Mint minden rendes válogatott élsportoló, én is rendszeresen jártam masszőrhöz. A mi válogatottunknak sajnos nem volt saját masszőre, így kénytelenek voltunk privátban megoldani. Akkoriban egy másik nagy és sikeres válogatott masszőréhez kerültem. Mindig fürdőruhában mentem, mert még a fehérneműt is túl intimnek tartottam volna. A masszázs rendszerint egyórás volt, a végén mindig ülő helyzetben gyúrta át a vállam és a nyakam a masszőr. Az egyik ilyen alkalommal történt, hogy mikor végzett és mondta, hogy egészségemre, megpuszilta a vállamat. Én meg lefagytam. Kővé dermedtem, és mozdulni sem tudtam. Csak arra emlékszem, hogy felöltöztem, fizettem és távoztam.

Tizenöt éves voltam, ő meg úgy ötven körül lehetett.

Tudtam, hogy ami történt, az nem oké. Anyukám a kocsiban várt. Beszálltam, és pont ugyanúgy viselkedtem, mint bármikor máskor. Mivel ezeket a masszázsokat mindig az én igényeim szerint időzítettük, egyszerűen csak azt mondtam a következő hetekben, hogy jól vagyok, nincsenek beállva az izmaim, nincs rá szükségem. Amikor már gyanús lett volna, hogy sokáig nem akarok menni, akkor meg azt mondtam, hogy mostanában nem masszírozott olyan jól, ezért szeretnék kipróbálni mást. Ezzel a téma le volt zárva és jó mélyre el lett temetve.

Körülbelül tizenöt-húsz évig szinte nem is gondoltam erre az esetre, de a 2017-ben kirobbanó #metoo-botrány és az azóta a médiában megsokasodó cikkek és vallomások olvastán felszínre tört az emlék. Azon gondolkodtam, hogy vajon mi lett volna más, ha már abban az időben is lett volna hasonló visszhangja az ilyen történeseknek. Valószínűleg semmi. Ugyanúgy szótlanul ültem volna be az autóba az anyukám mellé, mint akkor, mert hiába a sok szemfelnyitó cikk, amikor saját magunkról van szó, akkor az igenis nagyon más.

Nem véletlen, hogy a sztorik 99 százaléka legalább tíz éve történt, ha nem régebben. 

Ezt akkor és ott kamaszfejjel vállalni szinte lehetetlen. Mert már tiniként tisztában vagyunk azzal, hogyha előállunk a történettel, akkor az olyan eseménysorozatot fog maga után vonni, amibe még belegondolni is rémisztő. Egy amúgy is megtört lélek, akinek a testéhez akaratán kívül hozzányúltak, szinte biztosan nem képes belevetni magát ebbe a procedúrába, és a legkevésbé sem szeretné, ha erről a borzasztó eseményről sokan és hangosan kezdenének el beszélni. 

Márpedig az ügynek nincs más megoldása, mint hogy újra és újra beszélni kell majd közeli hozzátartozókkal és vadidegenekkel. 

A saját testéről. 

A saját testéről, aminek a megismerésével kamaszként még ő is hadilábon áll. 

A saját testéről, amit jó eséllyel még maga sem fogadott el, hiszen az folyamatos változásban van. 

A saját testéről, amelynek kapcsolata a lelkével olyan bizonytalan és ingatag, mint egy hullámvasút, amin nem kötöttük be magunkat, és ha minden jól megy, akkor sikerül a menet végéig ülve maradni és megúszni azt különösebb múló vagy maradandó sérülések nélkül. 

A saját testéről, amihez valaki engedély nélkül, szexuálisan közeledett.     

Ennek megfelelően én sem tudtam róla beszélni senkinek akkor sem, és azóta sem. Pedig ez „csak” egy puszi volt. El sem tudom képzelni, hogy mit élnek át azok, akikkel ennél durvább dolgok történnek. Most úgy gondolom, hogy szerencsére nem volt hatással az életemre, a kapcsolataimra, a szexuális életemre ez a puszi, de az is igaz, hogy soha senkivel nem beszéltem át a történteket.

Mindenki évtizedek után jön elő a sztorikkal. Vajon a mai áldozatok is ennyit várnak majd?

Segítenek valamit a kampányok és a média, vagy ugyanúgy csak hosszú idő elmúltával mernek majd beszélni róla az érintettek? Mert kampány ide, bátorítás oda azért névvel és arccal kiállni ilyesmivel nagyon nehéz és kockázatos még a szűk család és barátok előtt is. Még ha hisznek is az illetőnek, akkor is bizonyítani kell, szembenézni egy nálunk idősebb, általában sokak által tisztelt és kedvelt emberrel, akinek biztos akadnak védelmezői, akik azt mondják, hogy ez az ember biztos nem csinálna ilyet. 

Így viszont ezek az emberek továbbra is következmények nélkül puszilgathatják a visszahúzódó, szerény kamasz lányokat. Mert egy bizonyos kor alatt a gyerekek még nincsenek tisztában azzal, hogy mi vár rájuk, ha szólnak, hogy történt valami, aminek nem kellett volna.  Ezért sem felesleges a sok történet, vallomás, az egész kampány, hiszen így remélhetőleg legalább azzal tisztában lesznek sokan, hogy hiába idősebb és erősebb valaki, nem nyúlhat hozzájuk a beleegyezésük nélkül. Ér elfutni, ér ellenkezni és ér nem menni egy ilyen ember közelébe többet. 

Anonim

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images