–

A Másállapotot a szülészetben mozgalom beszélgetésén többek között erre is keresték a választ, miután a magyar kormány 2018. március 5-én bejelentette, hogy 10 milliárd forintot fordít családbarát szülészetek kialakítására. Ám hogy pontosan mit is takar ez, az homályba vész. A „családbarát” jelző a szakemberek szerint szakmailag üres, értelmezhetetlen, és emiatt nem számon kérhető.

Pedig régóta léteznek erre nemzetközileg elismert és elfogadott szabványok. Az elsőt, a Bababarát kórház kezdeményezést még 1991-ben indította el a WHO és az UNICEF. 27 év alatt 19 magyarországi szülészet kapta meg ezt a címet a 70-ből. Aztán 1996-ban bevezették az Anyabarát kórház (MFCI) kezdeményezést is az USA-ban, mely szintén egy minősítési rendszer, de

hozzánk a mai napig nem ért el – 22 év alatt sem.

2002-ben egy nemzetközi szakértőcsapat kidolgozta az AnyaBaba-barát Szülészeti Kezdeményezést is, mely magába foglalja a Bababarát Kórház címet, és hangsúlyozza az anya kapcsolattartását a családtagokkal. Ezt a minősítést mára a nemzetközi szülészeti szakmai testületek és a civil szervezetek is elfogadják és támogatják.

Elmélet és gyakorlat

Az egészségügyi törvény ugyan rendelkezik a szülő nőket megillető jogokról, a gyakorlat azonban sokszor mást mutat. Az ellátás akkor megfelelő, „ha az a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek megtartásával történik” – fogalmaz a jogszabály. A tudományos tényekre alapozott szakmai szabályok, protokollok és élettani szülésre vonatkozó irányelvek azonban még nem léteznek, ezért kórházanként eltérő gyakorlatot alkalmaznak, mely elsősorban a szokásokon és a régi tankönyveken alapul.

Hiába van előírva a kapcsolattartás joga a vizsgálatokon és a vajúdás alatt, vagy akár a császármetszés során, a hozzátartozót, dúlát gyakran nem engedik oda az anyához, mindenféle okokra hivatkozva.

Sokszor sérül a tájékoztatáshoz és a dokumentáció megismeréséhez való jog is, például amikor csak kapkodva, magyarázat nélkül íratják alá az orvosi dokumentumokat, melyeket nem lehet előre megismerni.

Az önrendelkezéshez és a beavatkozás visszautasításához való jog szintén sok esetben sérül, amikor a szülő nőn annak beleegyezése nélkül végzik el, pedig az egészségügyi törvény kimondja: a beavatkozások elvégzésének feltétele, hogy megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes legyen, és a páciens a tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja hozzá – viszont joga van ezt bármikor vissza is vonni.

Sok esetben sérül az ambuláns ellátáshoz és az intézmény elhagyásához való jog is, amikor valós indok nélkül, köztudottan finanszírozási okokból tartják bent a szülő nőt, és akadályozzák meg, hogy a családjához hazamenjen. A Másállapotot a szülészetben mozgalom szerint ezt mindenképp a jogalkotónak kellene korrigálnia, nem megengedhető, hogy a család adja fel a kényelmét a rossz szabályozás miatt.

A mozgalom felmérése szerint az anyák számára a legfontosabb a tiszteletteljes bánásmód, a szeparációmentes ellátás, ami jelentheti a kísérőtől való szeparálást, illeve a babák nem egészégügyi ellátásból adódó szeparálását. Bevett gyakorlat, hogy az édesapákat nem engedik be a normál, gyermekágyas osztályra, míg máshol a koraszülött babákat is látogathatja az apuka.

Ráadásul a fent felsorolt jelenségek nem függnek a pénztől, kizárólag a vezető döntésén múlnak.

