Meddig lehet még lefelé csúszni? – A legszegényebbek kiszolgáltatottsága a koronavírus idején

–

BÓDIS KRISZTA – A Van Helyed! Alapítvány vezetője

Itt most olyan szakadék nyílik a két világ között, ami áthidalhatatlan lesz. Már most is az volt, csak mi, erős idegzetűek és megszállottak építettük a hidakat, de nem mindegy, hogyan fogjuk ezt folytatni. Mármint a hídépítést, mert, ugye, két világrész közé egy társadalmon belül még brutálisabb kihívás hidat építeni.

Megjegyzem, a hidakon kevesek jutnak át, tehát muszáj rendszerszinten kidolgozni a távolodó világrészek közötti szakadék betemetését. Nem mindegy, mekkora ez a távolság és mélység. Nem mindegy, hogy a társadalom és a döntéshozók elég nyugtalanok-e ettől.

Mert ne áltassuk magunkat, mindenki képben van. Szerintem, ami itt történik – embertársaink kitaszítása, nyomorban tartása vagy hagyása – az egész emberi civilizációnkat veszélyezteti mindaddig, amíg nem gondolkodunk felelősen – vagyis haszonszerzés és érdek nélkül – egymásról.

Nem a vírus veszélyezteti a civilizációnkat, az csak figyelmeztetés, pont ezért nem válogat az áldozatok között.

Az emberi civilizációnkat a társadalmaink és az egyének érdekorinetált, önző, kicsinyes, nyárspolgári bezártsága, életformája és politikája veszélyezteti. Nézzünk magunkba. Igen. Legyen lelkiismeret-furdalásunk.

Mindennap változnak a dolgok… 

Mi elég speciális helyzetben vagyunk, mivel egy nagyon jól működő rendszerben, iskolán kívüli, korszerű intézményi formában foglalkozunk holisztikus módon a hátrányos helyzetű családjainkkal: ez velük a hat év alatt jól bejáratott, kölcsönös együttműködésen alapuló forma.

Elsősorban azokon a növendékeinken kell és tudunk most segíteni, akik hirtelen kizuhantak az oktatási rendszerből, mert nem elég, hogy szegregált lakókörnyezetben, tehát a társadalomból kirekesztve éltek, most – a vírus és a digitális oktatás bevezetésével – gyakorlatilag elszigetelődtek a világtól, és tőlünk is, akik a kapocs voltunk az emberhez méltó élet felé.

Első dolgunk tehát, hogy azt a szolgáltatást, amit személyesen és a stúdiók terében nyújtottunk, most is tudjuk nyújtani: tanulástól a mentális segítségig a közösségi élményen át az alkotásig.

Ehhez először is eszközökre van szükség

Okostelefonokra, laptopokra, internet-előfizetésekre, USB stickekre. Ezek egy részére van ígéretünk, másik részét egyesével szerezzük be, és így juttatjuk el a családoknak. Ezen kívül gyógyszert, maszkokat, kesztyűket, tisztítószert és nagy kiszerelésben élelmiszert gyűjtünk. 

Az ózdi bázisunkon, az egyik stúdiónkban ügyeletet tartunk, innen osztjuk ki a beszerzett eszközöket, adományokat – amennyire lehet – biztonságos formában. Az egyik munkacsoportunk az online korrepetálást és az egyéb foglakozási felajánlásokat gyűjti.

Ötvenhárom családunk, nyolcvankilenc gyerekünk, háromszáztizenhat családtagunk van. A patrónusok a gyerekekkel kialakították a heti rendeket, segítik őket és a szüleiket a távoktatásban, ápolják a lelkeket.

A gyerekeink egy légtérben, kis helyen sokad magukkal vannak, így a legnehezebb az online órákba bekapcsolódni, főleg a budapesti iskolások esetében. De nagyon nehéz a higiéniai és a kijárási szabályokat is betartani. Mondjuk, például víz nélkül elég nehéz kezet mosni, fertőtlenítőszerből sincs elég. Van olyan gyerek, akinek még nem szereztünk laptopot, vagy olyan suliba jár, ahol nem tudják megoldani a távoktatást, illetve a gyerekek elérését.

