–

Pentezug – csodás hely

Lehet, hogy ciki, de be kell vallanom, hogy még soha nem jártam a Hortobágyon. Rémlik persze a kilenclyukú híd, amikor átutaztam valamikor a tájon, de fogalmam sem volt arról, hogy ilyen elképesztő természeti csodák léteznek ott, ahol elvben semmi nincs, „csak” a puszta.

Pedig mennyi kincset rejt! Ott van például az ősgyep, ami táplálja az állatokat, a szikes puszta és a mocsár is, ami rengeteg élőlénynek ad élelmet és átmeneti szállást. Elképesztően gazdag az ottani állat- és növényvilág.

A vadlovakon kívül láthattok majd szalakótákat, rózsabogarakat, cselőpókokat, sasokat, héjákat, bíbiceket, és megcsodálhatjátok a galagonyavirágot meg a sóvirágot is. Pentezug pedig különösen érdekes és értékes hely, mert ott élnek a Przsevalszkij-lovak, vagyis az egyetlen megmaradt valódi vadló-populáció.

Ezek a fenséges vadlovak hazájukban, Mongóliában már kipusztultak, ám az állatkerti példányok sikeres szaporítása nyomán mégis visszakerülhettek eredeti élőhelyükre, és 1997-ben a Hortobágyon is szabadon engedtek 31 vadlovat.

Azóta már 280 vadló legelészik Pentezugban, tehát elég ideális számukra ez az élőhely, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy ez a második legnagyobb vadlovakból álló ménes a világon.

Cseppke

Egy kicsi csikó, Cseppke életét követhetjük nyomon a filmben, méghozzá szó szerint a születése pillanatától kezdve. Az alkotók elképesztő munkával és végtelen türelemmel, két és fél évet töltöttek el a vadlovak szoros megfigyelésével, és akkor még nem is beszéltünk az utómunkálatokról, ami szintén igazi türelemjáték, ám minden áldozatot megért, mert

olyan filmalkotás született, ami bárhol megállná a helyét a világon. Már eddig is több rangos díjjal jutalmazták a világ különböző pontjain megrendezett filmfesztiválokon.

De térjünk vissza Cseppkéhez, akinek cseperedését féltve vigyázza anyja, Menta, és a csapat vezetője, Leander. Hihetetlen, mennyi veszély leselkedik egy kicsi csikóra, míg felnő. Ám a forgatócsapatnak szerencséje volt, mert Cseppke és szülei minden nehézséget leküzdöttek, megóvták az időjárás viszontagságaitól ugyanúgy, ahogy a másik csapatba tartozó felnőtt vadlovak támadásaitól is, pedig a biztonság kedvéért Cseppke mellett még több más kiscsikó születését is rögzítették az alkotók, hogy ha történne vele valami, akkor is folytathassák a filmet.

Az alkotókról

Pokorny Lia csodálatosan, zsongító hangon meséli el Cseppke és családja történetét. Úgy mesél, hogy akár képek nélkül is el lehetne képzelni a látványt.

Biztos vagyok benne, hogy Jan Henriksson operatőr álomszép, technikailag is kifogástalan képei is mindenkit elvarázsolnak majd.

Oliver Heuss drámaiságot és humort sem nélkülöző invenciózus zenéje minden pillanatnak „megadja a hangját”, őt egyébként a European Cinematography Awards filmes seregszemléjén a legjobb zeneszerző díjával is jutalmaztak ezért a munkájáért. (Csak zárójelben írom ide, hogy ugyaninnen a legjobb természetfilm és legjobb moziplakát díját is elhozták az alkotók. Az ámulatba ejtően szép plakátot Mohammed Nur tervezte.)

A film egyik legfontosabb alkotója ugyan „láthatatlan” munkát végez, legalábbis Hargittai László azt nyilatkozta egyszer, hogy: „A rossz vágó elrontja a filmet, a jó vágónak nem látszik a munkája. Láthatatlannak kell lenni.” Mégis az ő ritmusérzéke láttatja leginkább azt, amit az alkotók megálmodtak.

Molnár T. Eszter dramaturg-író költői szövege is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy egyetlen pillanatra sem lankad a figyelmünk a nyolcvannyolc perc alatt. Egyszerűen megfogalmazott, értő és érzékeny szövegei végigkísérik a képeket. Tényleg olyan, mintha mesét hallgatnánk.

Török Zoltánról külön kell írnom. Annyi biztos, hogy a nagy sikerű Vad Magyarország – A vizek birodalma direktora a Vadlovakba is beleadta szívét-lelkét, és minden tudását. Ám az is bizonyos, hogy Török Zoltánnak valami ezeken is túlmutató égi és földi kapcsolata van a természettel, a lovakkal, és az egész élővilággal.

