„A DJ-szakmáról még mindig sokan nem értik, hogy micsoda” – Metzker Viktória a Popfilterben
A DJ-zés lelki oldalától az éjszakai vezetésen át a határhúzásig
Támogatott tartalom

Tanítani kellene, ahogyan mai vendégem krízist menedzsel: egy baleset utáni dugó miatt mindent be kellett vetnie, hogy odaérjen a beszélgetésünkre, amelyet kis híján elmosott egy vihar – neki pedig eleve alig volt hangja. Ő folyamatosan tájékoztatott bennünket és a fesztiválszervezőket is, és szó szerint szaladt a színpadra a kezdés előtt, ahol legjobb formáját nyújtotta. Aztán az esti szettje során is megőrjítette a fesztiválozókat. Keményen és lelkiismeretesen megdolgozott azért, hogy ma az ország egyik legismertebb DJ-je legyen (nem, nem csak a nők között), szembement egy sor sztereotípiával. Még a szkeptikusok is elcsodálkoznak szerintem, ha végighallgatják, hogy a mai napig nincs menedzsere, mindent maga szervez és bonyolít le, saját rendezvénysorozattól fellépésekig, mindeközben ő kezeli a social felületeit és még a sofőrje is ő maga, ami egy 2-3 fellépéssel zsúfolt éjszakán önmagában is kemény feladat, nemhogy ennyi fellépés előtt-után. Őszinte leszek: lenyűgöz ez a nő, és ez csak erősödött, miután beszélgettünk is egy jót szakmáról, a DJ-zés lelki hátteréről, példaképekről és táncról. A Popfilter Live második epizódjában Metzker Viktória, Magyarország egyik legismertebb DJ-je! Popfilter – Szűrjük a zajt a Campus Fesztiválon is!