A svéd tini, aki többet ért el a klímaváltozásban, mint Leonardo DiCaprio

–

A tizenhat éves környezetvédelmi aktivista néhány hete járt Londonban, ahol a parlamentben tartott egy felejthetetlen és megrázó beszédet. Ebben elmondta, hogy a mai felnőttek hogyan teszik tönkre az ő nemzedékének jövőjét és kilátástalanná az életüket azzal, hogy a bolygó védelme helyett csak önös érdekeiket és a profitot hajtják. Látogatását követően több tüntetés zajlott a brit fővárosban, amelynek eredményeképp múlt héten az angol parlament elsőként a világon vészhelyzetnek minősítette a klímaváltozást.

Amikor Greta tavaly augusztusban kiült a svéd parlament elé tiltakozni, még teljesen egyedül volt az ügyével

Lesajnáló tekintetek közepette ücsörgött kézzel írott táblájával, hiába próbálták a szülei lebeszélni róla. Az osztálytársai sem csatlakoztak hozzá. Ma pedig már a világot járja (de nem ül repülőre környezetvédelmi okokból), előadásokat és beszédeket tart, interjúkat ad, és elszántan küzd azért, hogy legyen bolygó, amin élni tud felnőttként, idősként a gyerekeivel, unokáival, akiknek szintén lesz esélyük az életben maradásra. Az elszántság, a kitartás és a tettrekészség mintapéldája lett úgy, hogy folyamatosan kap fenyegetéseket, és rendszeresen kell szembenéznie olyan kritikákkal, hogy „miért nem ül inkább az iskolapadban ahelyett, hogy kampányolna”.

Erre az a válasza, hogy nem látja értelmét tanulással megalapozni a jövőjét úgy, hogy nem biztos, van jövője annak a bolygónak, amin él.

Idén március 15-én világszerte tüntettek az ügye mellett, és mostanra egy olyan mozgalom formálódott mögötte, amely valóban tud hatni a döntéshozókra és politikusokra. Pedig egy átlagos, csöndes, introvertált iskolás lány volt, akinek pont ugyanúgy zajlott a napja, mint bárki másnak a korosztályában. Reggel elment iskolába, ott többnyire csöndesen meghúzta magát, majd délután hazament. „Mindig a hátsó padban ülő csöndes lány voltam, aki túl kicsi ahhoz, hogy bármit is elérjen” – mondta magáról. Péntekenként pedig kiült a parlament elé, ha esett, ha fújt (márpedig Stockholmban mindkettő elég gyakran előfordul), hogy tüntessen a klímakatasztrófa megfékezéséért.

Édesanyja ünnepelt operaénekesnő, édesapja pedig színész, író. Greta sosem volt az az átlagos gyerek, mindig nagyon érdeklődő volt, és vágott az esze. Négy éve diagnosztizálták Asperger-szindrómával.

„Én túlgondolkodom a dolgokat. Az emberek többsége el tudja engedni az aggasztó gondolatait, én viszont képtelen vagyok erre, különösen, ha valami megijeszt vagy elszomorít.

Emlékszem, amikor az iskolában a tanárunk az óceánon úszó műanyagszigetekről és az éhező jegesmedvékről mutatott egy filmet, én elsírtam magam rajta. Az osztálytársaimra is hatással volt, de ők tovább tudtak lépni, és el tudták terelni a gondolataikat a képről, nekem viszont a fejemben ragadt” – mesélte a Guardiannek adott interjújában arról, hogyan is kezdődött az elköteleződése.

Nyolcévesen hallott először a klímaváltozásról, és sokkolta, hogy a felnőttek mennyire nem veszik komolyan

Nem kizárólag ezért, de ez is hozzájárult ahhoz, hogy depresszióba essen. Nem tudott iskolába járni, és nyomasztotta, mennyire kilátástalan a jövője. Otthon elkezdett beszélgetni erről a szüleivel, és rájött, mennyire felszabadító kimondani a félelmeit a klímaváltozással és környezetvédelemmel kapcsolatban.

Persze a szülei próbálták megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, de ez neki nem volt elég. Folyamatosan cikkekkel, ábrákkal, grafikonokkal és képekkel bombázta őket, hogy végre megértsék, miről is beszél.

Aztán egyszer csak elkezdtek figyelni rá. Ekkor érezte meg, hogy igenis képes változást elérni és érdemes ezzel foglalkoznia. Végül így sikerült kimásznia a depresszióból is. Rájött, hogy időpocsékolás hagyni a negatív érzelmeket előtérbe kerülni, sokkal hatékonyabban is élheti az életét.

A szülei voltak a kísérleti nyulak. Rajtuk tesztelte, hogy el tudja-e érni, hogy feladják a repülővel való közlekedést (ami komoly hatást gyakorolt a karrierjükre) vagy az, hogy meg tudja-e győzni őket a vegetáriánus életmód környezetre való pozitív hatásáról. (Az édesapja vegetáriánus lett).

