-

Egy „kreatív zseni": S. tanár úr

A szendrői táborban és a budapesti Trefort gimnáziumban történt gyerekmolesztálási ügy a nyolcvanas évekre datálható, és ugyanahhoz az emberhez, „S. tanár úrhoz” kapcsolódik. A történetet majd’ 25 évvel később dolgozta fel hosszú és alapos cikkben a 444. A bicskei gyermekotthon igazgatójáról az RTL Klub Házon kívül című műsora közölt oknyomozó riportot idén októberben: „János bácsi” az eddigi ismeretek szerint a kétezres évektől kezdődően folytatott szexuális viszonyt az otthonban élő kiskorú fiúkkal.

Mindkét ügyet – első reakcióként talán érthető módon – körüllengi az olvasókban és tévénézőkben felhorgadó bosszúvágy, amelyekről a kommentek tanúskodnak, de – és sajnos ez is érhető – a hitetlenség is. Ez utóbbi leginkább talán azzal magyarázható, hogy

mindkét esetben kivételes, az átlagnál jóval érdekesebb, színesebb, okosabb, megnyerőbb emberekről van szó, akik a szakmájukban is kiemelkedőt alkottak.

Magyari Péter cikkében így jellemezték „S. tanár urat”: Jóval több volt, mint egy szorgalmas pedagógus: a tanítványok többsége azt mondta róla, hogy „egy kreatív zseni volt. Pótapa, báty, haver, és közben megingathatatlan tekintély, akinek figyelméért úgy versengtek a gyerekek, hogy ez lett életük legfontosabb ügye.” „János bácsiról” pedig így beszélt az egyik volt állami gondozott fiú az RTL riportjában: „Felnéztem rá, tudod, valahol én is úgy néztem fel rá, hogy tényleg sokszor... mintha egy ilyen apaszerepet töltött volna be”.

Érdemeikért mindketten magas állami kitüntetést kaptak („S. tanár úr”: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje, 2006.; „János bácsi”: Magyar Bronz Érdemkereszt, 2016.). Hétköznapi életet éltek, és aki nem ismerte sötét titkaikat, a jó főnököt és kollégát láthatta bennük, a kedves ismerőst, a mindig előre köszönő szomszédot, a férfit, aki átadja a helyét az idős néninek a buszon. Mindketten olyannak tűntek, akikkel bárki szívesen találkozna egy sötét sikátorban. Vagy gondolkodás nélkül venne tőlük használt autót.

„És nem láttam ebből szinte semmit. Egy-két dolog tűnt fel, de...”

Az S.-ügy kirobbanása után az egykori táborozók, ma már felnőttek, Facebook-csoportot hoztak létre, ahol a reakcióikat osztották meg egymással. A fenti idézet is innen származik, mint ahogy ez is: „Én sem tapasztaltam semmit, ami számomra gyanús lett volna. Akkor. Csak sok évvel később hallottam dolgokat, de mint sokan, én is elhessegettem ezeket a kellemetlen gondolatokat.” Vagy ez: „Feltűnt, hogy S. jóban van sok nagyobb fiúval, például a tanítványaival, akiket ő hívott le, és belengte az egészet valamilyen nehezen meghatározható, kissé erotizált légkör, de ebből nem feltétlenül következett bármi, annyira nem ritka ez tizen-huszonéves pasiknál. Amúgy meg semmi konkrétum, vagy én voltam vak. 

„S. tanár úr” volt gimnáziumi tanítványai is hamar létrehoztak egy fórumot, ahol kibeszélhették egymás között az első megdöbbenésüket. „Én pletykaszinten hallottam róla, azt hiszem másodikban. De meg voltam róla győződve, hogy irigységből mondják.” Sok más reakció is nagyon hasonló volt: „Én valamikor gimnázium végén vagy egyetem elején értesültem egy érintettől a dologról. Nagyon megdöbbentem. A durva részletekkel, valamint azzal, hogy ez éveken át ment, a »nyaraltatások« alatt és a tanév során is, és hogy milyen sok embert érintett, nos, ezekkel a tényekkel a múlt heti cikk olvasása során szembesültem. Hogyan érintett? Azt hittem, elájulok, sírtam, és több éjszakán át nem aludtam."

