-

Ez az első levelem számodra…

Már két év eltelt, mióta velünk vagy, de még mindig szokatlan, még több idő kell, hogy elfogadjam, elvesztettem a kisebbik lányom és lett egy második fiam.

tobias 1

Tudod, édesanyáddal 1987-ben, szerelmünk kezdetén, nagycsaládról álmodoztunk, négy gyermeket terveztünk. Fiúk vagy lányok, mindegy, csak egészségesek legyenek, az a legfontosabb. Persze arra is gondoltunk, hogy ha két fiú és két lány születne, talán az lenne a legideálisabb, de hogy ez így – egyáltalán nem szokványos módon, és ennyi nehézség és szenvedés árán – fog megvalósulni, azt sohasem gondoltuk volna.

Egyikőtök születése sem ment zökkenőmentesen, de talán a tiéd volt a legfájdalmasabb mindnyájunknak. Anya terhességei és a tesóid születései során jelentkező „komplikációk” miatt Jázmin születésekor – az orvosokkal megbeszélve –, elvégeztettünk egy beavatkozást, hogy ne kockáztassunk feleslegesen egy újabb gyermekvállalás esetén akár két életet is, az anyáét és a születendő gyermekünkét. Tehát nem terveztünk már több gyermeket, arra gondoltunk, hogy nekünk megadatott az, amiről sokan csak álmodnak, vagy még álmodni sem mernek. Három saját gyermeket nevelhetünk, egyengethetjük az útjukat, kísérhetjük őket a felnőtté válás rögös útján, az önálló élet felé, és várjuk, hogy gyermekeikkel, unokáinkkal bearanyozzák majd az életünk alkonyát.

Nem számítottunk az érkezésedre, te mégis megszülettél. 2014 májusában sokként ért minket a fiunk világra jötte. A testvéreid és én – fogalmam sincs, hogy miért – nem éreztük a helyzetet olyan súlyosnak, mint anya. Édesanyád tele volt kételyekkel, kétségbeeséssel, önváddal. Marcangolta magát, vádolta az Istent, kérdezte, hogy miért teszi ezt vele, veled… velünk?

tob2

Te 14 éves voltál, biztos magadban, az érzéseidben, határozott célod volt, hogy nem bujkálsz a világ elől. Édesanyád kétségbeesetten és félelemmel teli kapott a kezébe.

Nem ő szült, te szülted meg önmagad… a vajúdás két évig tartott. A Tóbiás Benjámin nevet választottad magadnak. Ebben is tudatos döntést hoztál, nem volt kétséged a választásod helyességét illetően.

tob3

Eltelt már két év, amióta velünk élsz. Ez alatt az idő alatt sok megpróbáltatáson mentél keresztül, mi az általad vívott csatáknak csak a töredékéről tudhatunk. Talán azért, hogy minket óvj, sok gyötrelemről, megaláztatásról nem is beszéltél nekünk. Persze a legnagyobb eseményekről tudunk, hiszen a család dolga az, hogy mindig segítse a tagjait. A „jóban-rosszban” nem csak apa és anya… az egész család, annak minden tagja.

Voltak könnyebb időszakok, és persze nehezebbek is bőven, és még lesznek is. Ma már egy igazi 16 éves kamasz fiú vagy. Úgy érzem, hogy nemcsak a szűk család, hanem a tágabb is, és a(z igazi) barátaink is elfogadtak annak, aki vagy.

tob4

Azzal, ahogy te felvállaltad nyíltan a fiú életedet, vállalva a rosszízű megjegyzéseket, az elutasítást, az esetleges kirekesztést, erőt adtál nekünk is. Megmutattad, hogy mit kell tennünk.

Utat mutattál, hogyan segíthetjük a veled egy sorsban osztozók és az ő szüleik lépéseit. Azon szülőkét, akik ugyanolyan kétségbeeséssel néznek szembe a világgal, mint édesanyád, mielőtt még tiszta tudattal fel tudta volna fogni, hogy mi is történik velünk. Anya rettenetesen félt, és még annál is jobban féltett téged.

Nem mondom, mert nem mondhatom, hogy én egy cseppet sem félek. De közös célunk van, az, hogy tegyünk együtt a kirekesztés ellen. Tegyünk együtt azért, hogy más, hasonló gyerekek könnyebben születhessenek meg, hogy a szüleik, a családjuk előtt, a barátaik előtt, merjék felvállalni a bennük élő fiút vagy lányt annak ellenére, hogy a fiú egy lány, a lány pedig egy fiú testébe született „biológiai értelemben”. Tegyünk azért, hogy a felnőttek – kiemelten a pedagógusok – elfogadják azt, ami tagadhatatlan, a születendő gyermek nemét csak részben határozzák meg a kromoszómák. Ez ma már tudományosan sem vitatható. Igen, el kell fogadnia mindenkinek. Nem elég, ha tudja, el KELL fogadnia.

A fiatalokkal, a gyermekekkel nincs gond, annak ellenére, hogy mi tőlük féltettünk jobban. Bebizonyították, hogy ők sokkal rugalmasabbak, nem is látnak problémát az egész helyzetben.

tob5

Nem lesz könnyű elérni, amit feladatul tűztünk magunk elé, ehhez nem férhet kétség. A cél világos, az út göröngyös… de mi ezt az utat akarjuk bejárni. Veled együtt, FIAM.

Édesapád

 A képek a szerző tulajdonában vannka