A munkacsoport Facebook-oldalán az anyák azt jelezték vissza, hogy szeretnék, ha a vajúdási szakaszban szabadon mozoghatnának, illetve ehetnének-ihatnának, és ha megadatna számukra az informált döntés lehetősége, nem pedig a fejük felett történnének a dolgok.

Anyai tapasztalatok 

A jelenlegi valóságban azonban a vajúdás, a szülés, és az újszülött első pár órája során szinte minden ponton sérülhetnek az anya és az újszülött jogai. „A tiszteletlen, megalázó bánásmód, a becsmérlő szavak mind jelen vannak a rendszerben. Még a pozitív történetekben is rendszeresen beszámolnak róla az anyák. Néha egy apró, bántó mondat egész nap elkísér minket. A szülésnél ez sokszorosan jelen van” – mondja Lőrincz Katalin, a Másállapotot a szülészetben mozgalom egyik képviselője.

„Egy rossz pillantás, akár egy ártatlannak szánt megjegyzés is szinte beleég az anya tudatába, és vele maradhat egész életében, hiszen ez egy éber, módosult tudatállapot, amiben a nő különösen fogékony a szuggesztiókra. De ilyen lehet egy nyitva maradt ajtó vagy egy ismeretlen szereplő megjelenése is a szülés során. Itt nem a rossz szándékra gondolunk, hanem arra, hogy az esemény szereplőinek ezek mindennapos dolgok, fel sem tűnik, hogy ez akár kedvezőtlen irányba is terelheti a folyamatot. A megfelelő tájékoztatás hiánya, az engedély nélkül végzett beavatkozások, az informált döntéshozatal figyelmen kívül hagyása mind olyan elemei a rendszernek, amelyek miatt sérül az anya – és a jogai is.

A születést követő zavartalan együttlét, az »aranyóra« hiányával, az újszülött orvosi indok nélküli szeparálásával is rendszeresen találkozunk”

– folytatja.

Amikor pedig arról kérdezem, mennyire nyitottak a szülészeti osztályok a változásra, azt mondja, ez nagyon változó. „Volt már rá példa, hogy kérték a segítségünket. Nekünk kiemelten fontos, hogy konstruktívak legyünk. Küldetésünkben is benne van, hogy együttes változást szeretnénk előidézni az egyén, az ellátórendszer és a társadalom szintjén, hogy a nőközpontú ellátás megvalósuljon. Ezért minden megkeresésnek örülünk, és nagyon nyitottan állunk hozzá. Jellemzőbb ugyan, hogy inkább a szakemberek izoláltan jeleznek felénk, vagy osztják meg a tapasztalataikat, esetleg kérnek tőlünk segítséget. Rendszeresen megyünk szakmai konferenciánkra több témában is előadni, és igyekszünk kiépíteni a bizalmat, de itthon nem olyan megszokott dolog ez, hogy az anyákból szerveződött mozgalmak visszajelzéseit örömmel fogadnák be” – részletezi.

És hogy mi tartja vissza a rendszert a változtatásoktól? „Van egy jó adag emberi tényező is” – véli Katalin. „Magánemberként is nehezen változtatunk berögződött dolgainkon. Kell hozzá belső igény – vagy külső kontroll. Valahogy így van ez az ellátásban is. Irányelvek híján az osztályok vezetőin múlik, milyen gyakorlatokat illesztenek be, min változtatnak. De így is nagyon nehéz. Jó példa erre a Honvéd kórház PIC-osztálya. Amikor szemléletváltásba kezdtek, és bevezették a non-invazív ellátásokat, a kenguru módszert meg mindenféle jó gyakorlatot, amiket külföldről hoztak, őrült ellenállásba ütköztek az elején. Csak szép lassan tudtak haladni. Ahol most tartanak, az viszont világszínvonalú. Az is nagyon nehéz, hogy nem vagyunk rutinosak a kritikus önreflexióban.

Nehéz szembenézni azzal, hogy annál, ahogyan eddig végeztem a munkám, végezhetném jobban is, mert egy csomó kutatás vagy a WHO ezt javasolja.