A Van Helyed! Stúdiósoknak is nagyon nehéz most az életük a szegregátumokban, de azoknak a családoknak egyenesen borzasztó, akik semmilyen támogatást nem kapnak, vagy ha kapnak, az is kiszámíthatatlan.

L. RITÓK NÓRA – az Igazgyöngy Alapítvány vezetője

A leszakadó térségekben, így nálunk is, leginkább a biztonság hiánya érzékelhető. (ITT írtunk korábban Nóra munkájáról.) A tartalékokkal nem rendelkező családokban, ahol egyik hónapról a másikra is nehezen tudták biztosítani az alapszükségleteket, most megsokszorozódott a bizonytalanság érzése. Az mindenki számára világos talán, hogy a közmunkabérből és a családi pótlékból nem lehet megélni, nemhogy tartalékokat képezni. Eddig mindenki kiegészítette a jövedelmét valamilyen alkalmi, többnyire feketemunkából, vagy nem legális kereskedelemből, üzletelésből, fuvarozásból. Most az alkalmi- és feketemunka lehetőségei visszaszorultak, és a források csökkenésével a helyi, nem legális szolgáltatásokat sem tudják igénybe venni, így mindenkinek nehezedik a helyzete.

Minden változik, hétről hétre, így nagyon rugalmasan kell reagálni mindenre.

Nálunk az első lépés a fertőtlenítőszerekkel való ellátás volt

Első körben több száz csomagot készítettünk, és juttattunk el, ezt azóta kisebb léptékben, de folyamatosan csináljuk. Hipó (vagy valamilyen hipótartalmú fertőtlenítőszer), szappan, mosogatószivacs, törlőkendő… ezek az alapok a csomagban.

A távoktatás megszervezése is az első pillanatos feladatokhoz tartozott

Mivel egyik napról a másikra érte az iskolarendszert a távoktatás, nem volt felkészülési idő. Itt több gond is felmerült. Az iskolák első körös kérdésére, hogy van-e digitális eszköz a családban (az okostelefon is idetartozik), szinte mindenhol igen volt a válasz. Van is, de kiderült az első pár napban, hogy ezt tanulásra nem tudják használni, ahhoz nem elégségesek a digitális kompetenciák, sem a felnőtteknél, sem a gyerekeknél. 

Itt papíralapú távoktatás folyik, nehezített terepen, hiszen a lakhatási szegénységben élőknél sem a nyugodt tanulási környezet, sem a motiváció, a feladattudat, a szülői támogatás nem adott.

A szülők maguk is hiányosak az alapkészségekben. Nem tudnak segíteni. Mi a művészetoktatás területén segítünk, de az általános iskolával való kapcsolattartásban is közreműködünk, és sikerült online térre áttenni a tanoda működését is.

Kríziskezelés

Eddig ezt a mindennapos, felkereső jellegű szolgáltatásban szerveztük, most ezen is változtatni kellett. Az első volt a gyerekgyógyszerek kiváltásának megszervezése, ebben nagy segítség, hogy nem kell papíralapon a receptekre várni, akár a központi településen is meg tudjuk oldani a kiváltást, a kijuttatásban pedig ennél is, ahogyan másnál is együtt dolgozunk az intézményrendszerrel, önkormányzatokkal, védőnőkkel, családsegítőkkel. A másik fontos a kisbabás házaknál a pelenka, ahol kell, a tápszerellátás, vagy valami speciális eszköz, mint például egy gyógyszeradagoló-eszköz asztmás gyerekeknek, ami nyolcezer forintba kerül, a családnak esélye sem lenne megvenni.

Ezek mellett minden más gondot jelent, a gázpalackok cseréje, a kártyás villanyórákra rátöltés, ha bármi elromlik, vagy halaszthatatlan ügyintézés, orvosi vizsgálat van, elfogy a tüzelő.

Lassan a végére érünk a rezsiutalványos támogatásoknak is, nélkülük sokkal nehezebb lett volna ez a pár hét is, köszönjük mindenkinek, aki elküldte nekünk.

