–

Bruttó 123 ezer

Nemrég sokan hallhattunk ellentmondásos törvényi változtatásokról az ápolási díjakkal kapcsolatban. A változtatások hosszas civil érdekérvényesítési kísérletek nyomán jöttek létre. Bevezettek egy új intézményt, a gyermekek otthongondozási díját, amely bruttó százhuszonháromezer forint, és mindenkit megillet, aki bármilyen korú örökbe fogadott vagy saját gyermekét otthon ápolja, és a törvényben meghatározott, új kritériumrendszernek megfelelő súlyosságú rendellenesség miatt szükséges ápolási tevékenységet folytat. Eredetileg ez az összeg százezer forint volt. Az új összeg az Alkotmánybíróság határozata miatt nyugdíjjáradékot is tartalmaz (az eredeti törvény alapján nem tartalmazott, az Alkotmánybíróság azonban azt megsemmisítette, mivel nyugdíjjáradék hiányában diszkriminatívnak minősült). 

A gyod folyósításához új kritériumrendszert hoztak létre, amely a gondozott önellátásra képtelenségéhez köti az összegre való jogosultságot. Ez alapján sokan (számukról még nincsen adat) elestek a megemelt gondozási díjtól annak ellenére, hogy a gondozási feladatok mellett munkát vállalni egyértelműen nem tudnak. Számukra maradt a 39 395 forintos vagy az emelt összegű, 59 050 forintos, vagy a kiemelt ápolási díj, amely 70 860 forint.

Érdekesség, hogy másfélszeres gyod jár annak a személynek, aki több önellátásra képtelen gyermeket gondoz. Ehhez nem érdemes megjegyzést fűzni. 

Ennek az írásnak nem az a célja, hogy tudassa az olvasóval, milyen nehézségeket okoz minimálbér alatti összegből ez a kiemelten magas költségekkel járó speciális létfenntartás. És nem látom értelmét például skandináv, osztrák vagy német adatokról beszélni, mert Magyarország gazdasági helyzetét, költségvetését nem érdemes párhuzamba állítani ezekkel az országokkal. Ezzel együtt persze a józan etikai érzék azt mondja, a tartósan betegek segítése a létező legfontosabb finanszírozási területek között van (kiváltképp egy családbarát országban), de ezt talán leírni sem érdemes. Magyarországon a probléma persze nem új keletű, hanem évtizedek óta megoldatlan. 

Kitekintő

Nézzük hát meg azokat az unión belüli országokat, amelyekben a magyarországihoz leginkább hasonló összegű minimálbér van (a legalacsonyabb minimálbérű csoport). Érdemes elgondolkodni azon, mit jelent ma Magyarországon, Európa közepén a tartósan betegek otthonápolása, és mit jelenthetne. Tanulhatna vajon a magyar törvényalkotás az otthonápolásról akár Romániától, Szlovéniától vagy Lettországtól is? Ha nincsen lehetőség a jelenlegi költségvetési keret bővítésére az otthonápolási díjak emeléséhez, milyen eszközök állnak még rendelkezésre a helyzet nehézségének mérséklésére? 

Tartósan betegek otthonápolásáról alapvetően a sérült (bármilyen korú) gyermekek, leszármazottak, egyéb sérült hozzátartozók, az idős koruk miatt ápolásra szorulók, és a más okból tartós ápolást igénylők esetében beszélhetünk.

Teljesen nyilvánvaló, hogy minden említett helyzet nagyon-nagyon nehéz, éppen ezért mindegyikről külön érdemes beszélni. Ez alkalommal a magyar törvények szabják meg az írásom kereteit. Arról a gyakori helyzetről írnék, amikor a szülő vagy a nevelőszülő ápolja otthon sérült gyermekét, a magyar törvények ugyanis számukra teszik lehetővé ápolási támogatás folyósítását, kivéve, ha a szülő elhunyt; egészségi állapota miatt nem tudja ellátni a gyermeket; felügyeleti joga szünetel vagy a bíróság megszüntette. Már itt megkerülhetetlen a jelenlegi szabályozás kritikája, mivel természetesen előfordulhat, hogy más rokon vagy nem rokon ápolja az arra rászoruló tartósan beteg személyt, nem azért, mert a szülő arra nem képes, hanem mert valamilyen okból a család számára másképp megoldható vagy másképp érdemes megoldani.

