-

Nos, az úgy kezdődött, hogy meghívást kaptam egy konferenciára. Tudod, az ottalvós, vidéken rendezett fajtára...

Gurulós bőrönd

Kölcsönkértem a gyerektől a menő bőröndjét, képzelheted, ahogy húzom magam után a regisztrációs pulthoz, decens kis körömcipőben topogva. Az első napra élére vasalt nadrág/könnyű kis blúz-szettet kombináltam, de már akkor tudtam, hogy biztos befutó lesz az esti kis fekete, amit a vacsorához veszek majd fel. Azzal persze nem számoltam, hogy hiába a gyerek, hiába a férj, az idők nem változtak; az olyan allűrök, mint a csini ruha, szép smink egy konferencián bizony komoly következményekkel járhat.

Ki a WMN célcsoportja?

Alig ocsúdtam fel az engem regisztráló leányzó combtövein látható tetoválások elolvasásából, máris ismerős arc jött szembe. A pasi a volt főnököm a volt munkahelyemről, ahonnan nagyjából tíz éve rúgtak ki. Nem ő volt, mert őt még előttem likvidálták. Mi tagadás, csodálkozik, látom a szemén. Én látványosan jól vagyok, másképp emlékezett rám. Kicsit még ámuldozik magában, de nem annyira, mint amikor megemlítve a jelenlegi munkám kapcsán a WMN-t, megjegyzi, hogy ismeri, persze, de nem ő a célcsoport. Arra nem számít a szerencsétlen, ahogyan én sem, hogy valahonnan a folyosó oszlopai mögül előugrik Bridget Jones, az ostoba némber, aztán belém bújik, és két napig nem  tágít tőlem. Bennem is meghűl a vér a válaszom után: „Ugyan, dehogy, pontosan te vagy a célcsoport, épp most fut egy sorozatunk a hererákról.”

Kósza flörtök

A pasi elhűlve bámul rám, elbúcsúzik, én meg mosolyogva utána szólok: „Bizonyára találkozunk még ma!” A belém bújt ostoba libát magammal vonszolva eltipegek a kávéautomatáig. Egyetlen csészébe sikerül úgy beleengednem két adagot, hogy minden tocsog a kávétól, mire mellettem terem maga a megtestesült konferenciakakas. Még tele sem pakolhattam a megszokott öt cukorral a szanaszét folyó kávémat, már azon veszem észre magam, hogy a teraszon üldögélek a cseppet sem lacafacázó fazonnal, aki a névjegyemet teszi zsebre éppen. Ki adta ezt át neki? És mikor? És ki az az idiótán vihogó spiné, aki kuncogva mondja: „Ugyan, Imre, hisz én férjnél vagyok!”

Nincs min csodálkozni, a következő kettő napban hiába tartom kordában egy pofont beígérve Bridgetet, ha a kezdő biztatást megadta, már fújhatom; egy merő bujkálás és oszlopok mögül leskelődés a várva várt két nyugalmasnak hitt napom.

Nem kétséges, a pasi eltökélte, meg akar dugni, lesz, ami lesz, ő mindent bevet. Hűtőben ránk váró rozé, 28-as szoba a másodikon, bizalmaskodó SMS-ek a szekcióülés félhomályában.

Szőke nős vicc – szőkéknek

Az este közeledtével egyre sokasodó SMS-ek közepette már nem is Bridgetet okolom, szimplán én vagyok hülye. Egy nő odafordul hozzám és megkérdezi a WIFI-jelszót – azért tőlem, mert látta, hogy egy perccel előtte én is megkérdeztem egy ipsétől – és én azt válaszolom kedves mosollyal, hogy: „Ne haragudj, olyan szőke vagyok, hogy máris elfelejtettem.” Nyilvánvaló, hogy a nő platinaszőke hajkoronával rendelkezik.

Nem bírom a nyomást. A fazon már úgy szólít az üzenetekben, hogy szépségem, most meg a szőke nő… Gyorsan ventilálni akarok, megírom SMS-ben a legjobb barátnőmnek a szőke nőt meg a pasit a dughatnékkal. NEM LEHET IGAZ! Az SMS egy ismeretlennek ment – egy világcég kommunikációs igazgatója – aki válaszul egy interjút szeretett volna velem leszervezni.

Kimenekülök a teremből, ahol az a kedves nő beszélget, aki meghívott ide. Ha fokozható még a dolog, hát én fokozom, gyorsan neki és a főnökének is elmesélem a duplacsavaros történetet, miért ne tenném, ha egyszer – veszem észre a mondandóm végén – ők is… khm, szőkék.

Csókos, csókosabb, legcsókosabb

Na, jó, takarodót fújok, legalább vacsoráig. Visszasántikálok a szobámba, úgy látszik, a lábam nem bírja már az egész napos magas sarkúzást, és a menekülősdi sem tett jót a sarkamnak. Lehiggadok kicsit a szobámban, átöltözöm az estére, és igyekszem sminkelés közben mantrázni: „Csak decensen és visszafogottan.” Amikor átveszem az gálavacsorára elképzelt másik magas sarkút, keresek egy ragtapaszt a sarkamra. Találok is egy olyat, ami a gyereké, és amin Mignonok ugrálnak. Még hogy decens és visszafogott…

Maradék önbecsülésemmel elegánsan visszavonulok a vacsora színhelyére, sarkamon a Mignonokkal. Fel vagyok vértezve egy komolyabb ütközetre a megvadult kakassal, és azzal is számolnom kell, hogy este indul az ivászat, nagyjából ötven nő jut háromszázötven, otthonról kiszabadult pasira. A kanos dalia helyett felbukkan a hererákon kiakadt volt főnök, hogy revansot vegyen.

Kioktat, hogy az én karszalagom csakis a földszintre jogosít, a díszteremben már nincs hely. Nem tudja, kivel van dolga, így, amikor tíz perccel később az elnöki asztalnál üldögélve csevegek az esemény fővédnökével, már leplezetlen utálattal méreget.

A vacsorát tulajdonképpen botrány nélkül csinálom végig, lehet, hogy Bridget belefáradt a dologba, békén hagy. Még a koktélok osztogatása előtt sikerül méltósággal távoznom, és másnap is csupán annyi történik, hogy pár nagyon jó fej és tényleg udvarias pasival tettem szert hasznos kapcsolatokra, amikor a kicsekkolásra váró hosszú sorban előreengednek, mint „csinos hölgyet”.

Hamupipőke

Minden jó, ha jó a vége; kedélyesen mesélem a férjemnek a kalandjaimat este, hálóingben, a bőrönd kipakolása közben. Cseverészünk és nevetgélünk, hogy mik vannak, amikor újabb SMS érkezik... Még fel sem ocsúdhatok, amikor ráébredek: a fél pár cipőm a konferencián maradt... Jaj, Bridget!

Kárpáti Judit