Volt, ahol meg tudtuk szervezni a segélyosztást

Ez nagyon megnyugtatóan hatott a családokra, de nem tudtuk megtenni minden településen. Kríziscsomagok százait állítottuk össze, két típusra: élelmiszerre (tartós élelmiszerekből) és fertőtlenítő-mosó-tisztálkodószerekre fókuszálva. Ezekből folyamatosan osztunk, és megállás nélkül töltjük a raktárkészletünket is, hogy legyen mihez nyúlni. Próbálunk most is úgy segíteni, hogy figyelembe vegyük, mikor kapnak a családok közmunkabért, mikor családi pótlékot, és összehangoljuk a mi segítségnyújtásunkat az önkormányzatokéval, kisebbségi önkormányzatokéval.

Nem tudjuk, meddig kell kitartani, segíteni, ezért nagyon fontos a pontos, összehangolt tervezés a segítségnyújtásban.

Tanuljuk, egyre jobban megy

A társadalmi vállalkozásunkban először, míg uralni nem tudtuk a helyzetet, szabadságra küldtünk mindenkit. A harmadik héten azonban újraindultunk, a mezőgazdasági munkával, szigorított szabályokkal, egyelőre négy órában.

A varrónők végig dolgoztak, szájmaszkokat kezdtek el varrni, amit ingyenesen adunk a rászorulóknak itt, a térségben, ahol a munkánkat végezzük.

Persze mindehhez források kellenek

Az eddigi kríziskezelést is adományokból végeztük, most viszont a sokszorosára van szükség. Az évek óta mellettünk levő cégek, magánszemélyek segítségével, és az újonnan csatlakozókkal tudunk ehhez forrást biztosítani. Létrehoztunk egy krízisalapot, ebből gazdálkodunk.

Elsősorban pénzadományokat várunk – használt ruha, cipő, stb. adományokat most nem fogadunk, mert minden plusz érintkezéssel csak növeljük a járvány terjedési sebességét.

Amit postán, csomagküldővel fogadunk, azok a használt digitális eszközök, laptopok, tabletek, okostelefonok, hogy segítsük a távoktatást, illetve, ha valaki nem akar pénzadományt küldeni, akkor üzleteken keresztül rendelt, és onnan egyből hozzánk küldött tartós élelmiszer, illetve tisztítószer, pelenka-adományokat várunk.

Most nagyon fontos a segítségnyújtás. Mindannyiunk érdekében. Számomra most az összefogás a legfontosabb…

BENKŐ FRUZSINA – az InDaHouse Hungary Egyesület alapítója és elnöke

Az InDaHouse Hungary csapata hat éve dolgozik szegénységben élő, elsősorban cigány származású családokkal borsodi aprófalvakban. (ITT írtunk róluk korábban.) Fontos, hogy a tapasztalataink nem az egész közösségre, hanem kifejezetten arra a negyvenhárom családra vonatkoznak, akikkel dolgozunk.

Munkalehetőség errefelé alig van.

A családjaink egy része eddig is nagy szegénységben, folyamatos kiszolgáltatottságban élt, a többség azonban talált olyan módot, amivel fenntartotta magát a felszínen.

Az apák többnyire ingázva dolgoztak, napi vagy heti rendszerességgel, többszáz kilométerre a lakhelyüktől, jellemzően építkezéseken. Van néhány olyan apukánk, aki gyárban dolgozik. A többiek a közmunka mellett vállalnak napszámban különböző munkákat. Ahogy ebből is látszik, itt a nőknek esélyük nincs elkerülni a falvakból, mert a két felnőttből legalább az egyiknek itt kell lennie, el kell hozni a gyereket az óvodából, várni kell az iskola után, ha beteg, ápolni kell, a főzés és a takarítás sem fér bele egy tizennégy órás távollétet igénylő munka mellé.

A járvány a férfiak minden típusú munkavállalását veszélybe sodorta

A családoknak nincs tartalékuk, egyik napról a másikra élnek, tehát ez azonnal olyan helyzetbe sodorja őket, hogy nem tudnak ennivalót venni, nem tudják feltölteni a villanyórájukat, nem tudnak tűzifát venni (amíg még tart a hideg). A gyógyszerek megvásárlásáról már nem is beszélve.

