–

Százezrek halnak meg antibiotikumrezisztens fertőzésekben

Világszerte egyre nagyobb fejtörést okoz a szakértőknek és a döntéshozóknak az úgynevezett antibiotikumrezisztencia. Ennek lényege, hogy a rendszeres antibiotikumfogyasztás következtében a kórokozók idővel ellenállóvá válnak az ilyen hatóanyagokkal szemben. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi jelentése szerint évi hétszázezer ember hal meg antibiotikumrezisztens fertőzések következtében – hiszen azokat semmilyen rendelkezésre álló készítménnyel nem lehet megfogni –, és egyes prognózisok szerint ez a szám 2050-re tízmillióra emelkedhet.

Az antibiotikumok korántsem csak gyógyszerek révén kerülhetnek a szervezetünkbe, bár természetesen azok nem feltétlenül indokolt használata is közrejátszott a probléma kialakulásában.

Legalább ekkora gond azonban a nagyüzemi állattartás, ahol szintén gyakorta alkalmaznak antibiotikumokat – egyfelől a zsúfoltságból adódó fertőzések megelőzésére, másfelől az állatok növekedésének a gyorsítására, vagyis a hatékonyság jegyében.

Az emberek pedig a hússal együtt ezeket is elfogyasztják, de még azok sem lehetnek biztonságban, akik tartózkodnak az állati eredetű élelmiszerektől, hiszen az antibiotikumok a talajvíz „közvetítésével” az ivóvízbe is eljutnak. Éppen ezért szavazott meg az Európai Parlament tavalyelőtt egy jogszabályt, amely az antibiotikumhasználatot hivatott csökkenteni – de nem megszüntetni – a nagyüzemi állattartásban, ám félő, hogy ez önmagában nem lesz elegendő a globális probléma megoldására.

Hormon és rák

Az Európai Unióban elvileg ugyancsak tilos a növekedési hormonok alkalmazása – de a világon nincs mindenhol így. Ezek a hormonok pedig szintén jelen lehetnek az állati eredetű táplálékokban, és az emberi szervezetbe kerülve különféle nemkívánatos folyamatokat indíthatnak el,

például megnövelhetik az inzulinszerű növekedési faktor (IGF–1) szintjét, ami különféle daganatos megbetegedések kialakulásához járulhat hozzá, úgymint vastagbél-, vese-, prosztata-, méhrák.

A betegségek többsége zoonotikus

A fentieken túl számos más kór is a húsfogyasztásból jön:

tudósok becslése szerint az embereket érintő tíz ismert fertőző betegség közül több mint hat, négy új vagy kialakulóban ismert fertőző betegségből pedig három állatoktól származik.

Így a járványok többsége is zoonotikus, vagyis állati eredetű, és a táplálkozás révén jutott el hozzánk – ahogy például az alábbiak is.

Mégsem ölelte meg a Karcsi a majmot

Az AIDS-et, azaz a szerzett immunhiányos tünetegyüttest 1981-ben ismerték fel az Egyesült Államokban, és nem egészen egy évtized alatt az egész világon elterjedt. A sajtó által „korunk pestiseként” is emlegetett kórt kiváltó HIV azonban Afrikából származik, és nagy valószínűséggel már évszázadok óta jelen lehet egyes majomfajtákban, mégpedig anélkül, hogy megbetegedést okozna náluk.

A korábbi feltételezések szerint szexuális úton jutott el az állattól az emberhez – ahogy annak idején egy ismerős orvos fogalmazott nem túl ízlésesen: „Megölelte a Karcsi a majmot, aztán a Karcsi a Karcsit.”

Utóbb kiderült, hogy a fenti elképzelés téves, és a vírus állatról emberre való átugrásának az oka az étkezésben rejlik: Afrikában ugyanis a majomhús fontos fehérjeforrás, az állatok vadászata és feldolgozása azonban nem a legfejlettebb és pláne nem a leghigiénikusabb módon történik.

