–

Rezek Bori/WMN: Nemrég Vidnyánszky Attila az Egyenes Beszédben azt nyilatkozta, hogy tűvé tették a német színházakat, de egyetlen előadást sem találtak, ami a család szentségével foglalkozna. Az elmúlt két évben egyre többet rendezel német nyelvterületen, sokszor foglalkozol családtörténetekkel. Tényleg így van?

Tarnóczi Jakab: Elképzelhetőnek tartom, hogy konkrétan a család szentségéről nem találtak előadást. De nem hiszem, hogy például Shakespeare vagy a görög drámák bárminek is az érinthetetlenségéről akarnának beszélni, sőt. A drámairodalomra épp az a jellemző, hogy mindent egyfajta kritikai szemlélettel, a maga árnyaltságában vizsgál. Én személy szerint semminek a „szentségéről” nem szeretnék előadást csinálni.

R. B./WMN: Az elmúlt hetekben teljesen a feje tetejére állt a közélet, és ezáltal a mi életünk is. Te hogyan élted meg ezt az időszakot?

T. J.: Nagyon örülök a hazámnak. Most végre megvan a lehetőség a változásra, hogy könnyebb legyen az életünk – egyébként azoknak is, akik nem az új kormányra szavaztak. Évek óta próbáltam egészséges távolságot tartani ettől a rendszertől, de közben nem tudok nem foglalkozni vele olyan személyes traumák után, mint a lejárató kampányok, cenzúrázások vagy az SZFE tönkretétele.

Az egyetem modellváltására tényleg ráment a testi és mentális egészségem. Utána döntöttem el, hogy muszáj ettől eggyel hátrébb lépnem. Annak ellenére is, hogy folyamatos a színházak anyagi bizonytalansága, és

felháborító, hogy még az utolsó pillanatban is több százmilliós összegek csorogtak ki az NKA-ból, miközben mi a Katonában tízezer forintokon vitatkozunk, idegeskedünk egy jelmez költsége vagy egy alkotó kifizetése kapcsán.