Egészségügyileg is veszélyben vannak, hiszen, ha valaki behozza a vírust a három-négyszáz ember közé, annak beláthatatlan következményei lesznek. Tudvalevő, hogy azok, akik szegénységben élik le az életüket, sokkal rosszabb egészségügyi állapotban vannak, tehát rájuk nézve még veszélyesebb a vírus.

Bár maszkokat minden önkormányzat igyekszik varratni az asszonyokkal, a mi családjaink többségének házában nincs folyóvíz, lavórban, hideg vízben mosnak kezet.

A gyerekeket érintő változások az olyan falvakban, ahol nincs a miénkhez hasonló elkötelezett civil szervezet, nagyon nehéz helyzetbe hozza

Összességében sajnos nem kizárólag a járvány miatt van baj, illetve az lehetne egy elsősorban egészségügyi – és természetesen a leállások miatt – valamilyen szintű gazdasági probléma. De ami a mi családjainkat a következő hónapokban súlyosan érinteni fogja, az az, hogy hosszú évek óta nincs olyan döntéshozói akarat, amelyik komolyan venné az itt élők problémáit és valódi, hosszú távú, stabil megoldásokat eszközölne.

Ha az itt élők szociális biztonságban élhetnének, akkor most nem lennének ilyen extrém módon kiszolgáltatva, nem egy cérnaszálon múlna, hogy tudnak-e enni adni a gyerekeiknek egy hónap múlva.

Ugyanez igaz a gyerekek oktatási és gyerekvédelmi helyzetére. Ha komolyan vennék, és megfelelő szinten működtetnék az oktatás és a szociális munka intézményeit, akkor most nem kerülnének a hátrányos helyzetű gyerekek ezrei ilyen lehetetlen helyzetbe.

Nemcsak hónapokig el vannak vágva mindenféle intézményi segítségtől, odafigyeléstől, hanem a tananyaggal teljesen lemaradnak, a házi feladatok feltöltésének hiánya miatt vagy nem lesznek értékelhetők, vagy olyan sok egyest kapnak, hogy végül csak az évismétlés marad nekik. De mivel valószínűleg nem fognak ezreket megbuktatni, ezért az eddigi lemaradásuk mellé még nagyobb lemaradással kezdik a következő évüket.

A többségében hátrányos helyzetű gyerekeket oktató iskolákban már eddig is az volt a jellemző, hogy a gyerekek messze-messze a tőlük elvárt tananyag mögött haladnak. Ez most csak még inkább fokozódni fog. Már eddig is a funkcionális analfabétizmust súrolja nagyon sok gyerek, a matematikai képességeikről nem is beszélve.

Okoseszközök

A mi szervezetünk ötvenhárom iskolás gyerekkel dolgozik, a negyvenhárom családunkból harmincegyben élnek iskolás gyerekek. Közülük tizenkilenc család kapott tőlünk valamilyen eszközt (okostelefont, tabletet, laptopot, számítógépet) kölcsön arra az időre, amíg zárva vannak az iskolák, tehát mindössze tizenkét családunk tudta volna önerőből megoldani a digitális oktatás eszközigényét. Ők falvakban élő szegény családok, nem az ezerháromszáz szegénytelep valamelyikén élnek, ahol sokkal rosszabb a helyzet minden szempontból.

Közülük harmincnégy gyerekkel napi szinten tanulnak az önkénteseink, átlagosan napi egy-másfél órát. Tizennégy gyereknek eseti szinten segítenek, mert a szülők nagyrészt meg tudják oldani a gyerekükkel való tanulást és a házi feladatok feltöltését. Öt olyan gyerekünk van, akiknek még mi sem tudunk segíteni, mert a szüleik annyira nem együttműködők valamilyen oknál fogva.

Ezeknek a gyerekeknek az esetében kijelenthető, hogy mindenképpen intenzív gyerekvédelmi munkára lenne szükség az állam részéről. Ez a kisfalvakban semmilyen szinten nem valósul meg, ezek a gyerekek teljesen magukra vannak hagyva a sokszor végletesen elhanyagoló testi-, szellemi-, érzelmi fejlődésüket veszélyeztető környezetben.

