Kyle MacLachlan: Nem értettem mindent a Twin Peaksből – portré

–

Kyle MacLachlan (ha nem tudnád, hogyan ejtik a nevét, ITT meghallgathatod) amerikai színész nem tartozik azok közé a művészek közé, akik már gyerekkorukban is biztosan tudták volna, hogy a színpad és a filmvászon az, ami nélkül nem tudnak élni. „Nem különösebben készültem arra, hogy színész legyek. Sok mindent kipróbáltam az egyetemen, az érdeklődésem sokfelé ágazott, és a színészet csak egy volt közülük. Nem dübörgött bennem a gondolat, hogy »Meg tudom csinálni«, sokkal inkább az volt bennem, hogy »Szeretem ezt csinálni, és szeretném, ha képes is lennék rá.« Ugyanakkor

néha muszáj elfogadnod, ha valamiben nem vagy elég jó.

Az én nagy álmom az volt, hogy profi golfos legyek. Rengeteget játszottam apámmal, aztán nagyon hamar ráébredtem, hogy ez soha nem fog megvalósulni. Amint elkezdtem tornákra járni, és velem egykorú vagy akár még fiatalabb játékosokkal kellett versenyeznem, be kellett látnom, hogy ez ennyi volt. Amikor a színészet felé fordultam, nem éreztem ezt. Szerencsém volt, hogy nagyon jó emberek mutatták az utat. Sok mindenki hatott rám, de a David Lynchcsel való találkozásom elemi erővel bírt” – nyilatkozta 2020-ban a Guardiannek. 

A kezdetek

Nem túlzás azt állítani, hogy MacLachlan karrierjének nagy áttöréseit Lynchnek köszönheti. 1984-ben a direktor ráosztotta a Frank Herbert nagy sikerű sci-fijéből készült Dűne adaptációjának a főszerepét. Bár minden kezdő álma, hogy egy nagy költségvetésű hollywoodi kasszasiker hősét játssza, akit egy sztárrendező instruál (Lynch előző filmje, az Elefántember nyolc Oscar-jelölést kapott), a sikert nem adták könnyen. A Dűne hatalmas bukás lett, a kritikusok és a közönség körében is. A rendező–színész páros azonban nem sokkal később újabb közös munkába fogott – amely a barátságukat is megszilárdította –, és az 1986-os Kék bársonyban MacLachlan játszhatta a férfi főszerepet Isabella Rossellini oldalán. A film bevezette azt a rendszeres témát, amelyet Lynch azóta is vizsgál a munkái során, és amelyet MacLachlan a következőképpen ír le:

„flört a sötétséggel, majd egyre közelebb és közelebb kerülni hozzá, míg végül a legnagyobb gonosszal nem találja magát szemben az ember”.

Miközben Lynch megkapta a második Oscar-jelölését a legjobb rendező kategóriában, éles kritika is érte bőven, Roger Ebert recenziójában egyenesen nőgyűlölőnek bélyegezte, amiért Rossellinit lealacsonyította a filmben – írta 2017-ben az Esquire.

Dale Cooper és a Twin Peaks 

Lynch a Kék bársony óta rendkívüli figyelmet szentel az örök kettősségnek, a jó és a rossz természetének, az amerikai álomról alkotott elképzeléseknek és a felszín alatt megbúvó borzalmaknak, amelyeket az emberi szándékos tudatlanság számlájára ír, és ennek a témának a kicsúcsosodása a Twin Peaks sorozattal jött el 1990-ben, amelyben MacLachlanra osztotta Dale Cooper különleges ügynök szerepét, hogy kinyomozza, ki és hogyan gyilkolta meg a tizenhét éves Laura Palmert.

A Twin Peaks mai napig kultikusnak számít, hiszen Lynch egy olyan különleges műfajt teremtett meg vele, amelyet a filmesek éveken át igyekeztek lemásolni. A műsor a televíziós neo-noir és a klasszikus éjszakai sorozatok rendhagyó keveréke volt, tele addig korábban soha sehol nem látott furcsaságokkal, amely felkeltette a televíziós közönség figyelmét. A központi, rejtélyes cselekmény romantikus intrikával, súlyos titkokkal, sok misztikummal és groteszk karakterekkel volt megfűszerezve, amelyben a Lynch által kedvelt abszurditás és száraz humor is helyet kapott. A sorozat a második évad után, 1991-ben fejeződött be, egy meghökkentő cliffhangerrel.

„Az első hét rész az első évadban briliáns volt. Aztán a második évadban a történet egy őrült fordulatot vett, ami talán túl messzire ment, és már nem lehetett visszahozni”

– nyilatkozta MacLachlan, rámutatva a sorozat hibáira.

A sorozatot övező rajongás azonban két évtizeddel a finálé után sem hagyott alább, sőt egyre csak nőtt, ahogy egyre népszerűbbé váltak a sötét, misztikus, amerikai kisvárosok rejtélyeiről szóló sorozatok. MacLachlan sem tudott szabadulni a gondolattól, mennyire szívesen folytatná Cooper történetét. A színész és Lynch jóbarátok maradtak, így időről időre felvetődött egy újabb évad gondolata. „Önző módon arra gondoltam, hogy

Cooper nagyszerű karakter volt, csodálatos időszak volt, amikor eljátszhattam. Ki voltam rá éhezve, hogy újra megtapasztalhassak valami ehhez foghatót,

és újra legyen lehetőségem Daviddel együtt dolgozni.”