„S. tanár úr” melletti nyilvános kiállásnak jóformán nincs és nem is volt nyoma. „S. tanár úr” a 444 oknyomozó cikkének végén ugyanis nem tagadta a történteket.

 „Megvádoltak egy csupaszív embert”: János bácsi

A csupaszív ember  már „János bácsi”, akit a riport október 5-i megjelenése után pár nappal a fenntartó elköltöztetett a bicskei gyermekotthonban lévő lakásából. A rendőrség őrizetbe vette, és a bíróság október 24-én 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. „S. tanár úr” ügyével ellentétben „János bácsié” nem évült el, amit tett, az nemcsak erkölcsileg ítélhető el, hanem jogilag is büntethető. „János bácsi” nem ismert el semmit, sajtóinformációk szerint a bíróságon is tagadott. Amíg jogerősen el nem ítélik, természetesen megilleti az ártatlanság vélelme. Az RTL stábja azonban nem hozta volna nyilvánosságra a történetet, ha nem lettünk volna meggyőződve arról, hogy az áldozatok és ismerőseik igazat beszélnek. Amiről újságírói eszközökkel meg tudtunk győződni, arról meggyőződtünk, az ügy innentől az igazságszolgáltatásra tartozik.

„Mi, alulírottak – egykori lakók, munkatársak és támogatók – a jelenlegi vádlókkal szemben azt állítjuk: hogy az intézményben töltött idő, évek alatt soha ilyet az igazgató részéről nem tapasztaltunk.” Ez a mondat pár héttel az RTL riportja után egy bicskei blogon jelent meg. Növendékek, volt növendékek és szakmabeli felnőttek írták alá, összesen 36-an.

Ők az igazgató védelmében mindössze annyit tudtak felhozni, hogy velük nem történt ilyen. Meg azt, hogy „János bácsi” kitűnő szakember volt.

Az igazgató mellett Bicskén kisebb fáklyás felvonulást tartottak. „János bácsi ártatlan, ő a barátom, és én kiállok mellette.” – mondta a tüntetés szervezője, egy asszony pedig így fogalmazott: „20 éven keresztül ismertem, és a gyerekekkel maximálisan szeretetreméltó volt, mindent elintézett a gyerekeknek, és 1000 százalék, hogy ártatlan, ez egy kitaláció”.

A 12 ezres kisvárosban és környékén a gyermekotthon vezetője igazi helyi notabilitás volt. Köztiszteletben álló szakember, jó ismerőse a polgármesternek, a helyi rendőrkapitánynak, és még ki tudja, ki mindenki másnak. A Házon kívül Facebook-oldalán egy kommentelő így vette védelmébe „János bácsit”: „Akik ismerik, tudják, hogy a vádak nem igazak, soha nem történtek meg! Soha egy gyermeknek nem ártott volna, és még most is azt mondja, »nem haragszik« a vádolókra. – Ő nem! Én igen és sok száz gyermek is!! – Bennünk nincs akkora jóság, ami János bácsiban van!!”

De miért a harcos védelem az első reakció?

A szociálpszichológia egyik elmélete az úgynevezett kognitív disszonancia. Ez röviden azt jelenti, hogy ha egy új információ ellentmond mondjuk egy adott emberről („János bácsiról”) alkotott képünknek, akkor az belső feszültséget okoz, amit valahogy mindenképp oldani szeretnénk.

A gyermekotthon igazgatója, akárcsak „S. tanár úr”, a szűkebb közösségük (Bicske, illetve a tábor és a gimnázium) számára valószínűleg csak jót adtak vagy jót mutattak (mellesleg azt, hogy sok jót kaptak tőlük, még az áldozataik sem tagadták).

A hasonló ügyekben tipikus magatartás, hogy az elkövetők nem erőszakkal, hanem éppen azzal hálózzák be a későbbi áldozatokat, hogy sok, nagyon sok jót adnak nekik.