Még Mongóliába is elutazott azért, hogy eredeti élőhelyükön tanulmányozza a vadlovakat. Nem lehet véletlen, hogy nemrégiben megkapta a legjobb rendező díját az észtországi Matsalu Nature Filmfesztiválon, amelyre csak a legrangosabb stúdiók és legnevesebb alkotók munkáit válogatják be.

Ehhez az kellett, hogy állhatatosan járjon éveken keresztül a vadlovakhoz, amiről így mesélt a film közösségi oldalán:

„20 éves lerobbant Zöld Bogárral (típusát tekintve egy Mitsubishi L400, 1998-ból). Sok helyütt a ragasztószalag tartotta csak össze, nyáron pedig olyan volt benne, mint egy sütőben, télen meg, mint egy fagyasztóban, ugyanis se légkondi, se fűtés nem volt benne. Viszont a lovak annyira megszokták, hogy szerintem már a puszta részének tekintették, és ügyet sem vetettek rá. […] ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy minél természetesebb viselkedésformákat örökíthessünk meg az autóból filmezve.”

Ebből is látható, milyen sok áldozattal jár egy ekkora horderejű munka, mennyi alázatot követel mindenkitől, aki dolgozott benne. Azt viszont nem állíthatnánk, hogy ne lenne máris kifizetődő, hiszen a film az Animal Behavior Society Film Festival nevű amerikai filmes versenyen, amelynek közönsége és zsűrije is az állati viselkedést tanulmányozó tudósokból és kutatókból áll, szintén megkapta az első díjat.

Drámák, ünnepek és hétköznapok

A vadlovak között vannak veszélyes „agglegények”, amelyek egyik csapatba sem tartoznak, ők elpusztíthatják a védtelen csikókat, miközben szeretnék megszerezni a vezér szerepét, így szinte állandó, véres küzdelem folyik a csődörök között. Akár tizenöt egyed is tartozhat egy-egy vezércsődör háremébe, tehát elég nagy a tétje annak, hogy a vezető meg tudja-e védeni magát és az övéit a folyamatos támadások ellen.

Ezen kívül a viharok, az eső, a napsütés, a szél, a hó és a fagy sem kíméli a vadlovakat. Ezért is olyan nagy öröm, hogy Cseppke túlélte az első nehéz éveket. Ám nem mindegyik csikó olyan szerencsés, mint ő.

A legszomorúbb pillanat

Egy újszülött kiscsikó pusztulását például megsirattam, mert az anyjának sajnos nem volt teje. Szegény hiába próbálkozott Mentánál, neki is épp csak annyi teje volt, amennyi a saját csikajának elegendő, ezért elüldözte magától az éhes kiscsikót, úgyhogy a csapat továbbment, ő pedig árván maradt a pusztában egy szál egyedül. A sorsa sajnos kiszámítható volt…

Amikor tátva maradt a szám

Az egyik felvételen láttam, amint nyolcvanezer madár szállt le egyszerre napnyugtakor a vízre, felejthetetlen kép! Azt is megtudtam, hogy egyetlen ősz alatt százötvenezer daru vonul át a Hortobágyon. Lélegzetelállító volt, ahogy szinte hullámzott az ég.

Amikor nagyon jól mulattam

Ti tudtátok, hogy a túzok a legnehezebb röpképes madár? Amikor egyikük megpróbált a levegőbe emelkedni, annyira vicces volt a kísérőzene, hogy hangosan hahotáztam közben.

Minden érzékemet megszólította és elkápráztatta ez a film. A Hortobágy ismeretlen arcát láthattam meg a vadlovak történetén keresztül.

Ha pedagógus lennék, biztosan elvinném az osztályomat moziba, és megnéznénk együtt a Vadlovakat. Nyolcvannyolc perc alatt akár egy teljes tanévre elegendő természetismereti tananyagot is megtanulnának a gyerekek belőle. Sőt, egy egész módszertant is fel lehetne építeni az ott elhangzott információk alapján. Az iskolások igazán megismerhetnék a valódi élővilágot, de csapatépítésre is kiváló alkalom a mozilátogatás.

Csak a gyerekeinkben bízhatunk, ők talán még megmenthetik a bolygónkat, ehhez pedig elengedhetetlenek az ilyen és ehhez hasonló filmalkotások, hiszen ráébresztenek arra, hogy a természet olyan menedéket nyújt számunkra, amelyet mindenáron óvnunk kell az emberi beavatkozástól.

Menjetek moziba! Muszáj szélesvásznon megnézni. Jobb, mint egy krimi!

Both Gabi

Képek: Mozinet