–

Két év börtönre ítélték Geréb Ágnest.

Esküszöm, a kisfiam születése előtt, amikor még nem tudtam semmit a szülésről, azt gondoltam, ő valami kuruzsló lehet, „hiszen otthon szülni felér egy halálos ítélettel, ez a sötét középkor”. Aztán megszületett a fiam – egy traumatikus császármetszéssel – megannyi erőszakos beavatkozás és megnyilvánulás után. Akkor kezdtem belemerülni a témába, kiutat keresni, hogy vajon tényleg ilyen-e a normális szülés. Vajon szülni tényleg egyet jelent-e azzal, hogy orvosok, szülészek és nővérek fizikai és verbális abúzust gyakorolnak a várandós és szülő nőkön. Vajon tényleg el kell fogadnunk mindazt a rémséget normalitásként, ami a „Másállapotot a szülészetben” oldalán nap mint nap megjelenik? Nem.

És ezt Geréb Ágnes már évtizedek óta tudja és képviseli. Itt kezdtem megvilágosodni vele kapcsolatban.

„Egy ország szabadsága lemérhető a szülés szabadságán” – mondta. És milyen igaza van.

Geréb Ágnes nem kuruzsló, nem piszkos kezű boszorkány. Egyrészt ő bizony szülész-nőgyógyász amellett, hogy bába is. 2010-es letartóztatásáig 3500 otthonszülésnél volt jelen. Neki köszönhetjük, hogy az édesapák bent lehetnek a szülőszobán. Szívügye a császármetszés utáni hüvelyi szülés. De megtörtént az a két tragikus eset. Mindkét esetre van példa kórházi körülmények között is. Azokról persze nem hallunk. Azoknak az orvosoknak, szülészeknek a nevét homály fedi, akik kórházi tragédiáknál voltak/vannak jelen.

Azok az orvosok, akik bordákat törnek, kitépik a méhlepényt, megindítják a teniszmeccs miatt a szülést… vagy műtőbe tolnak, mert már unják a banánt, azok is megkapják a borítékjukat. Sőt, olyan is megeshet, hogy addig nem adja oda a kisbabát az édesanyjának, amíg a borítékot az apuka át nem nyújtja. Nem hiszed? Pedig megtörténhet! De ezekről csak egymás között sutyorgunk, Facebook-csoportokban, baba-mama találkozókon. A félelem irányít. Ha nem hódolok be, árthat a kisbabámnak. Márpedig akkor is árthat, ha behódolunk.

Geréb Ági sziklaszilárd hittel képviseli, hogy a tudás hatalom. Tisztában kell lenni a testünk és elménk képességeivel. És olyan környezetet kell keresnünk, amelyik ugyanúgy tisztában van ezen képességekkel; miszerint a nők tudnak szülni.

Sosem állította, hogy otthon kell szülni. De egy nő, egy anya igenis dönthessen, rendelkezhessen a saját teste és a saját kisbabája születése felett. Legyen tájékozott, a szükséges vizsgálatokat végezzék el, de ne tegyünk úgy, mintha felelőtlenség lenne szülni tűk, fémek, kengyelek és gyógyszerek nélkül. Mindenki szülhessen ott és úgy, ahogy és ahol a leginkább biztonságban érzi magát és a babáját.

Nyáron részt vettem a császármetszést feldolgozó csoportján. Nem sokat beszélt. De mindent elmondott a tekintete, a gesztusai, a szoba, amit belengett a tudás, szeretet, hit, empátia és fájdalom. Fájdalom, mert valamiért úgy alakult, hogy pont ő lesz az, akit meg kell hurcolni. Ő az, akit meghurcolnak. Nem-nem felejtem el, tudom, meghalt két kisbaba. Felfoghatatlan tragédia. Ami kórházban ugyanúgy megtörténhet, megtörténhetett volna, meg is történnek. Csak. Arról. Nem. Hallunk. Geréb Ágnes, mint holmi babahóhér, a boszorkányság szimbóluma lett. 

S közben az a sok ezer nő, aki mellette áll, egy emberként sírt döbbenten, amikor megtudta; a fellebbezést elutasították, újabbnak helye nincs, Ágit két év börtönre ítélték. Ezalatt megannyi barbár szülészorvos vígan garázdálkodik tovább a borítékokkal a zsebében. És akkor még nem beszéltünk a szülészeteken kívül a félrediagnosztizálásokról, kórházi fertőzésekben elhunytakról, a több éves várólistákról.

Azt hinnéd, hogy megátalkodott kórház- és orvosellenes otthonszülő vagyok, pedig amellett, hogy orvoscsaládból származom, pár hete született – szinte háborítatlanul – a második gyerekem. Kórházban egy csodálatos orvos kezei között. Mert ilyen is van. Csak nem sok. De ahhoz, hogy őt megtaláljam, tájékozódnom kellett. És ebben a tájékozódásban bizony ott volt Geréb Ági is.

Ordítani kellene. Nyilvánosságra hozni minden kórházban történt műhibát, halálesetet.

Mert míg azok az esetek gondosan rejtve vannak, addig tényleg nem marad más, mint a boszorkányüldözés. Abban próbálok hinni, hogy nem hiábavaló ez az egész. Hogy elindul egy lavina, ahogy a #metoo-ügyben is, és nem hallgatunk többé. Ha Áginak börtönbe kell mennie, menjen mindenki, aki valaha orvosként hibázott.

Itt tartunk. Ez az a nőügy, amivel foglalkozunk. Fohászkodom, és remélem, hogy a mellettem fekvő négyhetes kislányom számára egyszer mindez már csak sötét történelem lesz – egy olyan rendszerben, amiben szabadon lehet szülni. Élni.

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/mshallenberg