Amikor Both Gabi nemrég felvetette, hogy hívjuk meg a Napfonatot a Popfilterbe, nyitott kapukat döngetett: nagyon szeretem az énekegyüttes 2021-es, Szól a világ című lemezét (az adásban el is árulom, milyen tevékenység közben szoktam rendszeresen hallgatni, ezúton is elnézést kérek a szomszédaimtól).

Mint a zápor című dalukkal döntősek A Dal idei versenyében, és ahhoz képest, hogy még csak három éve alakultak, máris Palya Beával és Senával közösen léptek fel. Ez persze kevésbé meglepő, ha ismerjük a tagok szakmai hátterét (erről is mesélnek), és testközelből érzékeljük, mekkora az összhang közöttük szóban és éneklés közben is.

Amikor szervezni kezdtem az adást, még nem sejtettük, hogy közben kitör a háború, de a felvétel idején már egyszerűen muszáj volt beszélnünk arról, hogyan érinti ez az együttes záhonyi születésű, félig orosz tagját, Farkas Krisztinát, aki nagyon fontos dolgokat mond el a maga csodálatos finomságával.

Szó esik sztereotip kérdésekről („hogy bír meglenni ennyi nő együtt?”), erős és egymást erősítő női közösségekről, zenei gyökerekről és ütőhangszerekről, karácsonyi dalokról, postán küldött CD-kről, illetve arról, milyen, amikor egy énekegyüttesnek valódi szurkolói keménymagja van.

Ezt a beszélgetést a legszívesebben körbemutogatnám a világ vezetői közt, hátha leesne a tantusz nekik arról, hogyan kellene bánnunk egymással.

Hallgassátok szeretettel, lélekgyógyító beszélgetés volt!

Csepelyi Adrienn

A Popfilter további epizódjait itt találod: