Ha valaki kertészkedni kezd (még ha csak olyan amatőr hobbikertészként is, mint jómagam), esetleg még a fenntarthatóság és ökogazdálkodás is érdekli, az úgy vélem, hamarosan rendszerként fogja szemlélni és látni az őt körülvevő világot.

Éppen ezért hadd kezdjem egy személyes élménnyel ezt a cikket!

Amikor biztossá vált, hogy az erdőkertekről fogok írni, másnap, anélkül, hogy összebeszéltünk volna, egy ismerősömtől levelet kaptam, melyben figyelmembe ajánlott egy érdekes témát, mit ad isten, épp az erdőkerteket, valamint a téma egyik hazai szakértőjét, dr. Mag Zsuzsát (külön felhívnám a figyelmet a csodálatosan témába vágó névre is!). Micsoda szinkronicitás! – csettintettem elégedetten, és azonnal fel is kerestem a szakértőt.

Dr. Mag Zsuzsa biológus, ökológus, permakultúra-tervező

Zsuzsa nem csak elméletben foglalkozik az erdőkertekkel, hét évvel ezelőtt bele is vágott a családjával egy ilyen megvalósításába. Mára a 3300 négyzetméteres Fejér megyei telkük nagy része erdőkert, és annak ellenére, hogy még mindig csak a kísérletező fázisban vannak, és a tavalyi év időjárási szempontból kimondottan rossz volt (enyhe tél, többszöri fagykárok, száraz tavasz, hűvös nyár), mégis 250 kilogramm élelmiszert „szüreteltek”, melynek felét a fiatal erdőkert adta.

Ez a mennyiség a család számára már számottevő, de Zsuzsa szerint egy ekkora területhez képest egyáltalán nem sok, a kert még csak most kezd termőre fordulni, bőven van benne potenciál.

De mi is az az erdőkert?

Valójában nem új találmány, a trópusokon nagy múltja van már ennek, de a mérsékelt övben is léteznek 30-40 éves erdőkertek. Elmélete és alapgondolata az úgynevezett permakultúrában gyökerezik.

A permakultúra olyan szemléletmód, melynek lényege, hogy az emberi élőhelyek és mezőgazdasági területek kialakítása során nem megküzdenünk kell a természettel, hanem együttműködnünk vele, hogy a szükségleteink kielégítése során a lehető legkisebb energiabefektetéssel a lehető legnagyobb hasznot érjük el úgy, hogy közben nem pusztítjuk, hanem még építjük is a környezetünket.

Az irányzat követői rendszerben gondolkodnak, egy adott területre kerülő minden egyednek figyelembe veszik a szükségleteit és az általa nyújtott hasznot, a részeket összehangolják, hogy a legoptimálisabban működjön az egész. Vagyis a természetben zajló ökológiai folyamatokat veszik mintául.

„Ha körbenézünk, azt láthatjuk, hogy a természetes rendszerek, például egy erdő, magától is nagyon stabil és produktív

Ehhez képest mi, emberek hihetetlen erőfeszítéseket teszünk, hogy a szántóföldön ennivalót termesszünk magunknak. Nekünk, itt, Európában akkor kell a legkevesebbet küzdenünk a környezetünkkel, ha valamiféle erdőszerű társulásban gondolkodunk” – mondja Zsuzsa.

Az erdőkert azonban nem egyenlő az elvadult kerttel, ahol egyszerűen szabadjára engedjük a természet erőit, ez egy gondosan megtervezett rendszer, amelyben mindennek megvan a maga helye és szerepe.

Egészen pontosan azt az állapotot igyekeznek modellezni benne, amikor a természetben a bozótból erdő lesz. Vannak benne fák, bokrok, évelő lágyszárú és kúszónövények.

„Nemcsak összevissza vannak a fák, hanem gondosan megtervezzük azok helyét, a lombkorona szintjét. A fák egymástól távol állnak, így sok fény jut az alsóbb szintekre. Ültetésnél figyelembe vesszük az egyes növények igényeit, szükségleteit, hogy a lehető legjobban érezzék magukat, és jól teremjenek.”

