A görög ortodox keresztény egyház hagyományosan bizalmatlan a világi hangszerekkel szemben. Az elektromos gitárt sokan ma is az ördög hangszerének tartják. Dionysios Tabakis szerint ez félreértés. „A gitárt is Isten teremtette. Az ördög nem tud alkotni, csak Isten” – vallja.

Tabakis 1972-ben született Pireusz kikötővárosban, szegény családban – annyira nehéz körülmények között, hogy szülei állítólag kétszer is megpróbálták elvetetni, de egyik alkalommal „sem jött össze”. Pireusz tele volt olyan görögökkel, akik az 1922-es szmirnai tragédia elől menekültek, köztük nagyapja is. Tabakis szerint ez a bizánci-görög örökség máig áthatja őt. „Innen származom, benne van a DNS-emben” – mondta.

A zene is a kulturális gyökereihez való kapcsolódás eszközévé vált. Már általános iskolás korában megismertette vele a bizánci zenét a helyi plébánia papsága, azóta pedig önszorgalomból megtanult játszani számos ritka bizánci hangszeren – köztük a bendzsószerű cümbüşön, a kabak kemane nevű térdhegedűn, a hosszú nyakú yaylı tanbur lanton, a zurna sípon, a ney fuvolán és különféle líratípusokon. Szívesen mutatja be a birtokában lévő tizenöt féle neyfuvola közötti különbségeket egy hatalmas Szűz Mária-kép alatt felállítva őket.

Négy éve fia mutatta meg neki a zenei produceri programok használatát, a szomszédja pedig gitározni tanította. Innentől kezdve már csak kíváncsiság kellett. Énekesét, a 23 éves Evgenia Simela Armenit a templomban ismerte meg, aki egyetemi kollégiumi lakásában saját telefonjával rögzítette a vokálokat.

Tabakis éveken át töltögette fel saját szerzeményeit a YouTube-ra, minden különösebb terv nélkül. Alig négyezren követték, de egy alternatív görög lemezkiadó alapítója, Nikolas Rafael rábukkant a zenéjére. Rafael szerint a mai zenészek legtöbbje „egy másolat másolatának másolata”, Tabakis viszont semmilyen kategóriába nem illik bele, éppen ezért azonnal felvette vele a kapcsolatot.

Paradicsomi metál

Az áprilisban megjelent Paradise Metal című album a bizánci zene, az ortodox kereszténység, a heavy metal, a rap és a techno ötvözete. A dalok nagy részében visszhangzó, éneklésszerű szövegmondás hallható, és váratlan fordulatok is akadnak bőven. A Techno in a Monastery című dal például egy lelkes „Are you ready?” felkiáltással indul, mielőtt az elektronikus ütemekre épülő liturgikus kántálás veszi át a főszerepet.

Tabakis azt mondja, szeret kísérletezni és felfedezni – ehhez idézi Jannisz Ritszosz görög költő egyik sorát is arról, hogy ő sosem a nagy házakra volt féltékeny, hanem a nagy ablakokra; szerinte minden hangszer egy ilyen ablak, amin át az univerzum, az ég egy darabkája látható. A metál szó etimológiáját is szívesen fejtegeti: szerinte a görög „metalláó” igéből ered, ami annyit tesz: bányászni, felfedezni.

Hátterét tekintve meglepő lehet, de Tabakis nem akar megtéríteni. A raphez sem azért nyúlt, hogy vallási üzeneteket sulykoljon, hanem hogy közelebb kerüljön a fiatalok nyelvéhez. 

„Nehéz volt rímeket találnom, online kellett hozzá szlenget keresnem. Minden tőlem telhetőt megtettem”

– idézte fel a pap, akinek három gyermeke közül egyik sem különösebben vallásos, de ezt soha nem próbálta megváltoztatni. Úgy véli, a hitet nem lehet erőltetni.

A papi hivatás marad az első

Bár az albuma váratlan sikert aratott, Tabakisnak esze ágában sincs feladni papi szolgálatát. Feleségével 32 éve házasok, minden évben elzarándokol az Athosz-hegy kolostoraiba, és sokkal inkább vonzzák a visszahúzódó szerzetesek, mint a hírnév. A megjelenés után rengeteg interjúra hívták, de a legtöbbet visszautasította, mert attól tartott, hogy hülyét akarnak csinálni belőle a tévében. A koncertek gondolata is zavarba hozza. 

„Olyan érzés, mintha kivennének egy halat a vízből, hogy megsétáltassák, és szívjon egy kis friss levegőt”

– fogalmazott. Hozzátette, hogyha mégis színpadra áll, annak egyetlen oka lehet: „Ha örömet szerez az embereknek, akkor benne vagyok.”

Nagy Andi

Kiemelt kép: Heta Crimes, Unsplash/Peter Herrmann