Én civilként, az InDaHouse Hungary vezetőjeként egyébként is abban hiszek, hogy csak akkor tud a magyar társadalom egy mindenki számára igazságos, jól működő, stabil társadalommá válni egy-két generáción belül, ha minden hátrányos helyzetű gyerek személyre szabott segítséget kap nem hátrányos helyzetű felnőttektől, éppen ezért építettünk fel egy erre alapuló módszertant és gyakorlatot. A jelenlegi helyzetben is ezt gondolom.

A hátrányos helyzetű gyerekek közül csak azoknak van esélye tartani a lépést és helyt állni a digitális oktatásban, akik ebben intenzív külső segítséget kapnak.

A családok anyagi megsegítését az önkormányzatok képtelenek ellátni, mert a falusi önkormányzatokat pont ugyanúgy magára hagyja a vezetés, mint az egyes embereket, a költségvetéseik fenntarthatatlanok. Jelen helyzetben sok civil összefogás tapasztalható, amelyek biztosan sokat segítenek, mi is fogunk élelmiszert, gyógyszert és tisztítószereket osztani. De a megoldás nem várható el ezektől a kezdeményezésektől.

Az államnak kellene biztosítani az anyagi biztonságot, azt, hogy a járvány miatt egyetlen gyerek vagy felnőtt se éhezzen vagy fázzon.

Borsodi helyzetkép

Feuer Yvette egy független színház vezetője: a Láthatáron Csoport több érzékenyítő színházi nevelési és gyerekeknek szóló előadással járja a hátrányos helyzetű településeket, de Budapesten is sokat játszanak (majd, ha újra lehet), ITT írtunk már róluk korábban. Yvette-től tudtam meg, hogy Tornanádaskán is éheznek az emberek. Ugyan az elkötelezett segítők és Yvette gyűjtése nyomán már kétszer is sikerült nagyobb élelmiszeradományt eljuttatni a településre, de ez akkor sem jelent hosszú távon megoldást a folyamatos létbizonytalanságra. A helyi polgármester ráadásul saját kényére-kedvére osztogatja az életben maradást jelentő közmunkát. Azok a családok, akiknek tagjai közmunkásként dolgozhatnak, kaptak a járvány miatt egyszeri harmincezres fizetési előleget. Viszont csak azok számíthatnak közmunkára, akik a polgármesterre szavaztak. Ördögi kör, aminek soha nincs vége…

Tóth Ákos, az Age of Hope vezetője is szívén viseli a Borsodban élők sorsát, már másodszor juttatták el az adományokat az éhezőknek például Tornanádaskára, de több településről is kérnek tőlük segítséget, legutóbb épp nagy mennyiségű tisztítószert adományoztak Borsodban, de ők sem tudnak csodát tenni. Eddig mintegy kétmillió forint értékben vitt az Age of Hope hat különböző településre adományokat a támogatóknak köszönhetően, és hat budapesti gyermekotthont szereltek fel teljesen tisztító és fertőtlenítőszerekkel.

Tornanádaskán és a legtöbb szegregátumban a távoktatás többnyire úgy zajlik, hogy hetente egyszer be kell vinniük a gyerekeknek a füzeteiket az elkészült házi feladatokkal. Mindezt úgy, hogy a szülők többsége semmilyen szinten nem tud segíteni az amúgy is tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

A legnagyobb baj azonban, hogy néhol azzal fenyegetik a gyerekeket és a családokat, hogy aki nem készíti el a feladatot, az igazolatlan hiányzást kap, és ha ebből túl sok gyűlik össze, akkor az egyetlen – most még biztos – alapjövedelmet, a családi pótlékot is elvonhatják tőlük.

A bizonytalanság, a munkalehetőség hiánya és a járványtól való rettegés – ha éhezéssel társul – abból előbb vagy utóbb nagy baj lesz. Kiss Anikó, a Szocsoma munkatársa is erőn felül próbálja támogatni a bajbajutottakat, aki teheti, segítse a segítőket!

Both Gabi

Kiemelt kép: Chripkó Lili/WMN

Ferenc pápa idézetének forrása

Van Helyed!-fotó forrása

Age of Hope-fotó forrása