„Mi nem megküzdünk a viharral. Mi magunk vagyunk a vihar”

Az egyik előadó, Mara Keisling amerikai transznemű jogi aktivista volt. Csupán hároméves volt, amikor a nővére cserkészlány ruhájában a szülei elé állt, és közölte: „Én lány vagyok, látjátok?”. Abban az időben internet és egyebek híján nemcsak az ő szülei nem tudtak hová fordulni egy ilyen érzékeny kérdéssel, de ő is teljesen elszigetelve érezte magát mindenkitől. „Azt hittem, én vagyok az egyetlen ember a világon, aki így érez, hiszen akkor még maga a transz szó sem létezett.”

„Hamarabb megtanuljuk a nemünket, mint a nevünket” – állítja. „Hiszen ha egy anyuka várandós, akkor mindenki azt kérdezi tőle: »milyen nemű lesz a baba?« És nem arra gondolnak, hogy egészséges-e, vagy ne adj' isten ember-e egyáltalán, hanem hogy fiú- vagy lánygyermeket vár-e az édesanya.”

Manapság, ha egy gyerek coming outol, a szülőknek temérdek információ, támogatói csoport áll rendelkezésére, ennek ellenére még mindig rengeteg szörnyűséggel kell szembenéznie azoknak, akik vállalják magukat.

Amikor Mara egy, a kisebbségekért felelős szenátorral beszélt, és az ügyükhöz a támogatását kérte, az csípőből nemet mondott. Rögtön utána azonban félrevonta Marát, és a következőt kínálta neki biztatásul: „Figyelj csak, nézd a pozitív oldalát! Öt éve még az irodámba sem engedtelek volna be.” És bármilyen szomorú ez így, ehhez képest óriási eredménynek számít, hogy 2016-ban már ott állhatott Washingtonban, az Ovális irodában, hogy megköszönje Obamának mindazt, amit elnökként a transzneműekért tett.

Egy szenátornő egyszer biztatóan azt mondta neki: „Mara, remélem, hogy maguk, transzneműek meg tudnak küzdeni a viharral (azaz a nehézségekkel).” Mire ő: „Mi magunk vagyunk a rohadt vihar. Mi vagyunk azok, akik megváltoztatjuk az Egyesült Államokat. És nem az USA fogja megváltoztatni a transzokat.” Donald Trump pedig nem egyéb szerinte, mint egy utolsó kis béna dinoszaurusz, aki kapaszkodik a filléres esernyőjébe, és próbálja távol tartani a zivatart. De hiába. „Mert mi nem azért jöttünk el ilyen messzire, hogy csak eddig jussunk el.”

Mara Keisling
Mara Keisling

Több millióan elnyomásban

Mara 2003-ban alapította meg a Transznemű Egyenlőség Nemzeti Központját, aminek élén azóta is az Egyesült Államokban élő transzneműekért harcol, képviselve annak az 1,4 millió felnőtt és 3-400 ezer fiatalembernek a jogait, akik igazságtalansággal, erőszakkal vagy épp diszkriminációval szembesültek transzneműségük miatt.

Rendkívül inspiráló volt egy olyan embert hallgatni, aki a nehézségeket annyi erővel és mégis humorral tudja kezelni, és aki minden egyes akadályban a lehetőséget látja, hogy még erősebben és még nagyobb lendülettel küzdjön.

Nem tartja magát tipikus transzneműnek, ami részben abból fakad, hogy nem is létezik ilyen fogalom. Másrészről pedig azért, mert sokakkal szemben ő nagyon szerencsés körülmények között nőtt fel. „Amikor coming outoltam a családom előtt, még azokat a rokonaimat sem veszítettem el, akiket pedig szerettem volna” – meséli viccesen, ám ezzel arra is utal, hogy nagyon sokan nem rendelkeznek az övéhez hasonló elfogadó háttérrel.

Ha ilyen vagy, nekünk nem kellesz

Maráék készítettek egy nagyívű felmérést 28 ezer transznemű bevonásával. Az eredmények lelombozóak: praktikusan az derült ki, hogy nincs olyan aspektusa az életnek, ahol ne érné őket hátrány a másságuk miatt. Néhány döbbenetes statisztika:

  • Tíz százalékuk szembesült erőszakkal a családjuk részéről, amikor coming outoltak.
  • Nyolc százalékukat egyszerűen kihajították otthonról.
  • A transzok egyharmada élt már hajléktalanként élete során.
  • 38 százalékuk erős szorongásban él, nyolcszor annyian, mint bárki más.
  • Ezek után nem csoda, hogy mintegy 40 százalékuk kísérelt meg öngyilkosságot valamikor az élete során. Kilencszer annyian, mint bárki más.
  • A megkérdezettek 33 százaléka szembesült zaklatással az egészségügyben az elmúlt egy év során, vagy csak kerek perec elutasították a kezelésüket.
  • Az elmúlt egy évben 15 százalékukat abuzálták a munkahelyükön, 30 százalékukat kirúgták, vagy csak nem kapták meg a jogos előléptetést a transzneműségük miatt.

Igen, mondhatod erre, hogy „ez Amerika, messze van, nem a mi problémánk”. De gondolod, hogy itthon annyival jobb a helyzet? Hogy elfogadóbbak, toleránsabbak vagyunk?