A HIV jellemzően néhány év tünetmentesség után kezdi ki a védekezőrendszert, mígnem kialakulhat az immunhiányos állapot, ahonnan már nincs visszaút. Igaz, a HIV-et hordozók nem feltétlenül betegednek meg, ám ettől még továbbadhatják. Bár az orvostudomány e téren is sokat fejlődött, a fertőzést még ma is csak megelőzni lehet.

Nincs rá vakcina, nem gyógyítható, viszont jól kordában tartható úgynevezett kombinációs terápiával, amelynek során több hatóanyagot alkalmaznak, így ha a vírus rezisztenssé válik is valamelyikre, még mindig maradnak „hadra foghatók”. Ennek tulajdoníthatóan a beteg akár évtizedekig is viszonylag jó minőségű életet élhet. Kutatók szerint a génterápia lehet a kulcs a végleges megoldáshoz – valamikor a jövőben.

Az ebola újra és újra berobban

Az ebolát az ebolavírus okozza – nevét a nyugat-afrikai Ebola folyóról kapta, amelynek a környékéről a vírus származik. A vérzéses láznak is nevezett kór klasszikus influenzaszerű tünetekkel ad hírt magáról, amit rövidesen hányás, hasmenés, vérzés követ, majd jóvátehetetlen kárt okoz a különféle szervrendszerekben, illetve a keringésben.

Az ebola a gyümölcsevő denevértől ered, és ugyancsak az állat elfogyasztásával jelent meg az embernél. A legutóbbi nagyobb ebolajárvány 2013 és 2015 között zajlott, amikor ráadásul a vírus első ízben jutott el a fekete kontinensről a világ más pontjaira.

A járvány sajnos továbbra is bármikor berobbanhat – ahogy volt már rá példa azóta is –, jó hír viszont, hogy mintegy húszévnyi kutatás után sikerült hatásos védőoltást kifejleszteni a vírus ellen.

Elhullott társaikat etették meg a szarvasmarhákkal

A Creutzfeldt–Jakob-szindróma, más néven szivacsos agyvelőgyulladás meglehetősen ritka, de annál súlyosabb betegség, amely az értelmi képességek visszafordíthatatlan leépülésével jár, és néhány hónapon belül halált okoz. Nemhogy nem gyógyítható, de még csak lassítani sem lehet a folyamatot. Sokáig a terjedéséről is keveset tudtak – csupán annyi volt bizonyos, hogy egyes betegek fertőzött orvosi eszközök használatával, fertőzött szövetek beültetésével, illetve halottak agyából előállított növekedési hormon révén kapták el a kórt.

A kilencvenes években azonban Nagy-Britanniában összefüggést fedeztek fel a Creutzfeldt–Jakob-szindróma és a szarvasmarhák körében pusztító kergemarhakór között.

A betegség pedig megint csak a húsfogyasztás révén jutott át állatról emberre – hozzá kell tenni azonban, hogy kergemarhakórban olyan jószágok betegedtek meg, amiket elhullott társaik húsával vagy belsőségeikkel etettek, ami lényegében kannibalizmus.

Vadállatok húsát enni menő volt

A mostani Covid-19 „hazája”, mint köztudott, a kínai Vuhan városa. A Covid-19 elődje, a SARS már 2003-ban megjelent itt, ám akkor még sikerült különböző szigorításokkal megfogni. Az akkori járvány lecsengésével azonban fokozatosan visszatért az élet a régi kerékvágásba, amibe a vadállatok árusítása és fogyasztása is beletartozott. Mindennek egyébként hagyománya van a távol-keleti országban, már csak azért is, mert akadtak időszakok, amikor azt kellett enni, ami éppen volt.