„Az évek alatt egyszerűen kifogytam az érvekből” – meséli az apukája, Svante Thunberg. „Rengeteg cikket és könyvet olvastunk el együtt olyan témákról, amelyekről korábban fogalmam sem volt. Addig azt hittem, mi környezettudatosak vagyunk. Megváltoztatott minket, és most már más embereket is világszerte. Pedig semmi sem utalt arra gyerekkorában, hogy ilyen befolyásos ember lesz. Ha ez megtörtént, akkor bármi megtörténhet.”

Egy papírra leírt olyan tényeket, amikről úgy gondolta, hogy mindenkinek tudnia kéne róla

Biciklire pattant, eltekert a parlamenthez és leült az épület elé. Első nap fél kilenctől délután háromig, iskolaidőben. Aztán megfogadta, hogy a svéd parlamenti választásokig mindennap így tesz. Már a második naptól elkezdtek csatlakozni hozzá az emberek. Ígéretét betartva ott volt mindennap, majd a szülei legnagyobb megdöbbenésére elvállalta, hogy felszólal a márciusi felvonuláson. Ez azért volt hatalmas szó, mert korábban annyira nehezére esett a verbális kommunikáció, hogy részleges némasággal diagnosztizálták. Meg is próbálták lebeszélni a nyilvános szereplésről, de nem lehetett. Annyira elszánt volt, hogy végül tökéletes angolsággal, kamerák kereszttüzében mondta el a mondandóját, ami elkezdett terjedni a világban. „Zokogtam” – emlékezett vissza büszkén az apukája.

Davosban a klímakonferencián nem kertelt, amikor az ott ülő politikusoknak és üzletembereknek tartott beszédet:

„Nem akarom, hogy reménykedjetek, azt akarom, hogy pánikoljatok! Azt akarom, hogy ugyanazt a félelmet érezzétek mindennap, mint én, és azt akarom, hogy cselekedjetek!”

Hatott a szókimondás, sorra kapta az ígéreteket egy szigorúbb környezetvédelmi politika bevezetésével kapcsolatban, de a cselekvés többnyire elmaradt. „Még mindig nem csinálnak semmit. Komolyan, nem értem miért támogatnak minket, miközben folyamatosan kritizáljuk őket. Annyira furcsa ez az egész” – fogalmazta meg elégedetlenségét a hangzatos ígéretekkel kapcsolatban.

Érik bőven támadások is, ezek középpontjában legtöbbször összeesküvés-elméletek állnak, miszerint ő egyáltalán nem az, akinek mutatja magát, hanem cégek és civilszervezetek bábja, és üzleti céllal használják fel. Visszatérő kritika vele kapcsolatban az is, hogy miért nem jár iskolában ahelyett, hogy szónokolna és tüntetne. Ha pedig már minden érvből kifogynak a támadói, akkor jön a személyeskedés a kiállásával, stílusával, szókimondásával kapcsolatban. Nem jön zavarba ettől, sőt, kifejezetten jó jelnek tekinti, mert talán azt jelenti, hogy fenyegetve érzik magukat általa, és így hátha megváltozik a diskurzus a témával kapcsolatban. Állítása szerint ez csak figyelemelterelés arról, hogy ne vegyünk észre a tétlenségüket.

Szokatlan személyisége megedződött az iskolában a bántalmazásokkal, kritikákkal szemben, és felkészült arra, hogy negatív véleményekkel, gyűlölettel is találkozni fog a nyilvános szereplései következtében.

Ha ezek után valaki azt gondolná, hogy a belé vetett hit és remény terhet jelent számára, akkor csalódnia kell. „Nem érdekel, hogy reményt keltő az, amit csinálok. Az emberek egyszerűen elkeseredetten próbálnak reménykedni valamiben, de most már cselekedni kell. Ha már nincs remény, akkor is menni kell tovább”.

Az Asperger-szindrómából fakadóan hajlamos feketén-fehéren látni a dolgokat, amelyet ebben az esetben áldásként él meg

Azt mondja, semmit nem változtatna magán, ő ilyen, amilyen. Mivel aszociális, így nem a környezetében élő emberekkel foglalkozott, hanem magával kellett kezdeni valamit, és ő ezt az utat választotta.

Beszédei nem megnyugtatók, mondanivalója nem kecsegtet semmi jóval, sőt, azt vallja, hogy semmivel sem optimistább most, mint amikor elkezdte a küzdelmet.

A széndioxid-kibocsájtás még mindig növekszik, úgyhogy semmi mással nem szabad foglalkozni, semmi másról nem érdemes beszélni, amíg ez nem változik.

Egyszerűen nincs sok időnk – a klímakutatók folyamatosan jelzik, hogy az óceánok felmelegedése és a klímaváltozás gyorsabb ütemű, mint amivel korábban számoltak. Ha 2030-ig nem történik szignifikáns változás a folyamatban, akkor tényleg visszafordíthatatlan lesz az ember számára élhető bolygó elpusztulása.

Kellett valaki, aki ezt kendőzetlenül az arcunkba csapja, és nincs több idő a finomkodásra. Ő lett Greta Thunberg. Reméljük, még sokáig látjuk őt küzdeni, és egyre többen állnak mellé. A hatásuk pedig előbb-utóbb kézzelfogható lesz.

Pásztory Dóra

Kiemelt kép: Getty Images/Michael Campanella