– 

Lovasi András a Tulajdonképpen szövegéről, ami elsőre talán egy „egyszerű” szerelmes dalnak tűnhet, azt mondja:

„Ez egy sima szerelmes dal is – már amennyire a szerelem sima tud lenni. De hát sohasem az: a dal épp azt mutatja meg, mennyire bonyolult érzés tud lenni a szerelem. Szerintem azokhoz a vegytiszta szerelmi képletekhez, mint amik a Rómeó és Júliában vannak, a mindent elsöprőek, azokhoz tizennégy évesnek kell lenni. Idősebb korában az embernek már sok minden kavarog a fejében.”

A szerelmes szöveg azonban egy pillanat alatt egészen más jelentést kap, ha elárulom a kontextust: a Marczibányi téri Művelődési Központban látható a Loupe Színházi Társulás Becsapódás című darabja, amelynek szereplői (Földes Eszter, Ullmann Mónika, Molnár Áron és Lengyel Tamás) megegyeznek a videóklip szereplőivel. Az alaphelyzet pedig egyszerű.

Két pár, négy szék, egy asztal. A nők testvérek. Vacsoráznak, pedig valójában mindannyiuknak nehezére esik jó képet vágni a dologhoz. Felszín alatt megbúvó feszültségek, közös traumák, elfojtott viták, pikírt megjegyzések – ismerős?

Vélhetően kevés magyar család van, amelyben ne lennének kötelező kűrök, ahol ne lappangana valami, ami egy rossz mondat hatására bármikor kitörhet. De mi történik, ha mindebbe szó szerint becsapódik a külvilág? Jelesül: egy rakéta. És országunk attól a pillanattól hivatalosan harcban áll.

Íme, a klip:

Lovasi András szerint: „Az a helyzet, amiben vagyunk, és hogy abban az ország milyen szerepet vett fel, egy másik, alapvetően fájdalmas érzés. Persze lehetett évtizedekkel ezelőtt is látni, hogy hová vezet az, ahogyan élünk. Az még nem világos, hogy ennek a civilizációnak a végjátékát kezdtük-e el, és ha igen, az milyen hosszú lesz. De annyi bizonyos, hogy olyan időszakot élünk, amelyben minden gyökeresen meg fog változni, és ez ellen az ismert módszerekkel nem is fogunk tudni védekezni. A Covid és a háború megmutatta, hogy a kiépült globális rendszerek mennyire gyorsan képesek összeomlani. Egy csúcsra járatott rendszerben nincsenek tartalékok.”

Horváth János Antal, a Becsapódás című darab és a videóklip rendezője ugyanakkor azt mondja: az, hogy a téma ennyire komor, nem jelenti azt, hogy ez egy szomorú klip vagy darab lenne. Sőt. „Ez egy olyan előadás, ami nagyon vicces. Ami igyekezett kikönnyíteni annyira ezt a megrázóan aktuális sztorit, hogy a nézők szórakozni is tudjanak magukon, a mai magyar társadalom megosztottságán, azokon a kis ideológiai buborékjainkon, amikbe be vagyunk zárva.

A visszajelzésekből azt látjuk, hogy nagyon-nagyon hálásak azért a nézők, hogy ilyen formában láthatnak a háborús helyzetről valamit. Az emberek érthető módon félnek ebbe belegondolni, épp ezért hálásak, hogy más ezt megteszi helyettük, ráadásul szórakozni is tudnak rajta – miközben azért véresen komoly a dolog.”

Az író-rendező azt mondja, érkezett olyan komment is, hogy milyen jó lenne, ha tévében lehetne látni a darabot, hiszen egyfajta közszolgálati funkciót tölt be. „De hát a színháznak valahol ez a feladata: a művészet eszközeivel tematizál olyasmiket, ami a társadalmat aktuálisan foglalkoztatja.”

Horváth János Antal a klipben a darab esszenciáját szerette volna átadni. „Ez egy elemelt klip, költői, a dal és a darab esszenciális találkozása, de a film eszközeit használja. Sok a közeli benne, amiket a színház nem tud: ezt a film tudja. Olyan színészekkel dolgoztam, akiknek iszonyatosan gazdag arcjátékuk van, a feszültség elsősorban abból táplálkozik, hogy ez a négy ember hogyan néz egymásra. Épp ezért hagytuk őket játszani a forgatáson is: egy-egy körsvenket akár tizenöt percig is hagytunk, sokáig engedtük létezni őket ebben a történetben, az elemelt, másképp látványos, kicsit költőibb dolgokat pedig külön vettük fel. Mivel úgy éreztem, hogy a dal prozódiája elképesztően erős, szerettem volna, hogyha a klip inkább egy érzetet, érzést ad hangsúlyosan át, egy ilyen átlagos vacsora átlagon felüli feszültségét.”

Csepelyi Adrienn