Novák (Péterfy-Novák Éva író – a szerk.) szokta mondogatni: „Szeretnék olyan világban élni, ahol a Nobel-díjas tudóstól megkérdezik egy interjúban, hogy »mennyit segített a felesége a kutatásban, amivel ezt a szép eredményt elérte?«”.

Szeretnék én is egy ilyen világban élni, meg egy olyanban is, ahol ugyanazért a munkáért ugyanolyan bérezésben részesül a nő, mint a férfi. Sőt, még olyan világban is szeretnék élni, ahol egy női felső vezetőről nem feltételezi senki sem (a senki alatt azt értem, hogy egy darab ember sem a földön), hogy sokat térdelt a pozíciójáért.

Muszáj ennél a résznél feltennem a kérdést: ti hány olyan bankigazgató urat vagy magas beosztású vállalatigazgatót ismertek, akinek összesúgtak a háta mögött, hogy „Te, figyelj már, ez a Józsi hogy került ilyen magas poziba? Biztos lefeküdt néhány nővel ezért az állásért!” Ugye, milyen furán hangzik? Ugye, mennyire megszokott, hogy amikor ezt nők mögött susmorogják, olyankor a szemünk se rebben? Persze olyat hallottam már, amikor úgy súgtak össze a férfi mögött: "Apuci kicsi fia beleült a tutiba."

De továbbmegyek, sajnos nem is mindig csak a férfiak feltételeznek efféléket a nőkről, hanem a nők is nőtársaikról.

Van például egy ismerősöm, akinek az egyik kolléganőjét magas pozícióba helyezték, és rögtön azt kommentelte a hírhez: „Jó, de a Kati mindenkivel lefeküdt, akivel csak tudott.” Kérdeztem, hogy honnan tudja ezt, ott volt tán? Ezt mondta: „Ja, nem, dehogy volt, de mit gondolok én, honnan lett neki ekkora befolyása nő létére?”

Végül is teljesen igaz, hogyan lehet egy nőnek akkora befolyása, hogy céget vezessen, komoly feladatokat lásson el, esetleg saját vállalkozást alapítson? Nyilván a férje segíti… vagy lefekszik a fél világgal, vagy az apja adja rá a pénzt. Az szinte soha fel sem merül – és ha mégis, szinte soha nem első- vagy másodsorban –, hogy tehetséges, van hozzá affinitása, sokat tanult, vagy olyan szorgalommal bír, hogy az példátlan.

Arról nem is beszélve, hogy egy nőnél mindig fennáll az a „veszély”, hogy terhes lesz. Ez pedig valós rettegésre adhat okot a munkáltatónak, mert „mihez kezd a cég egy terhes nővel?”. Hát, nem sok mindent. Egy-két évre minimum kiesik a munkából, sőt, mi van, ha akar még egyet, vagy ne adj' isten, még kettőt vállalni az első poronty után? A munkáltatók megvalósult rémálma lehet a terhes nő vagy az anyuka egy-, két-, esetleg három gyerekkel.

Pedig vannak olyan nők, például a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese, Friedl Zsuzsa, akinek két gyereke van, magas pozícióban dolgozik, sőt, még csinos is, és a haja is szőke. Na, ezt a kombinációt kapjátok ki! Zsuzsa mesélte, hogy tőle minden egyes pódiumbeszélgetés alkalmával (ahol a munkája is szóba kerül) megkérdezik, hogyan képes ilyen fontos pozíciót betölteni két gyerek mellett.

Amúgy képzeljétek, Zsuzsa férje ugyanilyen magas beosztásban dolgozik, és őt is szokták pódiumbeszélgetésekre hívni, viszont tőle még soha (értsd: egyszer sem) kérdezték meg, hogyan bírja a munkahelyi feladatait ellátni gyereknevelés mellett. 

De tényleg, hogyan? Nem az volna az alap, hogy egy gyereket ketten vállalunk? Hogy tegyük fel, együtt hozzuk össze, jó, mondjuk, a nő hordja ki, ő szüli meg, és ő szoptatja, de a feladatok többi része már közös. Mármint hogy tényleg közös, nem csak úgy ímmel-ámmal közös. Merthogy a szaros pelenka az a nőnek is ugyanolyan büdös, amikor kicseréli. Miért természetes az, hogy női melónak gondoljuk a gyerek tisztába rakását, fürdetését, oviba hordását, iskolából elhozását és a szendvicskészítést? Miért?

És ha úgy működik egy család, hogy például az apuka készíti el a gyerek szendvicsét, mert szeretik elosztani a feladatokat, akkor miért történhet meg az, hogy a gyereket kicsúfolják érte az iskolában? Ez is megtörtént eset, nem én találtam ki. Sajnos. Úgy tűnik ezek a sztereotípiák eléggé mélyre vannak huzalozva bennünk.

Azt mondják (a férfiak és a nők is), hogy vannak férfiszerepek meg vannak női szerepek. Egy nő igenis főzze meg az ebédet, mert „a nőnek a konyhában a helye”, a „férfi meg menjen ki a kertbe, és nyírja le a füvet”. Vagy: „Apa menjen be dolgozni, lóvét keresni, az asszony meg maradjon otthon, kössön, nevelje a pulyákat, és főzze meg a vacsorát. Lefekvés előtt mosogasson is el, mert „nehogymá', hát, odahaza volt egész nap, nem csinált semmit, amíg a ház ura a betevőre keresi meg a pénzt”.

Mi lenne például, ha a házimunkát is ugyanolyan kőkemény melónak tekintenénk? Mi lenne, ha a gyereknevelést is kőkemény melónak tartanánk? Szerintem az egyik legbonyolultabb és legkockázatosabb feladat az egész univerzumban, és nem hiszem, hogy túloznék.

Az biztos, hogy a megoldásnak közös ügynek kell lennie. Ugyanannyira feladata a változásért tennie a nőnek és a férfinak is. Ha a cégek hatékony megoldást találnak arra, hogyan tudják a női munkaerőt jobban integrálni (például egy kisgyerekes anyuka sokkal hatékonyabban dolgozik – ez bizonyított tény –, mint a gyermektelen kollégája, mert tudja, hogy fél négykor le kell lépnie a bölcsibe a gyerekért), részmunkaidős állásokat ajánlanának fel, rugalmasabb időbeosztást, home office-t, akkor máris tennének egy jó nagy lépést afelé, hogy ez ne probléma legyen, hanem összefogás. 

Persze ehhez zsigeri szinten is változnia kell a szemléletnek. És hogy ez megtörténjen, azért tennie kell mindenkinek, egyéni és közösségi szinten is.

Szentesi Éva