Egy ilyen kert kialakítása tehát igényel némi szakértelmet

A biológus szerint ez valójában bármelyik kerttípusnál, még a veteményesnél is így van. A nehézség az lehet, hogy egyelőre igen szerény a téma szakirodalma, néhány könyv jelent meg eddig angolul. (Akinek az angolul olvasás nem jelent gondot, annak Zsuzsa ezek közül Martin Crawford: Creating a forest garden című könyvét ajánlja az alapelvek elsajátításához). Zsuzsa a saját kertjéről és tapasztalatairól blogot vezet, illetve egyre többen látogatnak el hozzá, hogy megcsodálják a birodalmát és tanuljanak tőle. A Magyar Permakultúra Egyesület berkein belül tanulhatnak még az erdőkertekről az érdeklődök. Az egyesület tanfolyamokat szervez, konferenciákat bonyolít permakultúra témában, honlapjukon külön térkép található a hazai permakultúra- telephelyekről, erdőkert-projektekről. 

 

Az erdőkertben megtalálható növények legtöbbje ehető 

vagy legalábbis valamilyen funkcióval bír, és hasznos az egész szempontjából. A fenntarthatóság szempontjából is fontos, hogy minél önellátóbbak legyünk, amit tudunk, magunknak termesszünk meg."

 Zsuzsa szerint a mérsékelt övi példák alapján egy erdőkert a legintenzívebb szántóföldi gazdálkodással is felveheti a versenyt a hozamot tekintve, mindezt úgy, hogy – a mezőgazdasági területekkel szemben – még épül is a talaj közben, a növények nagy része egészséges marad, a kert pedig biztonságosan terem növényvédőszerek használata nélkül is. Ugyanis minél komplexebb, fajgazdagabb egy rendszer, annál ellenállóbb a kártevőkkel és az időjárással szemben is. Ez utóbbi a melegedő klíma miatt kifejezetten fontos szempont lesz a jövőben.

Az erdőkert nem csak a többféle növényfaj együttes jelenlétével járul hozzá a biodiverzitás megőrzéséhez, az ilyen területek remek élő- és rejtekhelyet nyújtanak a rovarok, a hüllők, madarak és apró emlősök számára is.

Hogy mekkora kertre van szükségünk, ha mi magunk is próbálkoznánk…

Ez elsősorban életmódfüggő, de a termésmennyiség nagymértékben függ a terület méretétől. Ötször öt méteren már elkezdhetünk kísérletezni, ekkora terület elegendő egy minimum egység létrehozására, ami egy fából, egy-két bokorból, illetve lágyszárúakból áll. A szakértő szerint egy családot már egy ezer-ezerötszáz négyzetméteres erdőkert bőségesen kiszolgál, vagyis fedezi az éves zöldség-gyümölcs igényüket, és akár még el is tudnak tenni télire. Zsuzsáék kertje azért nagyobb ennél, mert folyamatosan kísérleteznek a különféle növényfajokkal. 

Fotó: dr. Mag Zsuzsa

Hogy milyen (haszon)növények kerüljenek a kertbe, azt is mindenki tetszése és ízlése szerint variálhatja.

Maradhatunk a hagyományos fajoknál, mint a málna, egres, cseresznye, barack, dió, de kipróbálhatunk néhány különlegesebb növényt is. Csak érdekességképpen, Zsuzsa kertjében található például bambusz is, amitől sokan tartanak, ugyanis elég szapora és állítólag kiirthatatlan, ám szerinte megfelelő technikával kordában tartható, a friss bambuszhajtás pedig még nyersen is remek csemege. De termett már náluk a kertben homoktövis (mézbe áztatva télire is elrakható, szuper vitaminbomba), mézbogyó, feketeberkenye, japánkörte (nashi), kínai datolya, naspolya, mézalmácska, és jól érzi magát a khakiszilva meg az indiai banán is.

„Az erdőkertben a produkció legnagyobb részét a fák és bokrok adják, alattuk viszont nagyon sok évelő lágyszárú van, amik egyrészt ökológiai funkciókat is betöltenek (talajtakarók, tápanyag-akkumulálók, nitrogénkötők, méhlegelők), másrészt nagyon sok közülük gyógy- és fűszernövény is egyben.

A kertben olyan nagy a fajgazdagság, hogy mindig virágzik valami” – mondja Zsuzsa, aki szerint nem kell lemondani a gyepről sem, hiszen természetes igényünk, hogy kiülhessünk a kertbe, de erre legtöbbünknek valójában zsebkendőnyi terület is elég lehetne.

