Négyes alá, de nagyon szép! – megnéztük Spielberg természetfilm-sorozatát a Netflixen

–

Ne beszéljünk mellé: Spielberg sorozata szakmai pontosságban meg sem közelíti Sir David Attenborough életművét.

Ahogy a mondás tartja, ha tudni akarsz valamit az őslényekről, kérdezz meg egy paleontológust vagy egy random hétéves gyereket – na, ez az a sorozat, amely tekintetében egészen biztosan nem fognak egyetérteni. 

A paleontológusok, biológusok (és ezen szakmák önérzetes laikusai a kommentmezőkben) már így is szétszedték a Spielberg-sorozat szövegét, mondván, telis-teli pontatlansággal. Olyasmiket kifogásolnak, hogy helytelenül fordítják egy-egy őslény latin nevét angolra, vagy a hozzá fűzött magyarázat nem stimmel a képernyőn látottakhoz képest. Ja, idegesítő. Mármint tényleg az: végtelen mennyiségű pénz áll a rendelkezésedre, és nem fér bele még néhány szakértő, aki lektorálja a szöveget? Tényleg érthetetlen.

És akkor most, hogy így kidühöngtük magunkat (jó, talán mégiscsak ironizálok kicsit), rátérhetünk arra, amiben viszont egészen kiváló ez a sorozat.

Valósághű őslények

Leülsz a képernyő elé, és tátva marad a szád, olyanokat látsz. A producer láthatóan összeszedte a legeslegjobb 3D grafikusait, csak most nem hollywoodi minőségükben jelenítik meg a dinókat, hanem edukatív jelleggel – és ha engem kérdeznek, ez mindenkinek sokkal jobb így.

Simán megfér a rég kihalt, de döbbenetesen élethű és részletgazdag ősezerlábú mellett a Duna-delta kecskebékája, és nem döccen meg a történet, nem szisszenünk fel, hogy jaj, bemászott ide egy gyatrán megrajzolt izé. Az első pillanattól az utolsóig megsüvegelendő odafigyeléssel készültek a jelenetek, még a legújabb kutatásokat is figyelembe véve – egyes dinófajoknak például apró szőreik vannak, elfelejtettük végre a műanyag hatású pikkelyeket is.

Ragyogó valódi felvételek és első osztályú CGI szerelemgyereke ez a sorozat, amely mindkét szülőjétől a legjobbat örökölte. Ha létezik a sztorinak gyenge pontja, az épp az, akit nagy durranásnak szántak: a narrátor, Morgan Freeman. Pontosabban a szöveg, amit elolvastatnak vele.

A szakmai hiányosságokon túl épp az az okos humor, az a természetközelség hiányzik belőle, ami miatt Attenborough annyira imádható: a nagy ívű képsorok itt-ott szinte teljesen ledobják magukról Freeman lassú, már-már vontatott szövegmondását, hiába a csodálatos hangszín, valami hiányzik.

Bioszóra Hollywoodból

Ha a dinók nem is, egyvalami biztosan ízig-vérig hollywoodi: ez pedig a történetmesélés. 

Az Élet a bolygónkon nem más, mint az evolúció története dióhéjban, néhány, fejlődéstörténeti szempontból sorsdöntő mozzanat segítségével elmagyarázva. A teljesség igénye nélkül, mégis okosan összefűzve a láncszemeket, hatásosan, sodró lendülettel – és szórakoztatóan. Ki gondolta volna, hogy egyszer egy ősezerlábú szerelméért izgulunk majd a tévé előtt?

Mindettől persze csak még bosszantóbbak a szöveg hiányosságai: ha az is a helyén lett volna, megkockáztatom, hogy minden idők egyik legnagyszerűbb természetfilm-sorozata válhatott volna az Élet a bolygónkon-ból. Így legfeljebb négyes alá, jóindulattal. 

Kiknek ajánlom?

• Azoknak, akik közös szórakozást keresnek a hétévesnél idősebb gyerekükkel, de már az orrukon-szájukon folyik ki az összes animációs film.
• Azoknak, akik szívesen belelátnának kicsit jobban a törzsfejlődés mikéntjébe egy kissé talán felületes, de cserébe rendkívül szórakoztató, és abszolút laikusok számára is élvezhető megközelítésben.

• Azoknak, akik szeretnének teljesen kikapcsolni egy órára – a zenei rendező és a képi világ gondoskodik róla, hogy eszünkbe se jusson az óránkra nézni, miközben a tüdőshalak igyekezetét figyeljük, vagy szurkolunk a miniatűr fejlábúaknak.

• Azoknak, akik szeretik a természetfilmeket, de nem hívei a CGI-technikának – ez picit megnyeri majd őket neki, garantálom.

• Azoknak, akiknek szíve a Jurassic-univerzum valamely pontján ragadt: sok órán át úgy érezhetik magukat, mintha bemásztak volna az őslények közé.
• Azoknak, akik egyszerűen csak szeretnek gyönyörködni kiváló minőségű makrókban, szuperközelikben, mellbevágó szépségű tájképekben – el lesznek kényeztetve.
• Azoknak, akik szerint nem szentségtörés nem túl komolyan venni magunkat, és szívesen nevetnek a csóri ugrópók udvarlási koreográfiája alá kreált vicces zenén például.

Szóval tulajdonképpen szinte mindenkinek, aki hétévesnél idősebb, és nem pap vagy paleontológus. Szerintem Darwin elég boldog lenne, ha látná. 

Kiemelt kép és a belső fotók: Netflix

Csepelyi Adrienn