Körülöttünk élő láthatatlan gyerekek – A mi dolgunk, hogy láthatóvá tegyük őket!

–

Bár az egész napot a konferencián töltöttem, mégis csak néhány előadásra jutottam el, mert egyszerre három helyszínen folytak a beszélgetések. A program egészéről ITT kaphatsz átfogó képet.

A közösség erejével

Benkő Fruzsina öt éve indította civilként az Indahouse munkáját Borsodban, ITT olvashatod vele készült interjúnkat. Főként önkéntesekkel dolgozik és adományokból tartja fenn a programot. Fruzsi arról beszélt, hogy amint az általuk mentorált nagyjából száz gyerek kilép a kisközösségből, azonnal diszkriminációval találja szembe magát. Viszont mindenképp

védettséget kaptak azáltal, hogy évek óta folyamatosan kommunikálnak velük a segítőik, akik olyasfajta partneri viszonyt építettek ki, amelyben nem fölöttük, hanem mellettük állnak, és valódi figyelmet szentelnek nekik.

A gyerekek így tudnak beszélni az érzelmeikről, a konfliktusaikat is könnyebben kezelik, mint korábban.

Labancz Dániel, az Élményakadémia pszichológusa elmesélte, hogy programjukban kimozdítják a főként hátrányos helyzetű gyerekeket az osztályteremből, ezért különböző túrákat szerveznek számukra. A túrák során olyan készségeket fejlesztenek, amelyeket tantermi körülmények között lehetetlen lenne. A Kilátó című, az UNICEF-fel közös programjukban most egy éve dolgoznak állami gondoskodásban élő gyerekekkel. A hosszú távú együttműködés eredményeként jól látszik, hogy az általuk megcélzott készségdeficitek jól kompenzálhatók.

A gyerekek hisznek magukban és a közösség erejében is, hiszen olyan problémákat oldanak meg, amelyekre korábban képtelenek voltak.

A Magyarországi Református Egyház képviseletében dr. Becze Orsolya szakmai vezető beszélt arról, hogy négy év alatt mintegy 6500 gyerek vett részt a Bárka Tábor programjában. A fejlesztő célú, integrációs, esélyteremtő és képességfejlesztő élménypedagógiai alapú projekt csoportonként hat napig tart. Ezalatt a gyerekek olyan szociális kompetenciákat kapnak, amelyek életképessé teszik őket az iskolából való kilépés után.

Fontos, hogy a halmozottan hátrányos helyzetből érkező gyerekek is úgy hagyják el a tábort, hogy tudják: ők is értékesek.

A Bárka Tábor remélhetőleg ad annyi muníciót, hogy átsegítse őket az élet viharain.

Lantos Szilárd, a Máltai Szeretetszolgálat modellprogramjainak felelőse helyett Pocsai Zsolt jött el a beszélgetésre, aki a „Játszva megelőzni” program keretében egy játszóbusszal jár a mélyszegénységben élő telepek gyerekeihez, és a játék eszközeivel próbálja az életüket jobbá tenni. Sok olyan helyre jutnak el, ahol semmilyen lehetőség nincs a közös játékra, pedig ez az, ami leginkább segíti a gyerekeket abban, hogy beilleszkedhessenek a különböző közösségekbe, és ott megtalálják a helyüket.

Mindegyik szakember megerősítette, hogy kiemelten fontos volna a pedagógusok képzése és érzékenyítése, hogy átadhassák nekik az élménypedagógia kulcsát.

Erre jó gyakorlat például Katalizátor Pedagógusképző Központ „Élményesszencia” programja, ahol évente három-négyszáz pedagógus kapja kezébe ezt a kulcsot.

Minden gyereknek van valahol egy könyve

A „Szívünk rajta” gyerekkönyvprogram azért jött létre, hogy egyfajta iránytűt adjon a szülőknek a könyvválasztás terén. Sándor Gabriella, a Libri-Bookline Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy rövid idő alatt mennyire sikeres lett a program, és bár eleinte ódzkodtak a kiadók, ma már mindenki lelkes, amiért megszületett. Ebben nagy szerepe van annak, hogy  a döntéshozók olyan szigorú szempontrendszert építettek ki, amely kizárólag az értékek alapján határozza meg, mely könyvek borítóira kerülhetnek rá a minőséget jelentő szívecskék.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy ezek a könyvek jóval nagyobb médiatámogatást kapnak.

