–

Négy kerék

Van egy régi kocsink, egy éve áll egy helyen, mert „majd a szülés után elővesszük”, mondtuk egymásnak. Most, a kicsi tizenöt hónapos korában jutottunk odáig, hogy menjen szervizbe, nézzék át, és mehet a gyakorlás meg a gyerekhurcolás a feleség részéről. Nem tudjuk egyelőre, milyen isteneket, szentet vagy élő embert sértettünk meg ezzel a lépéssel. De valami biztosan történt. Azt hiszem, Tom Hanks főszereplésével volt valami régi hülye vígjáték, hogy beköltöznek az új kecóba, és ott aztán elromlik, szétesik, atomjaira hullik minden. Mi is így jártunk.

A kocsi leadása után néhány nappal megpusztult a kombi cirkó.

Egyéves gyerekkel kánikulában parádés élmény meleg víz nélkül lenni. Csomagolás, anyuékhoz a nej plusz gyermek különítmény átköltözik pár napra. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy egy piperetáska és egy napszemüvegtok az összes csomagunk. A két köbméternyi cucc mocsok álhírgyártás. Legyen inkább a neve street workout, vagy hogy hívják mostanában divatosan. Én maradok itthon, mert jön a szerelő, meg úgyis hajnalban kelek, meg a szar derekamnak legalább a jó itthoni ágy megmarad.

Meg, Gábor, az meg. No de…

Tévé

A tévé alatt a médiaboksz huszonnégy órán belül lemattol, a mosógép centrifugája amúgy is haldoklik két hónapja, tehát hosszú kutatómunka és piaci felmérés után elmegyünk és veszünk egy mosógépet (mikor máskor), a laptopom kábele elszakad, és a konyhai mosogató alatt kicsöpög egy tócsányi víz – ez mind az első héten a kocsi után.

Másnak az ilyesmi hatszor négy perc élvezetes hobbi/időtöltés, vagy az asszonnyal nevetgélés közben elvégzett büszke „olyanügyesvagyTibi” élmény.

Nekem ahhoz hasonló egyenként mindegyik, mint amikor erőből gyomorszájon találnak kosárlabdával, és egy pillanatig nem tudod, hogy most csak levegőt nem kapsz egy ideig, vagy köhögni, esetleg rögtön hányni is fogsz.

Felgyűrtük az ingujjat, elkezdtük listázni. Hatvanegy telefon, és mintegy kétszáztizenhét billentyű helyes sorrendben történő megnyomkodása után már a második egyeztetett időpontra mindannyian meg tudtunk jelenni a tévéműsor+internet szolgáltató, valamint a magunk részéről. Viszont erre a reggelre maga a tévékészülék is középső ujjával köszönt bennünket, úgyhogy a csávó kicserélte, átdugta, majd a tikkelő feleségemtől azzal búcsúzott, hogy amint a tévékészüléket megjavítjuk, szinte azonnal le fogjuk tudni ellenőrizni az ő munkájának várhatóan csodálatos végeredményét. Magam a nappali sarkában némán habot vetettem szájjal.

Elég az hozzá, hogy ma már nem leszenvedek, hanem lekapkodok egy lapostévét a fali konzolról olyan szinten, hogy a híres YMCA klipjében már lehetnék a szerelőnadrágos-csavarhúzós koma sima menetben. Ja, hülye kérdés, azért kellett levenni a falról, kis barátom, mert a tévészerelőnek le kell fotózni a tévé hátoldalán lévő matricát a típus miatt. Ja, nem, nem fér be a telefon a fal és a tévé közé. Se a kezed. Esetleg anyádé. De be kell mondani a telefonba, vagy azt hiszed, anélkül megmozdul és kijön? Ahhoz előbb valamennyi szerelőnek, résztvevőnek nonstop erkölcstelen ígéreteket kell tenni.

És amikor a kazános, tévészolgáltató, tévészerelő, és hasonló ügyekben átléptem a harmincadik telefonhívást, akkor komolyan gondolkodóba estem,

hogyha a következő hívásban a mesternek sírva sikoltozni kezdenék, hogy kárt teszek magamban hajsütővassal, netán ha padlizsánkrémmel az egész fejemet bekenve nyitnék ajtót, az gyorsítaná-e egy ügyintézést.

