„Húgyerőből" alkotott jogszabályok

Az elmúlt évek, de igazából évtizedek, jogalkotási tendenciáit nézve fogalmazódhat meg bennünk a gondolat: egyre gyakrabban fordul elő olyan helyzet, amikor (nagyapám szavaival élve) „húgyerőből” alkotnak jogszabályokat. Ez praktikusan azt jelenti, hogy

minden (de tényleg minden) problémára, ami a magyar társadalmat (vagy annak egy szeletét) megrengeti, az a zsigeri válasz: ne aggódjatok, holnap módosítjuk a jogszabályokat, és minden jóra fordul!

A védőnő nem hatóság

Például az egyik héten kiderül egy súlyos gyerekbántalmazási ügyben, hogy a szülők nem működtek együtt a védőnővel, nosza: alkossunk jogszabályt! Tegyük kötelezővé a szülőknek a védőnőt. Sőt! Az a biztos, ha még meg is fenyegetjük a szülőket azzal, hogy ha nem viselkedik elég szépen, akkor majd megbüntetik. Ami egy briliáns ötlet, ha leszámítjuk azt, hogy akinek ez eszébe jutott, az valószínűleg két dolgot nem látott még életében: szülőt meg védőnőt. Előbbi ugyanis kifejezetten nem csípi, ha egy segítő szolgáltatást kötelezővé tesznek számára. Utóbbi, a védőnő, pedig köszöni szépen, de nem szeretne hatósággá válni, mert így is elég baja van, és talán attól lenne boldogabb, ha kevesebb családot kellene ellátnia, de sokkal jobb körülmények között.

Mennyibe kerül egy jogszabály?

Persze egy ilyen jogszabály módosításnak van egy tagadhatatlan előnye: rettentő olcsó. Pont annyiba kerül, mint amennyibe a papír meg a tinta a kinyomtatásához, viszont azt az illúziót kelti (szinte ingyen), hogy hatékonyan (hiszen gyorsan), hitelesen (hiszen törvény) csináltunk valamit, amitől minden jobbra fordul (mivel megmondtuk, le van írva, holnaptól be kell tartani, hiszen törvény). Gyönyörű. A kutya elkapta a saját farkát és vidáman rohangál körbe-körbe.

Úgy játszunk a joggal, mint becsokizott óvodások a műanyag sütiformákkal a homokozóban. Gondolkodás nélkül törlünk, alkotunk, módosítunk: saláta törvények (amelyek tucatnyi jogszabályt módosítanak egyszerre), évente több száz új norma, követhetetlen és megismerhetetlen önkormányzati rendeletek garmadája.

Az átgondolatlan, sokszor felesleges, de mindenképpen gyors reagálású hadtestként működtetett kodifikációval (ez a puccos elnevezése annak, amikor valaki a Word kezelési ismeretét arra használja, hogy jogszabályt írjon); szóval, ezzel az egésszel az a baj, hogy… igazából elképesztően sok baj van, amiből most csak néhányat írok ide:

  •  Abba a hamis illúzióba ringatja az embereket, hogy tényleg történt valami, és változni fognak a dolgok, miközben már elsőéves jogászként is azt tanuljuk az egyetemen, hogy nem a jog az, ami változást hoz a társadalomban, hanem a jogismeret, a jog tudása, a jog alkalmazása a mindennapokban.
  •  Ehhez kapcsolódik a következő probléma. Mert tegye fel a kezét, aki üres óráiban a Magyar Közlönyt böngészi, aki minden hónapban elmegy az önkormányzathoz, és elolvassa a hirdetőtáblán az új rendeleteket, vagy aki tisztában van azzal a 464 új törvénnyel és határozattal, ami az elmúlt hat évben született. Hm? Valaki? Senki? Hát, ez az. Viszont sajnos az a rossz hírem van, hogy a jog nem tudása nem mentesít. Ez azt jelenti, hogy ha egy jogszabályt megalkottak, annak akkor is engedelmeskedned kell, ha egyébként nem tudtál róla, hogy ilyen szabály létezik. Ez valahol érthető is, hiszen ha nem lenne egy ilyen alapelv, akkor az emberek lépten- nyomon arra hivatkoznának: nem tudtam, hogy ezt nem lehet, ezért nem is büntethetsz meg érte, ha megszegtem (vö.: egy átlagszülő mindennapi nevelési élménye az egy-hároméves gyerekével).

Az erős felindulásban elkövetett jogalkotás viszont elképesztő túltermelést produkál, ahol nincs reális esélye annak, hogy az emberek tényleg tudják is, minek kellene engedelmeskedniük.

  •  Egy ilyen jogi környezet rettentően bizonytalan, ezért az emberek egy idő után maximum egy vállrándítással intézik el a jogot, és erőre kap az úgynevezett „informális jogalkalmazás”, amikor mindenki megy a saját feje után, és bízik benne, hogy nem bukik le... Vagy ami még rosszabb: bízik benne, hogy az ingoványos jogi környezetben mindig lesz egy kiskapu, amit ha megtalál, akkor azon kisétálhat a felelősségrevonás elől.
  •  Merthogy az erős felindulásban elkövetett jogalkotásnak ez is az egyik jellemzője. Képtelenség olyan normákat alkotni pár nap alatt, amelyek szervesen illeszkednek a jogszabályok rendszerébe, amelyek szakmailag jól előkészítettek, amelyekhez csatlakozik hatásvizsgálat, ahol úgy egyáltalán, elgondolkodtak öt percnél tovább azon, hogy  – az azonnali, instant politikai előnyön túl – mit okozhatnak egy módosítással vagy új szabályozással.
  •  Vannak persze remek törvények, amelyek akár évek előkészítő munkája után születnek. Viszont sajnos ezeket is erodálja az a mérhetetlen munkakedv, amivel a jogszabályok megalkotói (üljenek bár a minisztériumokban, vagy ami még rosszabb: a parlamentben) dolgoznak.

Persze jó lenne, ha csak kevés szabályt, normát, előírást kellene követni, és a tízparancsolattal lehetne dolgozni ma is, csak sajnos az van, hogy amint változik a világ, egyre bonyolultabbak az emberi viszonyok és jelenségek, így például a gyorshajtás tilalmát vagy a kémények kitorkollási magasságát elég nehezen lehetne a bibliai tízparancsolatból levezetni.

Nem azt mondom, hogy nincs szükség a jogra, csak azt, hogy ami most zajlik, elképesztően veszélyes és felelőtlen hozzáállás. Egy olyan hazárdjáték, amiben csak mi (hétköznapi emberek) veszíthetünk.

Dr. Gyurkó Szilvia