnak az emberek, hogy a város magasabban fekvő részein egyáltalán nincs víz, oda zacskóval hordják, meg lajtoskocsival. Hogy este hazamennek, és nem tudnak főzni vagy egy pohár vizet inni, ráadásul van, ahol kisgyerek is van. De a rokonok is tapasztalták a nyomáscsökkenést” – mondja Marika.

A péceli azonban különleges eset (ez a terület nem a DMRV-hez, hanem a DMPV-hez, a Dél-Pest Megyei Viziközmű Szolgáltató Zrt.-hez tartozik). A város ivóvízellátásáról tizenöt vízműkút gondoskodik, csakhogy június 10-én az éjszakai viharban két kút is meghibásodott. Egy másik kútban annyira visszaesett a vízszint, hogy azt ki kellett állítani a termelésből. Egy másik kutat már korábban leállítottak meghibásodás miatt, egy kút pedig vízminőségi okokból korábban is csak tartalék kútként szerepelt. A péceli polgármester, Horváth Tibor elmondása szerint, mire megjavították az elromlott két kutat, addigra már nagyon csökkent a víztározókban a vízszint, nem töltődött vissza elég víz, majd ehhez jött még a kánikula is. Ez együtt már sok volt. De, mint mondja, enélkül is lettek volna gondok a vízellátással.

„Ha működtek volna a kutak, akkor később lettek volna bajok. Minden nyáron, amikor ilyen nagy kánikula van, folyamatosan fogy a víz a tározókból, a kérdés csak az, hogy mikor fogy ki. 2019 nyarán, amikor szintén rekkenő hőség volt, akkor három hét után jelentkeztek a problémák” – mondja. Hozzáteszi, legutóbb 2012-ben fúrtak új kutakat, de az is csak tűzoltásra volt elég, még mindig nem a valós igények kiszolgálására.

A lakosok szerint – és ez általában az agglomerációban élőkkel folytatott beszélgetések során újra és újra előkerülő téma – az is gond, hogy az utóbbi években túl sokan költöztek a településre, túl sok új ingatlan és lakópark épült, a közművek fejlesztése pedig nem tartott lépést a lakosságszám-növekedéssel.

„Egyik héten látom, hogy épül egy ház, aztán hopp, a következő héten már ott áll négy másik. Rohamtempóban zajlanak az építkezések, és ugye mindenki kertes házat akar, mindenki locsol. Nyáron este nyolc órától víznyomáscsökkenés van, kiürülnek a kutak, nincs víz. Régen nem voltak ilyen problémák” – mondja a Pécelen élő Lilla.

Marika is helyesel. Ő már több mint harminc éve él a településen, de korábban nem tapasztaltak ilyen vízhiányt. 

A DMRV Zrt. más agglomerációs településeket érintő vízkorlátozásokkal kapcsolatban kiadott sajtóközleménye alapján is hasonló következtetésre juthatunk: az agglomerációs területre jellemző a dinamikus népességnövekedés, a lakosságszám az utóbbi évtizedekben megtöbbszöröződött, ez pedig jelentkezett a vízigény növekedésében is, amit a műszaki rendszer nem mindig volt képes teljes mértékben kielégíteni. Az elmúlt napok rendkívül forró és száraz időjárása az utóbbi nyolc év legmagasabb vízfogyasztású időszakát idézte elő, ezért is volt szükség a korlátozásokra egyes területeken.

Ugyanakkor pánikra egyelőre úgy tűnik, nincsen ok (ismét emeljük ki, a péceli külön eset),

országos szinten még nem fenyeget a szomjhalál. Ez a mostani egy I. fokozatú vízkorlátozás volt, arra szólították fel a lakosságot, hogy a locsolást, az automata öntözőrendszerek működtetését, a házi úszómedencék feltöltését legyenek szívesek szüneteltetni. Legalábbis ne használják erre az ivóvizet. Remélhetőleg a II. és III. fokozat elrendelésére nem is lesz szükség, mivel korábban sem fordult elő ilyen súlyos vízellátási zavar. De még a II. fokozat is az olyan gazdálkodó szervezeteket érintené, amelyeknek a napi átlagfogyasztása meghaladja az ötven köbmétert, és arra kérnék őket, hogy csökkentsék a fogyasztásukat tíz százalékkal.

