–

Gyász és tehetetlenség

Az elmúlt napok egyik legfelkavaróbb híre egy 68 éves balotaszállási nőről szólt, aki az autója lökhárítójához kötve kínozta a kutyáját, majd eltemette azt – egyelőre nem tisztázott, hogy a szerencsétlen állat még élt-e akkor. Az eset nyomán elszabadultak az indulatok a neten, ami voltaképpen természetes, hiszen éppúgy gyászfeldolgozásról van szó, mint például egy hozzátartozónk elvesztésekor, aminek része a harag is.

A gyászhoz bizonyára hozzájárul a tehetetlenség érzése is, ugyanis a hazai joggyakorlatban az elkövetők jellemzően megússzák egy „felfüggesztett ejnyebejnyével”, bár a Büntető Törvénykönyv állatkínzásról szóló 244. paragrafusa alapján három év szabadságvesztés is kiszabható arra, aki gerinces állat egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. Mostanáig ilyen bűncselekmény kapcsán csak néhányan kerültek börtönbe, és akkor is csupán pár hónapra.

Éppen emiatt a kutyáját különös kegyetlenséggel elpusztító asszony ellen most petíció indult, amelyet már több mint háromszázezren írtak alá.

Remélhetőleg lesz eredménye a kezdeményezésnek, már csak azért is, mert a súlyosabb büntetés kiszabása általánosságban bizonyára nagyobb visszatartó erővel bírna.

A probléma gyökere

Másfelől viszont a büntetés semmilyen módon nem érinti a probléma gyökerét, vagyis az elkövető belső világát. Ugyanis, bármilyen visszatetszően hangzik is, az állatkínzók jellemzően sérült emberek, ami nyilvánvalóan nem adhat felmentést cselekedetük alól – kivéve persze a beszámíthatatlanságot –, ám terápia nélkül jóval kevesebb remény mutatkozik arra, hogy kiszabadulva nem folytatják majd ugyanott, ahol abbahagyták. Nem beszélve arról, hogy mára sokszorosan beigazolódott: aki állatot bánt, emberre készül.

Nem csak a tényleges bántalmazás lehet állatkínzás

Maga az állatkínzás összetett fogalom, amely többek között az alábbiakat foglalja magában:

– Megfelelő mennyiségű és/vagy minőségű táplálék hiánya.

– Az állat szükségleteit figyelmen kívül hagyó, egészségtelen vagy veszélyes körülmények között való tartása.

– Kinti tartás esetén kellő védelmet nyújtó hely – például kutyaól – hiánya, ami az állat szenvedéséhez, illetve halálához vezet.

– Betegség vagy baleset esetén az orvosi ellátás biztosításának elmulasztása.

– Gyűjtögetés – a gazdi több állatot tart, mint amennyiről megfelelően gondoskodni képes.

– Állatviadalok tartása.

Maguk is áldozatok voltak

Mint Bonifert Anna pszichológus Állatvédők könyve című kiadványában írja, az állatkínzást szándékosan elkövetők jórészt maguk is áldozatok voltak egykor. Például egyes életkörülmények bizonyíthatóan valószínűsítik a lélek torzulását, aminek egyik megnyilvánulása éppen az állatkínzás lehet – ilyen a családon belüli bántalmazás, illetve a fizikai és/vagy a szexuális erőszak.

Persze számos más tényező is állhat a jelenség hátterében, amelyeknek azonban valamilyen módon többnyire „közük van” az említett életkörülményekhez. A szakirodalom az állatkínzás három fő kategóriáját különbözteti meg:

Kíváncsiságból, kísérletezésből elkövetett állatkínzás

Főként óvodás vagy kisiskolás korban jelentkezik. Ekkor a lélek jellemzően nem sérült, csupán a gyerek nincs tisztában azzal, hogy az állatok is érző lények, és játékként kezeli őket. Ám néhány éven belül valószínűleg megszilárdulnak benne azok az erkölcsi szabályok, amelyek a továbbiakban visszatartják az ilyesféle cselekedetektől.

Patologikus állatkínzás

Pszichés zavarok tünete, melyek kialakulása azonban összefügghet a gyermekkorban elszenvedett erőszakkal.

Bűnöző állatkínzás

Destruktív cselekedet, amely kapcsolatban állhat például az alkoholfogyasztással vagy a „rossz” társasággal, ám a mozgatórugó itt is a gyerekkori traumatizáltság lehet.