(Igazi büszkeség és boldogság számomra a friss hír. Épp tegnapelőtt derült ki, melyik könyvre  szavazott a legtöbb olvasó az idei év legjobb „Szívünk rajta” kötetei közül. Az a könyv kapta meg a fődíjat, amit én is nagyon-nagyon szerettem, szavaztam is rá, sőt ITT írtam is róla korábban: Jean-Claude Mourlevat Jakabak című csodálatos kiadványát választották az olvasók. A Vivandra Könyvek a Bookline-tól ötmillió forint értékű médiatámogatást kapott díjként.)

D. Tóth Kriszta megjegyezte, hogy a közös olvasás ellensúlyozza a gyerekek életében azt, amit a közoktatás elvesz tőlük. Akinek sokat olvasnak, az tud például kérdezni, ahogy szöveget értelmezni is, ezek a képességek pedig az újfajta munkahelyi kihívásokban rendkívül fontosak. Szerinte

azok a kamaszok, akiket átmenetileg beszippant a közösségi média, biztosan visszatalálnak az olvasáshoz, ha biztos alapokat, azaz sok közös meseidőt kaptak kicsiként. 

Dr. Kádár Annamária elmondta, hogy a kognitív szempontoknál mérhetően másfél évvel megelőzi a korát az, akinek sok mesét olvastak kicsiként, mégpedig azért, mert megtanulja a belső képalkotást.

Annamária úgy gondolja, hogy a mese nem instant élmény.

Ezért nagyon nem ért egyet a mostanában nagyon népszerű kiadványok megjelenésével, amelyekben két-három-öt perces meséket ígérnek a gyerekeknek. A jó meséhez idő kell, és az életmesék sem maradhatnak ki a kicsik életéből, minden gyereknek ismernie kell a saját történetét. 

Simon Szonja, az UNICEF fiatal, tizenhét éves nagykövete arról beszélt, hogy némiképp elszakad a kortársaitól az, aki sokat olvas, nem pedig a különböző médiaplatformokon tölti az idejét. Ő mégis rengeteget olvas, mert a korosztályát érintő problémák megismerésével sokkal tágabb lesz a látóköre.

Ruff Orsolya, a Könyvesblog szerzője a kötelező és a kortárs könyvek között húzódó arany középutat tartja jó megoldásnak ahhoz, hogy a kamaszok is eleget olvassanak.

Nem lehet megúszni a fájdalmat!

A válásról is folyt egy rendkívül tartalmas beszélgetés, amelyben a résztvevők megegyeztek abban, hogy a gyerekeket semmilyen szinten nem lehet kihagyni a válás folyamatából. Meg kell osztanunk velük azokat az érzéseket, amelyek bennünk vannak, még akkor is, ha ez sok fájdalommal jár, hiszen épp az elhallgatásokból táplálkozik az a sok szorongás, amit a gyerekeink ilyenkor átélnek.

Betlen Anna, a PATENT Egyesület képviseletében arról beszélt, hogy a válás igazi vívmány, viszont a hazai gyakorlatban sem jogi, sem pedig intézményi szinten nincs körülbástyázva az, aki épp ebben az élethelyzetben van.

A házasságok ötöde az erőszak miatt ér véget, amelyből nagyon nehéz szabadulni, épp ezért elengedhetetlen volna, hogy ilyenkor védelmet kapjon, akit bántanak. Ebbe a gyerekek éppúgy beletartoznak, mint a nők.  

Almási Kitti arról beszélt, hogy praxisában kifejezetten sokszor találkozott már krimibe illő dolgokkal is. Az erőszaktevők ugyanis minden eszközt megragadnak arra, hogy „megsemmisítsék” volt házastársukat, és a gyerekeket sem kímélik. 

Betlen Anna elmondta, hogy a gyerekvédelmi rendszerben dolgozók például úgy tekintenek a gyereküket elrabló férfiakra, mint akiket a szeretet vezérel, holott ez nettó erőszak. Ezen a téren is rengeteget kellene formálni a rendszerben dolgozók szemléletén.

A rendszer az érzelmi bántás jelentőségét sem ismeri el, pedig a gyerekek ezzel talán még nagyobb sérüléseket szerezhetnek, mint a fizikai bántalmazás vagy az elhanyagolás révén. 