Mindenesetre a péceli lakosok szerint nem kellene ennyi embernek a településre költöznie vagy ennyi építési engedélyt kiadni.

„Mondhatnánk, hogy mivel nincs megfelelő víz- és csatornahálózatunk, ezért nem adunk ki építési engedélyt (megjegyzem, az építési engedélyeket Gödöllő adja ki), amíg a vízművekkel karöltve nem történnek meg a fejlesztések. Ez nagyon jól hangzik, de nem így működik. Valószínűleg kártérítési perek tömkelegével kellene szembenéznie a városnak, hiszen aki itt telket vett, az építeni is akar. Arról nem is beszélve, hogy akkor nem lesznek más beruházások sem. Akkor nem szabad óvodát sem építeni, meg uszodát, akkor nem lesz semmi a hétezer négyzetméteres bevásárlóközpontból. Tehát megáll az élet Pécelen. Márpedig az lehetetlen, hogy két-három évig visszatérjünk a sötét középkorba. Ezt folyamatában kell kezelni” – vélekedik Horváth Tibor polgármester.

Folyamatában pedig úgy próbálják kezelni a helyzetet, hogy módosítanák a helyi építési szabályzatot, hogy maximum kétlakásos lakóingatlanok épülhessenek, többlakásos társasházak ne, a betelepülőktől, beruházóktól településfejlesztési hozzájárulást szednének, illetve folynak a tárgyalások a DMPV Zrt.-vel újabb kutak fúrásáról. Azt, hogy miből fogják ezeket finanszírozni, még nem tudják, a városnak a polgármester állítása szerint a járványhelyzet következtében elmaradt beruházások miatt tetemes hiánya van, amit igyekeznek kezelni.

A polgármester úgy véli, lehet számítani az egyre szélsőségesebb időjárásra, de ez a mostani helyzet még nem a klímaváltozás, inkább a túltelepülés és agglomerációs problémák miatt van.

De tényleg szükségszerűek-e az új beruházások és a növekedés, miközben manapság arról szólnak a hírek, hogy az állandó növekedéskényszert egyébként is el kellene engedni?

Az általunk megkérdezett szakember, Medgyasszay Péter építészmérnök, a fenntartható építészet szakértője szerint nem magukkal a fejlesztésekkel, hanem az indokolatlan fejlesztésekkel van a probléma, ha azok nem a valós igényekre reagálnak. Az pedig korábban is tudvalevő volt, hogy a szétterülő városok problémásak. Az új városrészek nemcsak üres területeket foglalnak el, hanem új közműveket, infrastruktúrát is igényelnek.

„A városi magok alacsonyabb intenzitású, vagyis családi házas övezetekkel terülnek szét, és míg korábban az volt a jellemző, hogy az ilyen területeken élők egyfajta termelőegységként is üzemeltek, tehát állatot is tartottak, növényt termesztettek (még az 1920-as években is a lakosság nyolcvan százaléka mezőgazdaságból élt), manapság az ilyen helyen élők inkább csak fogyasztóként jelennek meg.”

Tehát kert van, amit locsolni kell, és medence, amit fel kell tölteni, de sokszor még a nagy területű telkeken épült családi házakba is csak aludni járnak az ottlakók.

Mindamellett ez egy oda-vissza működő folyamat. A városokból előszeretettel költöznek az emberek kertvárosi részbe, illetve a vidéket is sokan hagyják el az agglomeráció nyújtotta előnyökért. Volt már ilyen költözési hullám a kilencvenes évek közepén, végén – akkor is lehetővé tették a települések terjeszkedését, de a szükséges fejlesztések elmaradtak –, és most is zajlik ilyen kiköltözési láz, egyebek között a koronavírus hatására.