Évekkel később egyszer csak megcsörrent a színész telefonja, Lynch pedig csak annyit mondott, hogy beszélniük kell, de nem telefontéma. New Yorkban találkoztak, és a direktor vázolta, hogy Mark Frosttal karöltve megálmodták, hogyan térhetnének vissza a Twin Peaks univerzumába. MacLachlan pedig azonnal igent mondott. 2017-ben az alkotók és az eredeti szereplőgárda nagy része visszatért, és elkészült a széria harmadik évada, Twin Peaks: The Return címmel. 

Bevallom, néhány évvel ezelőtt nekifogtam az eredeti sorozatnak, de néhány rész után beletört a bicskám. Nem fogom szépíteni, nem igazán értettem, és bántott, hogy nem tudok értelmezni egy ilyen klasszikusnak számító művet. A feloldozást azonban MacLachlan saját maga adta meg, ugyanis még neki sem volt minden világos:

„Nem értettem mindent a Twin Peaksből, a rajongóknak ez sokkal jobb ment, mint nekem!

Amikor David rendez, időnként nehéz követni, mit is akar pontosan mondani. Nem tudom, ez őt mennyire érdekli. Teljesen át meri adni magát annak, hogy a tudatalattija irányítsa őt a történetvezetésben, és azt hiszem, a színészeitől is ezt várja. Azt gondolom, ez az egyik legfőbb oka annak, amitől ennyire érdekesek a munkái. Dale Cooper sokkal inkább Davidre hasonlít, mint rám. Sok minden megvan benne belőlem, és egyértelműen a valaha eljátszott kedvenc karakterem. Elég optimista ember vagyok, jó természetem van, nagyra értékelem a legapróbb dolgokat, legyen az egy kávé vagy egy cseresznyés pite. De nagyon sok vonást David instrukciói alapján adtam a karakterhez, legyen szó akár Cooper hanghordozásáról vagy konkrét kifejezéseiről. Higgyék el, Dale Cooper valójában David, nem én.”

A Twin Peaks után MacLachlan 1995-ben tűnt fel a hatalmas bukásnak számító Showgirlsben, amelyről ugyanolyan őszinteséggel nyilatkozik, mint a Twin Peaks második évadának tévedéseiről. Paul Verhoeven korhatáros filmje az Elemi ösztön sikerét kívánta meglovagolni, a koncepció azonban, hogy egy film sikeréhez elég a szereplőket levetkőztetni, súlyos kudarcot vallott. 

„Mit tanultam a Showgirlsből? Hogy mit ne csináljak! Szándékos kísérletezés volt, hogy valami másban is kipróbáljam magam. Minden színész a sikerek és a bukások között lavírozik. Őszintén szólva, nagy rajongója voltam Paul Verhoevennek, úgyhogy azt gondoltam, ez biztosan jó móka lesz. Nem volt egy jó választás” – mondta. 2020-ban még a film kapcsán hozzátette: „Mindig arra törekszem, hogy a legjobbat nyújtsam. A Showgirls bukása őszintén meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. A folyamat közben azt éreztem, hogy nagyon erőteljes. Lehengerlőnek találtam a koreográfiát, és több elképesztően tehetséges ember is dolgozott rajta. Aztán megláttam az elkészült filmet, és rájöttem, hogy nagyon-nagyon más mozit néztem.

Ez megtanított rá, hogy soha nem láthatsz igazán tisztán, ha valamiben benne vagy nyakig. A legtöbb, amit tehetsz, hogy a legjobb formádat hozod.” 

A kudarcok sem tántorították el

MacLachlan karrierjét később olyan színfoltok tarkították, mint A Flintstone család, amelyben egy egészen új oldalát mutathatta meg, majd egyre többször tűnt fel újra tévésorozatokban, melyek közül a legemlékezetesebb – a bevezetőben már említett – Szex és New York, a Született feleségek, valamint a Portlandia, de feltűnt az Így jártam anyátokkal-ban, A törvény jogán-ban és A férjem védelmében című alkotásban is.

A ma 65 éves Kyle MacLachlanben még mindig ott van az a különleges vonzerő, ami fiatalkora óta meghatározza. A nyilvánvaló sármján túl olyan, mintha lenne valami a személyiségében, ami azt a hatást kelti, hogy a képernyőn keresztül is jól ismeri az ember. A karakteréből sugárzik a szórakoztató huncutság, és ezer százalékig biztosra veszem, hogy fergeteges humora van. Az Instagramja legalábbis erre enged következtetni.

A feleségét, Desiree Gruber amerikai televíziós producert és vállalkozót egyébként úgy ismerte meg, hogy 1999-ben egy csontkovács rendelőjében találkoztak, ahol MacLachlan egy denevérpadról kászálódott le, csak hogy szóba elegyedhessen a nővel, akit aztán az első randira egy Vanity Fair-partira hívott meg. A pár több mint 25 éve él boldogan, és egy közös fiuk van. A legjobbakat kívánom nekik!

Kiemelt kép: Getty Images / NBC / Contributor

Krajnyik Cintia