– 

Emelje fel a kezét, akinek még soha nem szakadt meg fontos, örökre szólónak tartott kapcsolata! Ugye hogy nincs ilyen közöttünk? Akkor bizonyára ismerős lesz az Elvisz a víz sodrása és hangulata… Amikor az ember csak arra vágyik, hogy ömöljön ki belőle végre minden fájdalom, hogy aztán megkezdődhessen az újjáépülés.

„A meghatározó és sok szállal hozzánk fűződő érzelmi kapcsolatainkat mindig nehéz elengedni, de jöhetnek olyan válságos időszakok, ahol csak a szembenézés és a lezárás segít kimászni a gödörből. Az idáig vezető lelki vívódás utolsó pillanatába, a fejesugrást közvetlen megelőző lelkiállapotba enged betekintést az Elvisz a víz”

– mondja Tóth Orsi, a Lámpaláng énekesnője, egyben a dal szövegírója.

zene videoklip klippremier Lámpaláng
Fotó: Sandor Bikali Photography

A Lámpaláng az „irodalmi pop” kategóriába sorolja a zenéjét: gyakran nyúlnak a költészet nagyjainak szövegeihez, de a legfiatalabb generáció versei sem állnak távol tőlük, s saját szövegeik is mindig mély mondanivalóval bírnak. A zene dallamcentrikus, egyszerre könnyen befogadható és sodró lendületű. 

Az Elvisz a víz zenéjét Tóth Orsi és Kristóf Martin gitáros szerezte, ők ketten a zenekar vezetői. Az alkotói folyamatban mind szerzőként, mind hangszeresként segítségükre volt még Garai Nóra, Restás Gergő és Horváth Károly. A lyric videó, amely idehaza is rendkívül népszerű „műfajjá” nőtte ki magát, gyönyörűen erősít rá a dalszöveg kiemelt fontosságára. Az éterien szép képi világ az albumborítót is tervező Szabó Attila grafikus munkája, az animációt pedig a lemez producere és hangmérnöke, Maczkó Róbert alkotta.

Íme, a szépséges lyric videó:

A lemezen közreműködő zenészek: 

Tóth Orsi – ének
Kristóf Martin – akusztikus, elektromos gitár, vokál 
Garai Nóra – hegedű, vokál
Horváth Károly – basszusgitár, vokál
Restás Gergő – dob, perkusszív hangszerek, vokál 
Iszlai Renáta – klarinét, vokál 

Az Egyedül a magasban lemezbemutató koncertje március 22-én lesz a Fonóban.

Kiemelt kép: Hajzer Anni

Csepelyi Adrienn