–

„Egész életemben írni akartam, és mindent megtettem, hogy minél később kelljen elkezdeni. Tizenegy éves koromtól tizennyolcig naplót írtam. De azután úgy voltam az írással, mint amikor az ember tudja, hogy dolgoznia kell, de megpróbálja halogatni: főz még egy kávét, elintéz egy telefont. Azután szétcsavarja a golyóstollat, kicseréli a papírt a gépben. És amikor már semmit sem tud a munka helyett kitalálni, végre rászánja magát, és attól kezdve megszállottan dolgozik…” – mondta Janikovszky Éva, akit aztán ez a megszállottság élete végéig az íráshoz kötött. Minket, olvasókat pedig hozzá. 

Szófukar író volt, aki kevés mondattal mégis világokat varázsolt elénk, összetett problémákra villantott fel megoldásokat. Mindezt finom empátiával, mély bölcsességgel, sok szeretettel – és mindig a gyerek oldalán állva. 

Nem emlékszem, hogy mikor találkoztam először a műveivel, olyan ugyanis, mintha mindig is a gyerekkorom részei lettek volna. Azt hiszem, csak az tudja annyira érteni a gyermeki lelket, aki magában is megőriz egy szeletet belőle, aki nem hagyja, hogy a kíváncsiság, őszinteség és rácsodálkozás a felnőtté válással lassan kivesszen belőle. És legfőképp: aki sosem szűnik meg meghallani, meghallgatni őket – nem ímmel-ámmal, nem üres kötelességtudatból, hanem úgy igazán. „Sokszor érzem a gyerekek között, hogy nem is az a lényeg, amit én el tudok nekik mondani, hanem az, hogy van valaki, aki meghallgatja őket. Aki kíváncsi a titkaikra!” – mondta. Ő pedig figyelmesen hallgatott, és művein keresztül így kísérte végig generációk felnövekedését, akiknek felnőttként sem engedte el a kezét.

Nemcsak a gyerekeket értette ugyanis, hanem a felnőtteket is, nekik is írt. „Engem tulajdonképpen kezdettől mindig ugyanaz – az ember – érdekelt” – szögezte le Janikovszky, akinek leghűségesebb társa az alkotásban – Réber László grafikusművész mellett – Mercédesz nevű írógépe volt. 

Rajta, vele alkotta megszállottan halhatatlan történeteit, amik mindannyiunknak megkönnyítették és szebbé tették életünk egyik legnagyobb próbatételét: a felnövést. 

Íme, a kedvenc gondolataink tőle: 

Kiemelt kép: Fortepan / Hunyady József

Filákovity Radojka