Az utóbbi évtizedekben viszont a vadállat-kereskedelem kimondottan jövedelmező iparággá vált – bizonyos körökben afféle státuszszimbólumnak számít például tigrist enni. Igaz, a védett fajok tiltólistán voltak, de a nem túl alapos ellenőrzésnek és a jogi kiskapuknak tulajdoníthatóan ezt ki lehetett játszani. Az igazsághoz az is hozzátartozik – de állatkínzásra vagy súlyos természetkárosításra mentségnek semmiképpen sem tekinthető –, hogy a vadhúsipar felszámolása szélesebb körű munkanélküliséghez és a feketekereskedelem fellendüléséhez vezethetett volna.

Az eladók és a vevők a húspiacokon találhattak egymásra – így például a vuhani piacon, amelyet a járvány kitörésekor a fertőzés kiindulópontjának tekintettek. Nem is volt ez meglepő, hiszen – számos fotó tanúsága szerint – az ottani higiénés viszonyok finoman szólva is hagytak maguk után kívánnivalót, ám utóbb kiderült, hogy az első száz fertőzöttnek nagyjából a fele a piac közelében sem járt. Annyi szinte biztosra vehető, hogy a vírus a denevérről terjedt át az emberre – elképzelhető, hogy ebben valamilyen köztigazda is szerepet játszott, például a tobzoska, ami egyébként szintén védett állat.

Kérdések, amikre még sokáig nem lesz válasz

Mindenesetre a vírus hetek-hónapok óta rettegésben tartja a világot. Azt, hogy hányan kaphatták el eddig, és hányan fertőződnek meg majd ezután, megbecsülni is nehéz – az adatok számos tényezőtől függnek, ilyen például a tesztelések száma, a tesztek fajtája, nem utolsósorban pedig a mindenkori körülmények, például a népsűrűség, az átlagéletkor, a légszennyezettség és természetesen az adott egészségügyi rendszerben alkalmazott protokoll. Vakcina pedig a hírek szerint legjobb esetben is az év vége felé várható.

Az országok jellemzően többé vagy kevésbé szigorú korlátozásokkal próbálják lassítani a Covid-19 terjedését, aminek a krónikus betegek és a műtétre várók láthatják kárát, és persze a gazdaság is megsínyli a kényszerű passzivitást. A sokat szidott Svédországban alig van korlátozás, és inkább csak a valóban veszélyeztetettek számára javasolják az izolációt. Így az élet – és persze a gazdaság – nem áll le, ám rövid időn belül sokan betegedhetnek meg – reméljük, hogy az egészségügyi rendszerük képes lesz mindenkit felvenni és ellátni.

Most mi vagyunk bezárva

Egyszer persze ennek is vége szakad – és sokan azt gondolják, utána semmi sem lesz már olyan, mint volt. Hogy igazuk lesz-e, majd az idő megmutatja. Az azonban nagyon valószínű, hogy a húsfogyasztás, legalábbis a jelenlegi mértékben, továbbra is időzített bomba marad.

Vélt felsőbbrendűségünknél fogva az elmúlt száz-százötven évben a végletekig kizsákmányoltuk az állatokat: elvettük a szabadságukat, az egészségük rovására kényszerítettük őket abnormálisan gyors hízásra-növekedésre, mesterségesen szaporítottuk őket, a nőstényeket elszakítottuk az utódaiktól, és ha már nem tudtak hasznot hajtani, mehettek a vágóhídra.

Talán bele sem gondoltunk abba, hogy mi mindenen mennek keresztül rövidke életük során, mire az asztalunkra kerültek valamilyen étel formájában.

Most mi vagyunk bezárva, a mi napjainkat hatja át a félelem, a mi fejünk fölött lebeg Damoklesz kardjaként a betegség és a halál. És ha a járvány elmúltával ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, ezután is bármikor részünk lehet hasonló tapasztalásban. Érdemes lenne átgondolnunk az igényeinket és a szokásainkat – amíg még önszántunkból megtehetjük.

Mezei M. Katalin

Kiemelt kép: Getty Images/China Photos