A szexualitás is szerepet játszik

Az állatkínzás tehát – ha nem kíváncsiságból és/vagy kísérletezésből fakad – a psziché betegségét jelzi. Ezt erősíti meg két amerikai pszichiáter, Stephen Robert Kellert és Alan R. Felthous tanulmánya is, akik felnőtt állatkínzókkal készített interjúik során olyan motivációkat írtak le, mint például bosszút állni az állaton, illetve az állaton keresztül emberen; más embernek szenvedést okozni az állattal való kegyetlenkedés által; megtapasztalni a szadizmust, vagy egyszerűen csak begyakorolni a bántalmazást – ami előrevetíti annak embereken való alkalmazását.

Szakmán belül konszenzus van abban, hogy a felsoroltakon túl általában a szexualitás is szerepet játszik. Az elkövetők jelentős hányada küzd e téren elfojtásokkal vagy rendellenességekkel, és az állatkínzás révén „engedi ki”, miközben olyan mértékű hatalmat is megtapasztalhat, amilyenre normális keretek között nem lenne lehetősége.

A terápia is lehet büntetés

Egyre több ország törvényhozói és törvénykezői ismerik fel, hogy az állatkínzás esetében a pénzbírság vagy a szabadságvesztés önmagában nem megoldás, így nemritkán az ítélet részét alkotja az elkövető valamiféle terápiára való kötelezése. Például az USA-beli Colorado államban a bírók gyakran igyekeznek minél enyhébb büntetést kiszabni.

„Cserébe” a bántalmazónak dühkezelési tréningen kell részt vennie, illetve meghatározott ideig állatokkal kell foglalatoskodnia, például egy menhelyen.

Azonban, mint arra a szintén coloradói Institute for Human-Animal Connection (Ember-állat Kapcsolat Intézet – IHAC) rámutat, a kontrollálatlan indulatok valójában csupán alkalmanként vezetnek állatkínzáshoz, a menhelyen végzett tevékenység pedig inkább csak azok körében hatásos, aki nem akaratlagosan, hanem információhiányból vagy tudatlanságból eredően cselekedtek helytelenül. A szándékos elkövetőket ugyanez a „terápia” általában nem készteti arra, hogy elgondolkodjanak a tettükön, és az empátiájuk sem fejlődik – már csak azért sem, mert a menhelyen töltött időt kvázi szankcióként élik meg. Ráadásul gyakran a menhely munkatársainak sincs kapacitásuk a „beutaltak” felügyeletére és ellenőrzésére.

Személyre szabott intervenció

Az intézet tehát nem az enyhe büntetés–kötelező terápia kombinációban látja a valódi megoldást, hanem a személyre szabott intervencióban, amely a kórelőzmény minél alaposabb feltárásán alapul, és bizonyítottan hatásos – úgynevezett evidence based – módszereket tartalmaz. Belegondolva akár józan paraszti ésszel is belátható, hogy ami sikeres lehet például egy gyűjtögetőnél, nem vezet eredményre, mondjuk, egy állatviadalt tartónál, és viszont.

Az érzelmi intelligencia fejlesztése

Ugyanakkor a kezelések fő pillérei általában megegyeznek – éppen ezekre vonatkozóan dolgozta ki az Animals and Sociaty Institute (Állatok és Társadalom Intézet – ASI) felnőttek részére az AniCare intervenciós programot. Mindkét program fókuszában az érzelmi intelligencia tárgykörébe tartozó készségek fejlesztése áll, különös tekintettel az empátiára, az önkontrollra, a társas készségekre és az önértékelésre. Mindezeken túl az elkövetők állatokkal is kapcsolatba kerülhetnek, de nem csak félig-meddig spontán módon, hanem szakemberek irányításával – így nagyobb az esély a mélyben szunnyadó együttérzés felébresztésére.

A tapasztalatok pedig mostanra világossá tették: az ilyesfajta összetett terápia nem „luxus”, hanem gyakran az egyetlen út ahhoz, hogy az állatkínzó felismerje a tette súlyosságát, ami a jövőben visszatarthatja az erőszaktól.

Ez pedig elsősorban nem is az ő, hanem az állatok és a többi ember érdeke.

Mezei M. Katalin