Zseni volt, nő volt, zsidó volt – ezért sokan még Emmy Noether nevét is igyekeztek eltörölni

Emmy Noether kétségkívül zseni volt. Csodagyerek, akinek felnőttkorára is maradt elég üzemanyaga. Sokan gáncsolták, a történelem pedig nemcsak szakmailag lehetetlenítette el, de az élete is veszélybe került – ő mégis szárnyalt, és nem mondott le a tudományos pályáról.

1882. március 23-án született a bajorországi Erlangenben, egy négygyermekes zsidó család elsőszülöttjeként. Apja, Max Noether ismert matematikus volt, így nem keltett nagy szenzációt a környezetében, hogy Emmynek is kivételes logikai érzéke van, és a gyerekzsúrokon pillanatok alatt megfejti a legbonyolultabb rejtvényeket is.

Dacolva a szabályokkal, bejárt az Erlangeni Egyetem matematikakurzusaira. Csupán látogatóként vehetett részt az órákon, az akadémiai szenátus szerint ugyanis a nők felvétele „megbontaná a rendet”, ezért Noethernek minden egyes tanártól külön engedélyt kellett kérnie az órára való belépésre. Nem mindenki fogadta örömmel.

Tehetsége azért – részben – tabudöntőnek bizonyult: 1903-ban, a változó szabályoknak köszönhetően, letehette a záróvizsgát, majd Göttingenben tanult tovább.

„Egyetem vagyunk, nem gőzfürdő”

A világhírű David Hilbert és Felix Klein hívta vissza Emmy Noethert 1915-ben Göttingenbe, a világ egyik matematikai fellegvárába, hogy segítsen nekik az általános relativitáselmélet bizonyos következményeinek felderítésében. Noether azonban ott sem taníthatott hivatalosan, státuszát a minisztérium nem hagyta jóvá. A tanszék egyes tagjai tiltakoztak is a felvétele ellen. Egyikük így fakadt ki: „Mit gondolnak majd a katonák, amikor visszatérnek az egyetemre, és azt látják, hogy egy nő tanítja őket?”

Hilbert dühösen azt válaszolta erre: „Nem látom be, hogy a jelölt neme miért lenne érv amellett, hogy ne vegyük fel. Egyetem vagyunk, nem gőzfürdő!”

Végül Noether négy évig tanított Hilbert neve alatt – fizetést nem kapott, családja tartotta el.

Brilliáns tanár volt. Előadásai ritkán követték a hagyományos óravázlatokat – inkább lelkes beszélgetések voltak. Gyakran annyira magával ragadta a téma, hogy a kontya is kibomlott közben. Egy alkalommal egy kávézóban tartotta meg az órát, mert az egyetemi épület zárva volt egy ünnepnap miatt.

Tanítványai – akik között nők csak elvétve akadtak – a „Noether-fiúk” becenevet viselték. Sokan közülük később alapművek szerzői lettek, köztük a holland Bartel Leendert van der Waerden, aki Noether gondolatai alapján írta meg a Modern Algebra című tankönyvet. Közvetve tehát Emmy Noether tanította meg a világnak azt, amit ma absztrakt algebrának nevezünk.

Noether legismertebb hozzájárulása a modern tudományhoz az ún. Noether-tétel, amelyet 1918-ban publikált. Ez a tétel – amely Einsteinre is mély benyomást tett – a fizikai rendszerek szimmetriái és a megmaradási törvények közötti összefüggésekre világít rá. A fizika számos területén alkalmazzák, beleértve a relativitáselméletet, a kvantummechanikát, az elemi részecskék fizikáját és a termodinamikát.

Az első világháború után a nőjogi helyzet némiképp javult, és a göttingeni egyetem végül engedményt tett világhírű munkatársának: 1919-től hivatalosan is taníthatott. 1923-tól még fizetést is kapott – igaz, nem annyit, mint férfi kollégái. Professzori címet azonban sosem adtak neki, akadémikus sem lett, dacára a nemzetközi elismerésnek.

Tíz évvel később, zsidó származása miatt ismét eltiltották a katedrától.

Pedig időközben Noether forradalmi felfedezéseket tett közzé a gyűrűelméletben – ezek az eredmények ma is formálják a modern matematikát. A gyűrűelmélet absztrakt halmazokkal dolgozik, amelyeknek elemei összeadhatók, kivonhatók és összeszorozhatók úgy, hogy az eredmény mindig a halmaz része marad.

Egy klasszikus példa az egész számok halmaza, amely gyűrűnek számít, mert ha összeadunk, kivonunk vagy összeszorzunk két egész számot, ismét egy egész számot kapunk. Noether felismerte, hogy bizonyos gyűrűk egy osztálya közös belső szerkezetet mutat – ezeket nevezzük ma Noether-gyűrűknek. Ez a belső struktúra olyan, mint egy térkép, amely a mai napig segíti a kutatókat a matematikai objektumok vizsgálatában.

Egy országból száműzve, egy másikba befogadva

1933-ban, Hitler hatalomra jutása után egy távirat értesítette a göttingeni egyetemet: hat oktatónak – köztük Noethernek – azonnali hatállyal be kell fejeznie az oktatást. A nácik ugyanis törvényt hoztak, amely kizárta a zsidó származásúakat az egyetemi oktatásból.

Noether higgadtan reagált. Egy ideig még otthon gyűjtötte maga köré tanítványait, de végül – sok más zsidó értelmiségihez hasonlóan – kénytelen volt elhagyni Németországot.

A segítség az Egyesült Államokból érkezett. A Rockefeller Alapítvány támogatásával állást kapott a Bryn Mawr College-ban, ahol már hagyománya volt a magas szintű matematikai kutatásnak. Ezen a liberális szemléletű női főiskolán végre megkapta a hozzá méltó státuszt és fizetést. Négy fiatal női kutatót mentorált: egy doktoranduszt és három posztdoktori kutatót vezetett be a felső szintű matematikába.

Hetente egyszer Princetonba is utazott, ahol előadásokat tartott az Institute for Advanced Study-ban – amely egy magánintézet volt, és tudósok elméleti kutatásának előmozdítására hozták létre, – bár úgy érezte, hogy ez „a férfiak egyeteme”.

Sajnos a viszonylag háborítatlan amerikai időszak hamar véget ért. 1935-ben egy daganat eltávolítása céljából megműtötték, de négy nappal később fertőzés következtében meghalt.

Albert Einstein nekrológjában zseninek nevezte, aki – annak ellenére, hogy önzetlenül és magas színvonalon dolgozott éveken át – sosem kapta meg azt az elismerést, amit megérdemelt volna.

Emmy Noether története jól példázza a női tudósok láthatatlanságát.

Pedig Noether nemcsak matematikai tételeket hagyott ránk, hanem egy szemléletmódot is: hogy a világegyetemben rend van, és ezt a rendet mi emberek – ha elég kitartóan keressük – meg is érthetjük a tudomány eszközeivel is.