Pedig a bizonyítékokon alapuló ellátás egyfajta »felmentést« is adhat, hiszen védhetővé tesz minden döntést, ha mindig a legkorszerűbb gyakorlatot követték, a legjobbat nyújtották” – vázolja Lőrincz Katalin a változás nehézségeit.

A Facebookon elég sok szülés során megélt rémtörténetet lehet olvasni, a Másállapotot is gyakran keresik ilyenekkel. Megkértem őket, meséljenek el néhány anomáliát, ami megelőzhető volna.

„Van, ahol minden első szülő nőnél kérdés nélkül végeznek gátmetszést, holott ez tudományosan nem megalapozott, vagy rendszeresen alkalmaznak hasba könyöklést, tágítják fájdalmasan, kézzel a méhszájat, kötnek be titokban oxitocint, illetve repesztenek burkot. Nem engedik inni sem az anyát vajúdás alatt, elviszik a babát indok nélkül, fenyegetik azokat az anyákat, akik korábban haza szeretnének menni, az apákat pedig nem engedik be az osztályra. Nem kapnak megfelelő szoptatástámogatást, ami különösen az először szülőknél volna fontos. Maga a gyakori méhszájvizsgálat is stresszes, egyrészt, mert legalábbis kellemetlen, le kell hozzá feküdni, másrészt mindig azt sugallja, hogy mostanra már kellett volna »haladni« azzal a szüléssel” – részletezték azokat a nehézségeket, melyek egyes kórházakban előállnak.

Budapest kontra vidék? 

Vajon kórházanként vagy területenként tér el egymástól az ellátás jellege? Az anyákból álló civil szerveződés szerint nem a Budapest-vidék tengely határozza meg a kérdést. Budapesten belül is hatalmas különbségek vannak, és ugyanazon az osztályon dolgozó orvosok ellátása vagy szemlélete is lehet ég és föld. Jó példa erre a szülés után végzett méhűri kitörlés. Az egyik kórházban szinte minden orvos rutinszerűen csinálja, míg az egy kilométerrel arrébb lévőben pedig szinte senki. A WHO élettani szülésekre vonatkozó ajánlása szerint a „nyilvánvalóan káros, hatástalan, megszüntetendő” kategóriába tartozik ez a beavatkozás.

Ez a fajta kiszámíthatatlanság az egész országra jellemző, bizonytalanságban tartva a nőket.

Ráadásul nem is tudnak hitelt érdemlően tájékozódni, mert ha vannak is belső szabályzatok, ezeket nem teszik közzé, és a gyakorlat sokszor orvosonként változik. Terminustúllépés esetén (amikor a „kiírt” napig nem indul meg a szülés) például van, ahol nem várnak csak egy-két napot, és megindítják a szülést, máshol a 41. betöltött hétig csak ellenőrzik, hogy mindenki jól van-e. Ilyen példákat a várandósgondozástól a gyermekágyig mindenhol találhatunk. Nehéz helyzetben van tehát az a nő, aki ez alapján szeretné eldönteni, hol szüljön, ráadásul számos városban csak egy kórház van, így a választási lehetőség is csekély, és a kritika megfogalmazása is nehezebb, mert mindenki mindenkit ismer a közegben.

Bár azt gondoltam, ezek után a mozgalom összeállít egy pozitív listát, amit közzé is tesznek, de tévedtem. Inkább egy nemzetközileg elismert, auditálással megszerezhető AnyaBaba-barát címet szorgalmaznak. Jelenleg ilyen sincs Magyarországon. „Egy osztály nem attól lesz AnyaBaba-barát, hogy lila a fal a vajúdóban. Ezek szakmai kifejezések, nem szabad összekeverni a köznyelvben használatos véleményekkel. Reméljük, hogy a kormány a »családbarát« kifejezés alatt ilyesmire gondol, és valóban erre szeretné áldozni a forrásokat.”

Fotók: Másállapot a szülészetben

Zimre Zsuzsa