A tudáshiány együtt jár a szolidaritás hiányával is, Almási Kitti mesélt egy rendőrnőről, akinél feljelentést tett egy nő, akit megerőszakolt a férje. Tudjátok, mit válaszolt erre a rendőrnő? „Hagyjuk a rinyálást!”

A kötődés láthatatlan történet – Minden, ami most van, annak húsz, harminc, ötven év múlva lesz nyoma

Orvos-Tóth Noémi előadásában a kötődés fontosságáról beszélt, arról, hogy akit fizikailag, érzelmileg elhanyagoltak, illetve nem kaphatta meg már csecsemőként a megfelelő fizikai kontaktust és érzelmi figyelmet, az egész életében hordozni fogja ennek súlyát. Azoknak, akik kicsiként nem megfelelően kötődtek a szüleikhez, négyszer annyi esélyük van arra, hogy valamilyen függőségben szenvedjenek, autoimmun betegségek támadják meg őket, szív- és érrendszeri problémájuk vagy rákjuk legyen.

Ezért kell tudatosítania magában minden szülőnek, hogy itt és most a jövőt építi, hiszen az első kötődési mintánk nyolcvan százalékban megjelenik a párkapcsolatunkban is.

A hazánkban oly régóta dívó megszégyenítő nevelés azt idézi elő, hogy a felnőtt lakosság hetven százalékának bizonytalanok a kötődési mintái.

Emiatt nem tanulunk meg kapcsolódni az érzelmeinkhez, ahogy másokéihoz sem. Az elidegenedés társadalmi szinten is jelen van, ennek gyökere a múltban kereshető, és sajnos a jövőbe vezet.

Ne akarj szent lenni, mert nem bírod el! – Sztárok a jó ügyekért

Az úgynevezett „sztárok” arról beszéltek, hogy mivel az ismertség együtt jár bizonyos kötelezettségekkel, ezért az ő életükben is fontos szerepet kap a jó ügyek melletti kiállás. Szinetár Dóra elmondta, hogy számára ez egész életében természetes volt, hiszen eszerint nőtt fel. Az ismertség felelősséggel és lehetőségekkel is jár, ezért a jó ügyek képviselete mellett elengedhetetlen, hogy például a kevésbé ismert munkatársaiért is kiálljon.

Balla Eszter akkor került reflektorfénybe, amikor a nyilvánosság előtt is vállalta, hogy első kislánya, Emma Down-szindrómával született. Ekkor döbbent rá, mennyi embert szabadított fel, és segített ezzel a lépéssel. Nagyon sok megkeresést kapott, aminek igyekezett eleget tenni. Idén Eszter is a SzuperWMN-díj közéleti jelöltjei között van. Jövő kedden kiderül, ki kapja a fődíjat. 

Al Ghaoui Hesna, aki tavalyelőtt a SzuperWMN-díj közéleti fődíjasa volt, sokszor találkozott olyan nehéz sorsokkal, amikor újságíróként nem alakíthatta a helyzeteket, hiszen neki be kellett számolnia ezekről. Sok dilemmát okozott neki ez a felemás állapot, ám amikor egy kevésbé hírközpontú műsorban kezdett dolgozni, maga is támogatni kezdte azokat a hősöket, akiket bemutatott.

Fördős Zé eleve azt tervezte, hogy híres lesz, és menet közben – amikor már befutott, és különböző márkák képviselői keresték meg – találkozott azzal, hogy ezt az ismertséget a jó ügyek szolgálatába is állíthatja. Így került az UNICEF is az életébe.

Mindannyiuk számára a legnehezebb dolog azóta is a nemet mondás. Eszter életében eljött az a pillanat, amikor munkái hetven százaléka abból állt, hogy jótékony akciókban vett részt, és a maradék harmincban keresett pénzt. Azt az állapotot a családi élete is megsínylette, így azóta óvatosabb, de az igazán fontos ügyekért teljes mellszélességgel kiáll. Erről írtunk ITT.

Hesna pedig most épp gyűjtést indított a Fóton élő menekült gyerekek számára.

Egyszóval nem kell szentnek lenni, de a segítség elengedhetetlen. A gyerekek képviselik a jövőt.

Mindannyiunk közös felelőssége, hogy mi történik a jelenben, ezért kiemelten fontos, hogy ezt tartsuk szem előtt a mindennapjainkban is, és segítsünk abban, hogy a jövő nemzedékének jogai minél kevésbé csorbuljanak.

Both Gabi

Képek: UNICEF