A következő jellemzés „S. tanár úrról” szól, és bár a körülmények mások, a lényeg ugyanaz lehet „János bácsi” esetében is: „S. szívesen látott vendége, szórakoztató és okos barátja volt sok szülőnek, a gyerekek többsége pedig egyenesen rajongott érte. A szigorú elitiskolában ő volt a jó fej tanár, aki elképesztő érdekesen magyarázta a kötelező tananyagot, aki rengeteg kirándulást szervezett, és aki színdarabokat tanított be.”

Miért éppen azok a gyerekek?

És ha már közös pontok, akkor vegyünk még egyet: a nem létező, rossz vagy zavaros családi hátteret, ami miatt az érintett gyerekek senkinek sem beszéltek a történtekről, vagy ha igen, csak jóval később. A bicskei ügyben család nélkül nevelkedett gyerekek az áldozatok. Nekik „János bácsi” volt az egyik olyan felnőtt, valami apaféleség, akihez a gondjaikkal fordulhattak. De ha ő maga volt a gond, akkor vajon kinek mondhatták volna el, ami a lelküket nyomta? Az igazgatóhelyettesek és a nevelők egy része is – ahogy mondták – „János bácsi” embere volt. Az egyik bicskei áldozat, Levente zűrös gyerek volt, ő és testvérei nem alkoholista anyjuk mellett, hanem a gyermekotthonban nőttek fel. A fiú a Házon kívülnek elmesélte, hogyan fogadta az édesanyja azt, amikor először beszélt neki a molesztálásról:

– Mit mondott, az anyukád akkor?
– Hát, elsőnek szerintem el sem hitte, ő is másképp látta persze az igazgatót, segítőkésznek, meg nekem három nagyobb testvérem is bent volt ugyebár, és másként ismerte meg, mint ahogy én…  
– Gyakorlatilag hitetlen volt az anyukád is?  
– Hát… igen, mondjuk, mert rászolgáltam a hitetlenségére végül is.
– Most elhiszi már egyébként?
– Elhiszi.
– Látta a riportfilmet?
– Látta.
– Mit mondott?
– Büszke rám.

Hasonlóan fogalmazott a riport másik főszereplője, Julián is. Mindehhez tudni kell, hogy „János bácsi” ügyében 2011-ben már volt rendőrségi feljelentés, de akkor a gyerekek sorra vonták vissza vallomásukat (az igazgató a nyomozás alatt végig ott élt az otthonban, és továbbra is a „főnöke” volt a gyerekeknek, így az áldozatoknak is):

– 2011-ben, amikor a feljelentés elindult, akkor is anya kérdezte, hogy én mit gondolok erről… és én azt mondtam neki, hogy a János bácsi ártatlan.
– Miért titkoltad el ezt?
– Hát, mert szégyelltem. (Julián itt nem a vér szerinti anyjáról beszélt, hanem arról az asszonyról, akit anyjának tekintett).

„S. tanár úr” ügyében nagyon más volt a helyzet, de mégis van hasonlóság. Magyari Péter ezt írta a cikkében: „A legtöbb, szexuális játékba bevont gyerek társadalmi státusában hiába számított a felső középosztályhoz, valamilyen gondjuk volt otthon. Válófélben lévő szülők, meghalt szülő, túl sok munka, kevés figyelem…

Utólag úgy látom, hogy a kedvencek között mindig ezek a kicsit sérült, bizonytalan környezetből jövő gyerekek voltak."

„S. tanár úr” a cikk megjelenése után elévülés miatt jogilag már nem volt felelősségre vonható, úgy tudni, külföldre menekült. Az ügynek mégis lett jogi következménye: a Parlament úgy módosította a büntető törvénykönyvet, hogy a 18 év alatti gyerekek elleni szexuális zaklatás soha ne évüljön el.

Hogy „János bácsi” ügye mit változtat a gyermekvédelemben, reméljük, hamarosan kiderül.

Kováts Mihály

Kiemelt képünk illusztráció - forrás: Unsplash/ Julian Schultz