–

A sztárok magánélete a bulvár- és a közösségi médiának köszönhetően örökké terítéken van.

Sok mindent tudunk, vagy legalábbis tudni vélünk róluk, olykor legintimebb titkaikat is. Érdeklődve olvassuk a róluk szóló történeteket, figyeljük sorsuk alakulását, boldogságukat és boldogtalanságukat, szerelmeiket vagy magányukat, tündöklésüket és bukásukat. Ahogy az ókori Görögországban a hétköznapi emberek valóságának részei voltak az olümposzi istenek szövevényes viszonyai és viszályai, úgy kapcsolódunk ma sztárjaink sorsához, akik, igaz, nem halhatatlanok, mint Zeusz és kompániája, de mégiscsak felettünk állnak, elérhetetlenek számunkra, imádhatók vagy gyalázhatók a távolból.

Szentek és istenségek helyett idolok?

Guld Ádám médiakutató azt mondja, létezik olyan elmélet, amely szerint az egyházak és vallás szerepének háttérbe szorulása kedvez a rajongásnak, amely művészeket, sportolókat, hírességeket övez. Magyarország ráadásul Európa egyik legszekularizáltabb országa, szemben, mondjuk, a mediterrán országokkal, ahol a vallásnak még sokkal nagyobb hatása és közösségformáló ereje van. Úgyhogy párhuzamot vonni az istenségek és a sztárok iránti hódolat, tisztelet és rajongás között nem tévedés.

Viszont van egy másik elmélet, amely, mondja Guld Ádám, talán még lényegesebb.

Eszerint azért kötődünk ma annyira az ismert emberekhez, mert egyre kevésbé kötődünk egymáshoz. A XX. század eleje óta egyre elszigeteltebben élünk.

Ennek oka a modernizáció, a városiasodás, az életmód, a munkakörülmények változása. A kisközösségek jelentős része fokozatosan felbomlott. Ritka már a harminc-negyven fős, összetartó nagycsalád, a kiterjedt, összejáró baráti kör. Így történhet meg az az abszurdum, hogy többet tudunk egyes ismert emberekről a sajtóból, mint a saját szomszédainkról, akikkel talán még köszönőviszonyban sem vagyunk.

Az ember természeténél fogva örökké kapcsolódási pontokat keres, és ha nem talál eleget a közvetlen környezetében, akkor keres máshol. És mert a közösségi média által megszólíthatóvá váltak a korábban elérhetetlen, csodált emberek, úgy tűnhet, valóságos kapcsolat alakulhat ki velük. (Régebben a tévében vagy a moziban látott sztárokkal nem volt meg az interakció lehetősége, ez óriási változás!) Így eshet meg, hogy komoly, mély érzések támadhatnak bennünk velük kapcsolatban, és megérint minket a sorsuk változása.

„A kollégáimmal többféle kutatást végeztünk fiatalok körében, és azt láttuk, talán sosem voltak ilyen magányosak, elszigeteltek és visszahúzódók az ifjabb generációk, mint ma” – mondja Guld Ádám. „Miközben jellemzően kevesebb időt töltenek barátok körében, a médiafogyasztásuk napi öt-hat óra. Nem csoda, hogy a virtuális térhez, és az azt benépesítő influenszerekhez, youtuberekhez olykor sokkal jobban kötődnek, mint életük valós helyszíneihez, csoportjaihoz.”   

Képzelt viszony vs. valóság

Paraszociális interakció.

Így nevezi a tudomány azt a jelenséget, amikor valaki egy médiában sokszor látott személyt ismerősének tekint. Persze a sztároknak érdekében is áll úgy viselkedni, hogy ezt a képzetet erősítsék a rajongóikban, hisz kelendőbb egy termék, ha pozitív érzésekkel kötődünk hozzá, mintha csak távolról csodáljuk. Ezért aztán gyakorta találkozhatunk a médiában olyan személyeskedő posztokkal, privát fotókkal, nyilatkozatokkal, amelyektől az átlagember úgy érezheti, megszólították, bíznak benne, számítanak rá. (Olykor a sztár válaszol is a kommentelőknek, vagy legalábbis „visszajelöl” a közösségi oldalán számára ismeretlen embereket, épp a privát kapcsolat illúziójának fenntartása érdekében, hisz ő abból profitál.) És mert esetleg olyan információkat is megoszt a híresség a rajongókkal, amelyeket amúgy csak jó ismerősök, barátok, családtagok szoktak egymással közölni, a bennfentesség érzete alakul ki, annak a hite, hogy tagjává vált valaki egy közösségnek, bizalmasává egy idolnak.

És bár a kölcsönösség csak illúzió, önreflexió híján mégis erős érzelmek születhetnek az egyik oldalon.

Így aztán a rajongó őszintén örül, ha jó hírt kap kedvencéről, és vele bánkódik, ha baj éri. Pont, mint egy valóságos emberi kapcsolatban. Amikor pedig tragédia történik, az ember, aki szívébe zárt egy sztárt, gyászol. Igazán gyászol.  

Mindezek mellett:

a sztárok élete tanmese is mindig számunkra   

Az ember egész életében keresi a viszonyítási pontokat, amelyekhez képest meg tudja fogalmazni, milyen ember ő, és még inkább: milyenné szeretne válni legalábbis álmaiban, vagy milyenné semmiképpen.

Mivel egymásról a hétköznapi életben egyre kevesebbet tudunk, a celebritásokról szóló értesülések, pletykák biztos társalgási pontot jelenthetnek a hétköznapokban. Ha kitárgyalják az emberek egymás közt egy-egy sztár baklövéseit vagy nemes gesztusait, akkor egyúttal állást is foglalnak értékek ellen vagy mellett. Mindenki elmondhatja, mit gondol egy-egy fontos kérdésről (gyereknevelés, házasság, válás, függőség stb.) a celebritások életének történései kapcsán: lehet vitatkozni aztán vagy egyetérteni, formálni a mások véleményét, ha lehetséges, és nincs egyetértés.

Így születnek a társadalmi normák.       

Ma a pletykák egyik legfontosabb tárgya a sztárok élete.

Magyarországon a bulvármédiával összefüggésben, Császi Lajos professzor kutatta a pletykák társadalmi és kulturális szerepét. Ő fogalmazott úgy, hogy a pletykák voltaképpen morális tanmesék, amelyek viszonyítási alapot nyújtanak mindannyiunk számára, és azért olyan népszerűek többek közt a bulvárhírek, mert a hagyományos pletykálkodás lehetőségét teremtik meg, ezáltal pedig közösséget formálnak.

És ebben a közösségben ugyanakkora súlya lehet egy-egy sztárról kapott hírnek, mint annak, ha egy közös ismerőssel történik valami. Az együtt rajongás vagy sopánkodás is azt erősíti bennünk, hogy nem vagyunk egyedül, tartozunk valahova, valakikhez.

Kurucz Adrienn