Bántalmazás, hangokkal elmesélve – ismerd meg Zazie-t, a Loupe-darabok dalszerzőjét

–

Zazie-val a MOTO-ba beszéljük meg az interjút, mindketten korábban érkezünk. Noha életünkben először találkozunk, könnyen egymásra hangolódunk – még a kutyám is körberajongja, pedig ez nála tényleg nagy szó. Amíg fotósunkat, Lilit várjuk, máris sok mindenről szó esik – Zazie nemcsak a zenét, de az állatok nyelvét is anyanyelvi szinten „beszéli”, lovagolni jár, nagyokat kirándul a kutyájával, sportol, a természet szeretete pedig egyaránt felfedezhető magánemberi és alkotói gesztusaiban. Jelensége éteri, és éteri az is, amit alkot: zenéjében hosszú évek művészeti tapasztalata, változatos zenei hatások és rengeteg egyéni íz keveredik.

Legújabb videóklipjét nálunk láthatjátok először:

Minden a családi zenekarral kezdődött

„Hatéves korom óta vagyok a zene világában, a szüleim indítottak el ezen az úton.

Apukám hobbizenész, autodidakta módon tanult meg gitározni, kívülről fújja a Csalamádé daloskönyveket, és a család többi tagját is zenélésre buzdította. Az ő hatására adott volt, hogy én is és a nővérem is ezen a pályán indulunk el”

– kezdi Zazie. Hamarosan össze is állt a családi zenekar, amely több mint egy évtizedig nagy sikerrel működött a Dunakanyarban. Ő személy szerint barokkfurulyával kezdett, majd jött a népi furulya, az ének és a zongora – utóbbi lett végül a fő hangszere, ami a mai napig jelen van az életében. Türelme azonban nem mindig volt hozzá: „Tizenévesen még nem volt késztetés bennem arra, hogy Beethoven-szonátákat tanuljak, a jazz pedig mélyvíz volt számomra az improvizatív természete miatt, túl újszerűnek hatott. Az érettségi után végül a Bartók konziba mentem szolfézs–zeneelmélet szakra.”

A Farkas-trió és barátai kezdetben ír dalokat játszott, majd saját számokat is írt, amiket Zazie édesapja saját gyerekeivel és családi barátokkal adott elő. Zazie 16 éves koráig volt aktív tagja a formációnak, azonban a kamaszkor elhozta számára a változás iránti vágyat: hirtelen cikivé vált a banda, és ahogy nyílt ki előtte a világ, más zenészekkel is megismerkedett. Ekkor csatlakozott első olyan zenekarához, amit már saját szerelemből csinált, és ahol elsősorban a saját ízlése szerint zenélhetett.

„A zenei érdeklődlésem főleg a filmekből táplálkozott, és mivel baromi jó filmeket néztem, nagyon jó zenékhez jutottam.

A Guy Ritchie-összes, a Tarantino-filmek, Wes Anderson és Woody Allen soundtrackjei vezették az ízlésemet. A másik irányból pedig nagy hatással volt rám a Massive Attack, a Radiohead és a Portishead. Más-más világ, mégis ugyanazt a hangulatot hozzák. A népzene pedig az, amit zsigerből kívánok. Néha bánom, hogy nem abba az irányba mentem el...” – meséli. Tizenhat évesen csatlakozott a downtempo-hangzású Sickpicnic zenekarhoz, amellyel a Fringe Fesztiválon nyert díj révén szert tett élete egyik legfontosabb kapcsolatára. 

„A nyeremény része volt, hogy a feltörekvő zenekar koncertezhetett egy befutott zenésszel – így kaptuk mi Ágoston Bélát. A koncert azonban elmaradt, ugyanis a gitárosunk, a zenekar lelke váratlanul meghalt, mindössze 22 évesen. Elképesztően nehéz időszak volt, de Béla nem engedte el a dolgot. Eljött hozzánk meghallgatni, ahogy tangóharmónikázom, és ebből hosszútávú együttműködés lett”

– meséli Zazie. Hozzáteszi: egészen addig cikinek érezte ezt a hangszert, de Béla hatására új értelmet nyert, és ekkor kezdődött el igazán a közös munkájuk.

