–

27 év adatott neki. Vagy nem is, ő adott ennyit magának. Hisz ti is ismeritek a tőle származó szállóigét: Live fast, love hard, die young!

Gyorsan élt, szenvedélyesen szeretett, és fiatalon halt meg.

Másmilyen volt, mint mások

Minden bejött neki. Illetve semmi. Nem találta a helyét ebben a világban, ezért keresett magának egy másikat, ahol remélem, azt teszi, amit mindig is akart. Énekelni és szeretni. Mindegy, hogy férfit vagy nőt sodort elé az élet. Nem válogatott. Szeretett. Egyszer egy koncerten rengeteg nézőt felhívott a színpadra, együtt buliztak. Az egyik lány iszonyúan meg volt hatva attól, hogy ott állhat a színpadon, és próbálta palástolni a könnyeit, ám nem tudta. Joplin, miközben táncolt, énekelt, őt is megölelgette, biztosította a lányt arról, hogy jó helyen van. Óriási lelke volt.

A texasi vallásos család, amelyben felnőtt, nem tudta őt elfogadni olyannak, amilyennek született. Mindig másmilyen volt, mint mások. Szabadabb, karcosabb.

Hihetetlenül erős önkifejezési vágy élt benne, nagyon jól rajzolt, énekelt a helyi templomi kórusban, és vadul kereste önmagát. Tényleg vadul, mert 19 évesen végleg otthagyta a családját, és már akkor elkezdte az önpusztítást, keményen ivott. Később jöttek a drogok, és ehhez természetes módon hozzátartozott a zene is. Időről-időre megpróbált leállni az ivással, egyetemre járt, alkalmi munkákat vállalt, állandó pasija lett, de hiába, nem tudott elszabadulni démonainak öleléséből. A zene volt az egyetlen nyelv, amivel kifejezhette a benne dúló szenvedélyt.

Sebezhető őstehetség

Irtózatos gyorsasággal robbant be a köztudatba. Első rendes koncertje, 1967-ben a monterey-i popfesztiválon volt. A közönség úgyszólván sokkot kapott attól, hogy egy fehér nő „fekete” hangon üvölt a színpadon. Nem angyalarcúan énekelget, szépeleg és lebeg, mint az akkori női előadók, hanem kőkeményen beleordítja a képünkbe a fájdalmát, a vágyait, az életét.

Színpadi ereje felszabadította a közönséget, egyik pillanatról a másikra ő lett a hippikorszak meghatározó nőfigurája, önálló véleménnyel bíró ikonja.

Előtte még soha senki nem merte ezt csinálni a színpadon. Egyszerre mély és magas, azóta is utánozhatatlan hangon ordította bele a világba a hiányát. Mert a hiány volt, ami mindvégig hajtotta.

Őstehetség és ősmagány

Hiába lett világhírű, hiába rajongtak érte annyian, hiába volt annyi haverja, és hiába legyeskedtek körülötte a férfiak, senki nem tudta elviselni huzamosabb ideig azt az életmódot, ami vele járt. Ivás, botrányok, kábítószerek. Este több ezer ember imádta őt, de reggel egyedül ébredt, és senkivel nem tudta megosztani azt a fájdalmat, ami feszítette.

Esterházy Péter és Janis Joplin

Esterházy Pétertől tavaly ezt kérdezte a Magyar Narancs: „Kultúrafogyasztóként miről gondoltad legutóbb, hogy ez a legjobb dolog a világon?”

Íme, a válasz: „Megint egyszer hallottam Janis Joplin nevetését a Mercedes Benz végéről. Ezt volna jó elérni, a rémületnek és az örömnek ezt az együttállását, a szabadságét és reménytelenségét, komolyságot és komolytalanságot egyszerre.”

Esterházy egy egész színdarabot is írt, ennek a dalnak a hatására, amit itt elolvashatsz.

Hatása még ma is hatalmas

Sokan megpróbálták utánozni, de ő valóban utánozhatatlan. Még ma is elképesztő hatással van a hangja a hallgatókra, semmit nem kopott az elmúlt 46 évben.

Nagyon remélem, hogy az Úr ott fönt, Mercedes Benzben utaztatja őt!

Both Gabi

Források: ITT, ITT ITT és ITT