Mert ha igen, bazmeg, akkor csináljuk már. Nyilván mondani sem kell, hogy a tévét levettem, lefotóztuk, elküldtük, rátelefonáltunk, és hála istennek a típus ismeretében már megengedte egy rugalmas szakember, hogy elvihetem hozzá a készüléket.

Egészen elképesztő, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk mindannyian ezeknek a hülye eszközöknek, meg ezeknek az embereknek adott helyzetben. Megvan a viccből az a rész, hogy Nyuszika bedugja a fejét az odúba, hogy: Na, Medve, nem kerestek? A kétségbeesett délutánjaim után, amikor fűt-fát-testemet ígérve könyörögtem szakemberért, majd négy-öt nappal, sőt, másfél héttel később is megcsörren a telefonom, hogy „X gázos/cirkós/tévés/stb vagyok, segíthetek uram? Kerestek erről a számról.” Tulajdonképpen remegő hangon azt kellene mindegyiknek válaszolni, hogy Bambi vagyok, a kis őzgida, elveszítettem az anyukámat, nagyon félek itt az erdőben, és a bácsi segítsen.

Most azt hagyjuk, amikor ezek az úriemberek megjelennek az ingatlanban. Ha izzadós jógára jönnének olajos masszázzsal és utána szűk ebédre, nem lenne szükség annyi mindenre, nem kérnének annyi dolgot, mint ami egy kazán felülvizsgálatához kell.

Ha én is otthon vagyok, kivétel nélkül mindegyik végigmér a „férfi-az-ilyen-egyáltalán?” tekintettel, amiért AHHOZ a szégyenletesen kézenfekvő dologhoz egyáltalán szerelőt hívtam.

És igen, mindegyik igényli szerelés közben az úgynevezett verbális megerősítést, amikor értelemszerűen (legalább) az egyikünknek a leghalványabb fogalma sincsen arról, amiről beszél. Példázom:

Szerelő: – Na, nézze, nyilván a tömítő és a szelep, ugye?! Mennyire tudtam!

Doffek: – Várható volt, nem igaz? Hogy a szelep.

Szerelő: – Ebben a típusban tízből nyolcszor a szelep vagy a szűkítő, mert a kondenzátor úgy van.

Doffek: – Mit nem mond, milyen igaz. Pedig a kondenzátornak nem kéne.

Szerelő: – Ahogy mondja, uram, látom, ért hozzá.

Doffek (ragyog): – Ránézek olykor magam is, de a biztonság miatt jobb a szakember, kisgyerek van, meg én csak amolyan…tudja…

Szerelő (ragyog): – Sokat gányolnak, uram, jobb, ha szakember látja.

Doffek: – Nem is kétséges. És köszönöm.

Most épp csend van. Nem csöpög. Nem zúg. Nem kattog, és nem áll le. Nem „szól rám” senki a megbeszélt érkezési időpont előtt vagy után másfél órával, hogy „tíz, max. tizenöt perc ,és ott vagyunk, uram”. Ma nem aláz meg senki a nappalimban vagy a mosógép mögül kivigyorogva.

Nem mond senki kétszer akkora összeget, mint amiben telefonban maradtunk.

Nem fogja meg olajos kézzel a kiságy rácsát senki, és nem biccent oda, amikor az eleve érthetetlen kalkulációt még megtoldjuk a végén kétezerrel, mi sem értjük, miért. A feleségem sem hív azzal, hogy „nem hiszed el, mi történt megint”.

És itt szögezném le, hogy nem mellesleg igenis vannak lelkiismeretes mesterek, meg mindenféle arcok, akik egyébként iszonyú sokat segítenek, és látom, hogy közülük sokan meg szanaszét vannak, annyi a munka. Én meg csak a felhasználó volnék. Jólesne kicsit érezni, mintha én is léteznék a sztoriban.

Mert az odáig rendben van, hogy ma egyelőre csend van. De nem tudom, hogy délután haza merjek-e menni. Olyan szép ez a nap. Eddig.

 

Doffek Gábor

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images