Ágoston Bélától a Loupe Társulásig

„Nagyon sokat köszönhetek Bélának, tíz éven át dolgoztunk együtt, rengeteg projektbe bevont. Mentoromként tekintek rá. Általa kerültem be utcaszínházas körökbe, a Bondoro fesztiválra, és imádtam ezt a gólyalábas-bábszínházas világot. Nagyon sok helyre elvitt” – meséli Zazie. Végül Béla ismertette össze Henri Gonzóval is, akinek aztán a Papírsárkányok bandájához is csatlakozott a Maluridé mellett.

A dalírás és zenélés mellett színházi darabokon is dolgozni kezdett. Első munkája a Váci Színház Liliomfija volt – itt ismerkedett meg Horváth János Antallal, akivel később a Száz év major irodalmi témájú színházi projekten és a Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című munkán kollaborált.

„Minden a covid alatt kezdődött, nagyon sok fontos kapcsolatom ott született. Kiderült, hogy Jancsival nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Mindig tiszta elképzelése van a zenéről, remek referenciadalokat hoz, amelyekből könnyű elindulni. Ezt követte a 4:12 – ez a legfrissebb közös munkánk a Loupe-pal”

– mondja Zazie, akit elmondása szerint általában azok a témák foglalkoztatnak zeneileg, amelyek hétköznapi emberként is. Ilyen az emberi kapcsolatok működése, a lélektani folyamatok megértése vagy épp a bántalmazás kérdése, amely az új darabban központi szerepet kap.

Abúzustörténet – dalokkal elmesélve

Zazie legutóbbi munkája, a James Fritz 4:12, a Loupe Színházi Társulás azonos című előadásához készült. A darab egy online abúzus traumatikus történetét dolgozza fel, szó esik benne a digitális kor erkölcsi dilemmáiról, a szülői felelősségről és a privát szféra sérülékenységéről is. Zazie a konkrét dalok mellett zörejeken, atmoszférahangokon is dolgozott – a hangszerelés többségében analóg elektronikára épül, élő hangszerekként pedig zongorát és énekhangot használt. A téma tehát nem könnyű, Zazie azonban úgy kíséri le azt szavak nélkül, hogy a dallam szinte önálló narrációs szállá válik.

„Szerencsés vagyok, mert engem sosem ért olyan jellegű abúzus, mint amit a darab feldolgoz. Ugyanakkor, mindig is közel álltak hozzám a mélyről jövő, a személyiséget feltáró témák. Azt hiszem, ezt Jancsi is érezte, és nem véletlenül osztotta rám ezt a darabot.

Engem jobban foglalkoztatnak a nehéz érzések, mint a puszta vidámság.”

Zazie tehát gyorsan rá tudott hangolódni a történetre és a zenére is. Talán azért is, mert bár őt nem érte bántalmazás, de van egy 17 éves öccse, akiért sokat aggódik az online tér veszélyei miatt. Sokszor beszélgetnek a virtuális világ kockázatairól, de azt is látja: nem minden kontrollálható vagy nyomon követhető. Részben erről is szól a darab – különös fókusszal a szülő–gyerek kapcsolatokon, és azon, hogy mennyi múlik a példamutatáson és a kommunikáción. 

„Ehhez a darabhoz most 30 track készült, és egészen más alkotói folyamatra volt szükség hozzájuk, mint a klasszikus dalíráshoz. Mindig kiragadok egy motívumot, amit korábban feljátszottunk a társaimmal, és ha megvan a melódia vagy az akkordmenet, könnyebben haladok tovább. A 4:12 egy intenzív egy hónap alatt véglegesedett, és már most alig várom, hogy ráforduljunk a következő projektre.”

ITT tudjátok meghallgatni az albumot.

Az albumhoz Mohácsi Júlia, a darab fény- és vizuáltervezője készít klipet, Pitlu Gergő a hangzásvilág felépítését segítette, a mastering munkálatokban pedig Varga Tamás ‘WaTa’ működött közre. Hallgassátok meg a lemezt nálunk! 

Takács Dalma