Fényképek megannyi jelentéssel: gyönyörködj a WMN-csapat legkedvesebb fotóiban a magyar fotográfia napján

–

Kerepeczki Anna épületek iránti szerelme régre nyúlik vissza

„Amióta fényképezőgép került a kezembe, bárhova mentem, biztosan készítettem valamilyen épületfotót. Imádom a nem szokványos szögeket, a részleteket, amiket amúgy a hétköznapokban nem biztos, hogy észrevennénk. A régi kor nagy magyar fotósai közül is nagyon szeretem például Lucien Hervé fotóit, azt, ahogy észrevette és megörökítette az épületek találkozási vonalait, a fény és az árnyék játékát a betonon. Ha a városban sétálok, én általában felfelé nézek, figyelem ezeket a részleteket (persze néha a lábam elé is nézhetnék…), nem tudok ugyanis betelni az épületek látványával, a kontrasztokkal, a nagy terekkel és kis apróságokkal. Valahogy megnyugtat, amikor ebbe belemerülök. Ha pedig felhős az ég, akkor egészen különleges vizuális élmény tárulhat elénk, egy teljesen új világ.”

Csiszér Goti csendje mindenkit megnyugtat

„Ez az egyik kedvenc képem, a címe: Csend Júliával. Október vége volt, kora este, és az évszakhoz képest szokatlanul jó idő. Tanítómat voltam köszönteni a születésnapján, derűs hangulatban utaztam hazafelé, és megálltam a parton, hogy magamba szívjam a friss őszi levegőt. Amikor felnéztem, megláttam magát a nagybetűs Csendet, amikor minden a helyén van, minden rendben, és az életnek van értelme. Ez a fotográfia nagyszerűsége szerintem: hogy az ember képes hangulatot közvetíteni, vagy akár a csendet megmutatni egy fotón.”

Szabó Anna Eszter is a béke egy formáját kapta lencsevégre

„Nekem egészen szívmelengető élményem, amikor a gyerekek a buszmegállóban felsegítettek egy kacskalábú gyíkot a kerítés falán. Anyai szívemet megdobogtató csapatmunkájukról sikerült pár fotót is készítenem, hogy a rosszabb napokon nézegethessem őket.”

D. Tóth Kriszta és az ő örök bohóca

„Van otthon egy függőszékünk. A legnyugalmasabb hely a házban. Ide vonulok vissza, ha sok a világ; olvasok, zenét hallgatok, vagy csak ringatózom és bámulom a kertet. Már ha hagynak… Ropi éppen ma két éve (2021. augusztus 29-én) érkezett meg hozzánk a menhelyről, és mostanra nemcsak meggyógyult testileg-lelkileg, hanem tökéletesen fel is vette a szerepét. Azaz: ő a mi utánozhatatlan és kikerülhetetlen bohócunk, aki folyton táncol, ugrál, csóvál, riszál, simul, forog előttünk, hogy végre észrevegyük és megölelgessük. Főleg akkor, ha leülök a nyugiszékembe. És ha semmi nem jön be, akkor leül ő is velem szemben, és addig vágja a pofákat, amíg észre nem veszem végre. Ezen a fotón az egyik kedvenc Ropifejet sikerült megörökítenem: a kócosfogú vigyort.”

Milanovich Domi tájképe megannyi jelentéssel

„Ezt a fotót Bánkon készítettem, egy melankolikus november végi napon. Egy olyan helyszínt ábrázol, amit korábban csak a nyári fesztiválok alkalmával láttam a tószínpad körül nyüzsgő emberekkel. Számomra nagyon intim dolog volt, hogy ezt a sérülékenyebb arcát is megtapasztalhattam ennek a térnek. A tükröződés arra figyelmeztet, hogy mindennek van története, mélysége, komplexitása. Az extázis és a fájdalom pedig szorosan összefügg, állandó körforgásban van, ahogy az évszakok is.”

Z. Kocsis Blanka legszebb tükre

„Éveken át vártam arra, hogy anya legyek, és sokáig úgy éreztem, talán sosem adatik meg nekem. Aztán megszületett a fiam, aki azóta is mindennap kihívások elé állít. Tükröt tart, olykor ajtót mutat, és néha beenged abba a belső világba, ami ő maga. A képen az ő tiszta tekintete. (Nekem) gyönyörű.”

Kurucz Adrienn és az emberi illúziók

„Egy pillangó szerelmesen tapad a nyugágypárna virágára. Szeretem ezt az elcsípett pillanatot, mert arra emlékeztet, hogy mi, emberek is illúzióink közt repkedünk. De akad azért igazi virág is, ami nem okoz csalódást.”

Széles-Horváth Anna futásának minden lépése egyetlen képben

„Másfél éve futok rendszeresen, előtte csak korszakaim voltak. Hat kilométerrel indultam, és szép lassan eljutottam oda, hogy azt hiszem, a tíz kilométerre bármikor képes vagyok. Július elején úgy keltem egy nap, hogy ma délután elindulok, és meglesz a tizenkettő is. Ezt út közben fotóztam, körülbelül a táv felénél, és hiába volt még sok vissza, egyszerűen tudtam, hogy sikerülni fog. És sikerült! Másnak egy tájkép a naplementében, nekem annak a futásnak minden lépése benne van.”

Lőrincz Emma beteljesületlen vágya

„Ez a kép tavaly készült, és attól függetlenül, hogy már milliószor láttam, újra és újra mosolyt csal az arcomra. A fotón Pitypang, a kiskutyánk látható, aki a világegyetem következő nagy gondolkodójaként, az univerzum rejtélyein mélázva fekszik a hátán, miközben én indokolatlanul közelről fotózom a pici orrát. Ez a kép számomra olyan nyugalmat áraszt, aminek kapcsán mindig az jut eszembe, bárcsak ő lehetnék egy napra.”

Tóth Flóra sorozatának első fotóját most ti is láthatjátok

„Valahol itt kezdődött a »cuki gyerekek hátulról szép tájjal« sorozatom, ami ekkor még nagyon organikusan megvalósult, a gyerekek figyelmét ugyanis annyira lekötötte a táj, hogy észrevételül le lehetett őket fotózni. Ekkora méretű emberek pedig bármit csinálnak, cukik – még akkor is, ha épp semmit. Azóta a gyerekeknek is lett fényképezőgépe, ami több irányból is új távlatokat nyitott, egyrészt elindult a hasonló »cuki gyerekek fényképeznek éppen valamit hátulról« sorozat, másrészt kiderült, hogy egészen hasonló beállításban a felnőttek (vagyis én) sokkal kevésbé fotogének, a gyerekeknek pedig különös érzéke van a legviccesebb pillanatok elkapásához. Ezeket a képeket rólam viszont »sajnos« soha senki nem láthatja, ami – higgyétek el – benneteket is véd.”

Takács Dalma biztonsága

„Japán, Kiotó, bambuszerdő. Életem eddigi legcsodálatosabb utazása. Nehezen választottam a fotók közül, mert itt több olyan is készült, amire büszke vagyok, bár be kell látni: inkább a természeté az érdem, mintsem az enyém – egy ilyen fotogén tájról lehetetlen előnytelen képet készíteni. Számomra ez a bambuszerdő a biztonság, a csend, a spiritualitás megtestesítője, és nagyon hálás vagyok, hogy hazahozhattam belőle egy darabot így, 2D-ben.”

Kerepeczki Anna