Az erdőkert tehát mintha a hagyományos kertek újrafelfedezése, újragondolása és újratervezése lenne, ahol az esztétikum és a hasznosság kéz a kézben jár. De vajon miért alakult úgy, hogy ekkora divat lett az elmúlt évtizedekben a már említett gyep-tuja kombó? – merül fel bennem a kérdés.

Az ökológiában van egy úgynevezett hendikep-modell

(Amikor egy faj megengedheti magának az erőforrások elherdálását, sőt, még kérkedik is vele, ilyen például a hímpáva díszes tollazata, aminek nincs más haszna, csak hogy kívánatosabb legyen párválasztásnál – a szerző).

„Szerintem ez is valami ilyesmi lehet. Az egész angol gyep és angol kertészet valahogy azt sugallja, hogy bizony a kert tulajdonosa megengedheti magának, hogy olyan kertje legyen, amiben nincs semmi hasznos, mégis jó sok energiába került kialakítania és fenntartania. Ez nyilván egy zsákutca, amit ideje lenne elfelejteni” – véli a szakember. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Az erdőkert eleinte ugyan több munkát igényel, mint egy kert füvesítése, hiszen, mint már említettük, meg kell tanulni az alapelveket, precízen meg kell tervezni a növények és egyéb alkotóelemek helyét és szerepét, később azonban, ahogy a kert növekszik és idősödik, komplex ökológiai rendszerré és egyre inkább önszabályozóvá válik.

Mag Zsuzsa kertje már hétéves, és évről évre érezhetően kevesebb a munka vele (legalábbis kevesebb munka fenntartani, mert a betakarítani való egyre több, ez azonban jó hír) nemcsak a nyírt gyephez, de a hagyományos veteményeshez képest is. Ásni, kapálni nem szükséges, gazolni is csak nagyon keveset kell, locsoláshoz általában elegendő az esővíz. 

„Az évelők mélyre hatoló gyökereik miatt nem annyira érzékenyek a csapadék eloszlására, amíg éves átlagban megvan a szükséges mennyiségű csapadék, addig ők ahhoz a talaj mélyebb rétegeiből is hozzáférnek. A csemeték az első egy-két évben kicsit nagyobb figyelmet igényelnek, ezeket szoktam néha locsolni, illetve néhány vízigényesebb bogyós növényt, például a málnát vagy a mézbogyót. A gazolással hasonló a helyzet, a fiatal erdőkertben a csemeték között kaszálunk, illetve füvet nyírunk, a csemeték közvetlen környezetét mulcsozással tartjuk gyommentesen. Ahogy az erdőkert idősödik, és egyre árnyékosabbak a viszonyok, a füves gyep visszaszorul vagy visszaszorítjuk, és ezekre a helyekre lágyszárú növényeket telepítünk. Valamennyit kell igazgatni menet közben a növényzetet, de egységnyi területre vetítve ez elenyésző mennyiségű munka, például egy veteményeshez képest, ahol folyamatosan csíráznak a talajfelszínen a magok. Jó esetben egy erdőkertben alig van szabad talajfelszín, mindent növények borítanak.”

Fotó: dr. Mag Zsuzsa

Az erdőkertben a zöldhulladék fogalma is átalakul. Ez nem valami, ami útban van és el kell égetni (ez egyébként is egy nagyon rossz irány volt az elmúlt években) vagy szállítani, hanem tápanyag, ami újrahasznosul. A lehullott lombot nem szükséges összegereblyézni, a fa alatt avar lesz, ami lebomlik és építi a talajt, az esetlegesen levágott, lemetszett gallyakat felapríthatjuk, és komposztot vagy talajtakaró mulcsot készíthetünk belőlük, vagy egyszerűen feldarabolva a fa alatt hagyhatjuk.

Vagyis a saját kertünkben egyfajta karmester szerepét töltjük be, a természet teszi a dolgát, mi pedig felügyeljük a folyamatokat. És aztán élvezzük a munkánk gyümölcsét. Mert az bizony lesz bőven. Mármint gyümölcs. Sok-sok kosárra való.

Iliás-Nagy Katalin

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61