A városi életforma előnye, hogy minden elérhető közelségben van, közel van a munkahely, a játszótér, van kávézó. Csakhogy a járvány idején bejött a home office, a játszóterek üresen kongtak, a kávézók bezártak. Nem csoda, hogy a lakásokba bezárva sokan döntöttek a kiköltözés mellett, és ez látszik az ingatlanárak alakulásában is. De ez a trend valószínűleg majd ismét megfordul.

A szakember a több évtizedes tervezői tapasztalatai alapján úgy véli, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásához nagyban hozzájárulhatott az építési jog átalakulása is.

„Korábban, ha egy építési engedélyt benyújtottunk, akkor a helyi viszonyokat jól ismerő, építészeti és városrendezési szempontból is kompetens önkormányzat adta a jóváhagyását. Majd a különböző közműszolgáltatóktól (gáz, víz csatorna), be kellett szerezni egy hozzájáruló nyilatkozatot, amelyben arról nyilatkoztak, hogy megvan a szükséges kapacitás az építés hatására megjelenő pluszterhelés kiszolgálására. Ma már nem kell közműnyilatkozat, az önkormányzat csak építészeti szempontból véleményez, az építésfelügyelet dönt, amely talán nem is ismeri a helyi viszonyokat. Korábban tényleg nagyon sok volt a munka egy engedélyezés körül, valószínűleg ezt próbálták több lépcsőben egyszerűsíteni. Csakhogy a fürdővízzel együtt a gyereket is sikerült kiönteni. Egy olyan szabályozás felé mozgunk, ami a fejlesztőnek és építtetőnek egyre nagyobb mozgásteret ad a közösség rovására. Egyrészt nem rendszerben, másrészt rövid távon gondokodnak.”

A szakember szerint struktúrában kellene a helyzetet szemlélni, országos szinten, hogy mely településeket, azoknak mely részeit kellene valóban fejleszteni, a fejlesztés során a fenntartható építészet alapelveit betartani, aminek része a vízvisszatartás, az esővízkezelés, víztározók építése.

Megvizsgálni, adott helyen milyen vízforrások állnak rendelkezésre, milyen igény van fogyasztói oldalról az öntözéstől kezdve a vécé lehúzásáig.

A jövő elkezdődött

De vajon nem nonszensz-e, hogy miközben a klímaváltozás miatti súlyos aszályokra készülünk, közben ivóvízzel locsoljuk a kertjeinket és azzal töltjük fel a medencéinket?

„Egy bizonyos fokig az” – ért egyet Farkas Viktor Mátyás, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője. Mint ahogy az is elhibázott dolog, hogy a kertjeinkben a rövidre nyírt gyepet locsolgatjuk (erről korábban itt írtunk). Erre még hamarosan visszatérünk.

„A mostani helyzetnél szépen kirajzolódott, amit mindig elmondunk az éghajlatváltozás kapcsán, hogy egyre gyakoribbá válnak az extrém időjárási események. Volt egy nagyon hideg tavaszunk, áprilisban négy, májusban két fokkal volt hűvösebb, mint a sokévi átlag. A mostani júniusi hőhullám szintén elég extrémnek mondható. Azt nem lehet konkrétan kijelenteni, hogy ez a hőhullám a klímaváltozás következménye, de azt igen, hogy az ehhez hasonló időjárási események, beleértve a hőhullámokat és az ezzel járó megnövekedett vízigényt, egyre gyakoribbak lesznek.”

Harmadik fokozatú hőségriasztást tartós hőhullámos napokon rendelnek el, azaz amikor a napi középhőmérséklet legalább három napon át 27 fok felett van. Míg ma évente átlagosan másfél ilyen alkalom van, addig 2070-re ez a szám átlagosan ötig emelkedhet.

Azt, hogy ez mennyiben jár majd ivóvízhiánnyal, nehéz lenne modellezni, hiszen sokváltozós az egyenlet. Függ attól is, hogy a döntéshozók milyen intézkedéseket hoznak, fejlesztik-e az infrastruktúrát.