Az amerikai talkshow királynőjének, Oprah Winfrey-nek a műsorában egy ízben transznemű gyerekek szerepeltek. Az egyik sráctól az est végén megkérdezte Mara, mégis miért ment el a műsorba a sztorijával? Hiszen most az egész iskola és minden ismerőse tudja, mi a helyzet vele, nem titkolózhat többé. Erre azt válaszolta, hogy két évvel ezelőtt annyira szörnyű volt az élete, hogy már az öngyilkosságot fontolgatta. Ekkor látott a tévében egy transznemű fiatalt beszélni, és ez tulajdonképpen megmentette az életét. Abban bízik, ha nyíltan vállalja magát, akkor azzal talán másoknak is segít.

Ennyi vért adhatna egy meleg férfi élete során - ha hagynák. 53 életet lehetne vele megmenteni.
Ennyi vért adhatna egy meleg férfi élete során - ha hagynák. 53 életet lehetne vele megmenteni.

Amikor más ország régi törvényeit nyögöd

2015-ben jött ki a LUSH az aranyszínű „Gay is OK” feliratú szappannal, ezzel akarta felhívni a figyelmet a szomorú tényre, hogy a világ több mint hetven országában törvénybe ütköző cselekedet melegnek lenni. Ezt a kérdést Az én törvénytelen Valentinom című előadás járta körbe – stílszerűen február 14-én délután, – ahol többek között az All Out kampány vezetője, Yuri Guaiana beszélt arról, milyen iszonyatos dilemma, hogy

ezekben az országokban az embereknek fel kell áldozniuk a családjukat, a méltóságukat és a biztonságukat annak érdekében, hogy azt szerethessék, akihez a szívük húzza őket.

A helyzetet az is eléggé visszássá teszi, hogy a hetvenkét országnak egy része annak idején brit gyarmat volt, ahol pontosan az angolok miatt lettek bevezetve a homofób törvények. Az angol fennhatóság már rég a múlté, de a megkülönböztetés és a drákói szigor változatlanul él tovább. Sokan ezért megpróbálnak menekültstátuszért folyamodni Angliába, mint például a nigériai Aderonke, aki feminista és melegjogi aktivista is, az African Rainbow Family alapítója.

A procedúra azonban messze nem sima ügy, neki pontosan 13 évébe telt, amíg megkapta a státuszt, miközben olyan vizsgálatoknak kellett alávetnie magát, amiket az ellenségének sem kívánna. De nem volt maradása a saját országában, Nigériában ugyanis 14 évre lecsukhatnak, ha kiderül, hogy LGBTI-tag vagy (azaz a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek, és interszexuálisok csoportjába tartozol). Ha rajtakapnak, hogy egy azonos nemű személlyel kézen fogva sétálsz az utcán, akkor szintén bebörtönöznek. Támogatói csoport, mint olyan nem létezik, de ha lenne, akkor a benne való részvételért szintén tíz év hűvös jár.

A My Illegal Valentine előadói
A My Illegal Valentine előadói

Ashram Iránból érkezett a konferenciára. Hazájából neki is menekülnie kellett, mert ott halálbüntetés jár a homoszexualitásért. Jelenleg a kanadai bázisú szervezetével azokért dolgozik, akik másságuk miatt – hozzá hasonlóan – az életüket kénytelenek félteni, ami a Közel-Keleten praktikusan minden LGBTI-tagot érint.

Dél-Amerikában sok pozitív változás történt az elmúlt években, meséli Simon Paraguayból, ezzel együtt még mindig nagyon erős az országában a homofóbia.

Az emberek 78 százaléka a melegek puszta létezését is nyíltan ellenzi. A jelenlegi miniszterelnök a kampány során elmondta, hogy ha a fiáról kiderülne, hogy meleg, akkor tökön lőné magát.

Jamaicában a homofóbia annyira be van ágyazódva a nemzeti kultúrába, mondta el Tahiri, hogy a gyerekek szinte az anyatejjel azt szívják magukba. Ő maga 18 évesen azért került be a helyi lapba mint botrányos hír, mert a pasijával táncolt. Végül hátra kellett hagynia a családját, az otthonát, de abból a szempontból nem bánja, hogy menekülnie kellett, hogy így végre akként élhet, aminek érzi magát. Jamaicában ezért börtönbe kerülne.

A 76crimes egyik jogászának workshopján
A 76crimes egyik jogászának workshopján

76, 75, 74, 73, 72, ...

A sok vallomás és történet nagyon megrendítő volt, főleg abba belegondolva, hogy naponta hány millió ember kénytelen mások szűklátókörűsége, gyűlölködése vagy az ostoba, avítt törvények miatt bujkálni, magát is megbetegítve titkolózni, elmenekülni a hazájából vagy „csak” elviselni az atrocitásokat, a megkülönböztetést nap nap után. A 76crimes nevezetű szervezet azoknak nyújt jogsegélyt, akik abban az eredetileg 76, de már „csak” 72 országban élnek, ahol a homoszexualitást törvény bünteti. Vajon nagyon naiv elképzelés és vágy, hogy egy szép napon ez a 72 lenullázódjon?

 Fiala Borcsa