Fokozott terhek

Az otthonápolás nem csak Magyarországon alulhangsúlyozott terület. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) számos európai ország tekintetében alapvető hiányosságokról számol be a rendelkezésre álló adatok, illetve a terület kutatása és fejlesztése iránti törekvések terén. Eredményeik szerint annyi azonban bizonyos, hogy a „szegény országoknak szegényes szolgáltatásaik vannak”, vagyis más országokhoz képest fokozott terhek hárulnak a hozzátartozókra. A következőkben azokat a jogalkotói megoldásokat fogom kiemelni, amelyek az említett országokban (a hazánkéhoz hasonló karakterjegyekkel) többet tudnak enyhíteni az otthonápolást végzők terhein, mint amennyit a hazai jogalkotás tudott. 

Romániában például tizennyolc éves kora felett az ápolásra szoruló személy dönthet arról, hogy pénzbeli támogatást vagy „személyi asszisztenst” igényel-e.

A pénzbeli támogatás összege átszámolva nagyjából 81 700 forint. Ez azért előnyös, mert adott esetben a gondozást végző a gondozott tizennyolc éves kora után visszatérhet a munkaerőpiacra, előnyösebb anyagi körülményeket teremtve a család számára. 

Magyarországon házi segítségnyújtás igényelhető maximum egy hónapos időtartamra, ha az „ápolt gyermek egészségi állapota ezt indokolja, vagy ha akadályoztatása miatt a szülő az ápolási, gondozási feladatokat nem tudja ellátni”. Ehelyett például Szlovéniában az úgynevezett „otthoni segítséget” egyszerűen kérelmezheti a fogyatékossággal élő, az ő rokona vagy segítője. Ez a kérelmező igényeire szabott háztartási vagy egyéb, az életét könnyítő szolgáltatást jelent.

Az „otthoni segítség” díjának legalább felét az erre kirendelt hatóság finanszírozza, jövedelemtől függően a másik felét vagy kevesebbet a szolgáltatás igénybe vevője. Ez is segítheti az otthonápolást végző esetleges részleges munkavállalását, vagy akár leterheltségének könnyítését. Utóbbi fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, az Egészségügyi Világszervezet kimutatásai szerint ugyanis az otthonápolást végzők jelentős része küszködik egészségi gondokkal, ami miatt maguk is kezelésre szorulnak/szorulnának…

Lettországban a fentihez hasonló feladatot látnak el szociális munkások, a törvényi megfogalmazás szerint „gondoskodnak az illető szükségleteiről”, „materiális segítséget, tanácsadást” nyújtanak a családok számára.

Ez persze nem egészen pontos megfogalmazás, de az irány világos: az otthonápolás nehézségeinek mérséklése, az ápolást végzők segítése. 

Helyi erők

Magyarországon az önkormányzatok hagyományosan széles jogkörökkel bírnak, valódi lehetőségeik vannak lokális változtatások, újítások, lehetőségek létrehozására. Az Egészségügyi Világszervezet egy otthonápolásról szóló tanulmányában szót ejt arról, Magyarországon nem világos, van-e a lokális vezetésnek felelőssége az otthon ápoltak és családjaik segítésében. A törvényeken változtatni az önkormányzatok nem tudnak, lehetőségeik viszont egyértelműen vannak, és számos pályázat is létezik az esetleges finanszírozási gondok orvoslására.

Felmerülhet a helyi közmunkaprogramok olyan irányú alakítása, amely a tartósan betegek ápolását segíti a fent említett gyakorlatok nyomán. 

Természetesen aki nem tapasztalta meg, mit jelent egy tartósan beteg gyermek otthonápolása, nem tudhatja, mire van szükségük azoknak, akik ebben a cipőben járnak. Szerencsére a demokrácia egyik legfontosabb eleme az érintettek érdekeinek becsatornázása a döntéshozásba, így nem is kell nélkülük dönteni, ha a jogalkotó szükségesnek találja a nehézségeik mérséklését…

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Baló Sára