A szakember azonban felhívja a figyelmünket, hogy éppen ez az a terület, ahol az átlagember is sokat tehet. Általános vélekedés, hogy Magyarország víznagyhatalom, sok vizünk van, ezért megszokott, hogy ivóvíz-minőségű víz folyik a csapból, és hogy sokan azzal locsolják a kertet is. Pedig utóbbira nem volna szükség.

„Fontos, olcsó, és még jövedelmező is lehet a megfelelő otthoni csapadékvíz-gazdálkodás.

Sokan egyszerűen az árokba vezetik az esővizet, ami még a jobbik eset. A rosszabbik eset, amikor a szennyvízhálózatba vezetik a csapadékvizet, ami a régebben épült városokban, településeken fordul elő. Ilyen például Szentendre, ahol elég idős a belváros, és ahol egyesített szennyvíz- és csapadékvíz-elvezető rendszert építettek ki. Egy hirtelen lezúduló esőzésnél túl sok víz érkezik a szennyvíztisztítóba, ami egy idő után nem tud több vizet fogadni, ezért kénytelenek ezt az esővízzel kevert szennyvizet tisztítatlanul beleereszteni a Dunába. Tehát nemcsak hogy nem hasznosul ez a víz, de még károkat is okoz. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy otthon a lakosok gyűjtsék a csapadékvizet, és hasznosítsák.” A szakember szerint ezzel nemcsak a környezetünkkel tennénk jót, de még anyagilag is jól járnánk.

„Ha száz négyzetméter tetőfelületenként valaki egy köbméternyi víztározó-kapacitást szolgálatba állít otthon, akkor ezzel az éves csapadékának körülbelül a nyolcvanöt százalékát vissza tudná tartani. Ha ebből öntöz olyan napokon, amikor nem esett az eső, akkor akár évi tizennyolcezer forint csatornadíjat, és tizenötezer forint vízdíjat tud megspórolni.”

Azt sem tartják túl előnyösnek, hogy a kertes házakban elterjedt a rövidre nyírt angol pázsit. A mostani vízkorlátozások idején is az volt az általános probléma, hogy a kertet nem locsolhatták esténként a lakosok a vezetékes vízzel. A pázsit egyrészt elég munkaigényes, folyamatosan nyírni kell, ráadásul a rövid pázsit vízmegtartó képessége is minimális.

„Egy esőzést követően egy magasan hagyott fű körülbelül hétszer annyi vizet tud magába szívni és megtartani, mint a rövid pázsit. A hosszú fű jobban árnyékolja a talajt, és védi a kiszáradástól. Ha a kertünkben fák, cserjék, és hosszú fű van, akkor ez nemcsak a vízvisszatartásban segít, hanem szabályozza a kert mikroklímáját is, a nyári kánikulában árnyékol, és párolgás útján is hűt.”

Ez tehát az, amit a hétköznapi ember is megtehet. De mi a helyzet országos szinten?

Az kijelenthető, hogy ugyanarra volna szükség nagyban, országos szinten, mint kicsiben, a kertjeinkben: a vízzel való helyes gazdálkodásra.

„Ma Magyarországon a vízgazdálkodás az árvizekkel és belvizekkel szembeni védekezésre épül, vagyis a túl sok víz elleni védelemre. Ha nagyon sok víz jelenik meg hirtelen egyszerre valahol, akkor azt azonnal elvezetjük. Sokkal fontosabb lenne, hogy ne elvezessük, hanem a tájban adjunk vissza teret a víznek, tartsuk vissza a vizet a vizes élőhelyekben, folyókban, mocsarakban, tavakban. Ugyanis egyre gyakoribbak lesznek a hirtelen lezúduló esők, amelyeket aztán aszályos időszakok követnek.”

A szakember elmondása szerint a WWF Magyarország külön figyelmet szentel a vizes élőhelyek megőrzésének, illetve annak, hogy minél több ilyen területet adjanak vissza a természetnek. A helyzet azonban nem túl biztató. A folyószabályozások és az intenzív mezőgazdaság miatt a vizes élőhelyek 87 százaléka már eltűnt Magyarországon.

 Iliás-Nagy Katalin

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/AlesVeluscek