Marlon Brando tisztességtelen ajánlata és Chaplin fiának bosszúja – Interjút adott Barbra Streisand
Korunk egyik legnagyobb csillaga egyáltalán nem tartja magát filmsztárnak, de ha már ennyien érdeklődnek iránta, interjút evés közben ad a legszívesebben, ilyenkor ugyanis könnyebben beszél magáról. Barbra Streisand memoárja november 7-én jelenik meg Amerikában, a színésznő-énekesnő-rendező ebből az alkalomból adott exkluzív interjút a Vanity Fairnek, amiben többek közt azt is elárulja, milyen tisztességtelen ajánlatot kapott annak idején Marlon Brandótól. A beszélgetésből Filákovity Radojka hozott érdekességeket.
–
Klónozott kutyák, szendvicsek és kilátás a Csendes-óceánra – üdv Barbra Streisandnál!
Radhika Jones, a Vanity Fair főszerkesztője szerint, aki számtalan hollywoodi hírességgel készített már interjút, Streisand társaságában lenni egészen felfokozott élményt jelent. A színésznő felkészülten várta a beszélgetésüket: egy külön mappát is összekészített, amin Radhika neve volt feltüntetve, benne fontos jegyzetekkel.
Mivel az angolszász magazin-újságírásban hagyomány, hogy a szövegben külön kitérnek a híres alany megjelenésére is, így megtudhattuk, hogy Barbra a kényelmet az eleganciával vegyítve fekete nadrágot és hálós felsőt viselt az interjú idején, ami a nappalijában zajlott, ahonnan csodás kilátás nyílik a Csendes-óceánra.
Streisand gondos házigazdaként szendvicsekkel és teával várta a főszerkesztőt – mint később bevallotta, nem csupán a jómodor vezérelte, elmondása szerint ugyanis evés közben könnyebben és szívesebben beszél magáról.
A beszélgetés egy pontján Streisand három kutyája is tiszteletét tette a helyiségben, kettő közülük biológiai klónja a színésznő 2017-ben elhunyt Sammie nevű kedvencének, akit rajongásig szeretett. Amikor az újságíró erről érdeklődik, Barbra megjegyzi:
„Klónozhatod ugyan a kutyád kinézetét, de a lelkét nem.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A memoár ötlete Jackie Kennedy Onassis fejéből pattant ki
A beszélgetés apropóját természetesen Barbra november 7-én megjelenő monumentális, My Name is Barbra (magyarul: A nevem Barbra) című memoárja adta, ami a Vanity Fair főszerkesztője szerint – aki természetesen már olvasta a kéziratot – 992 oldalnyi megdöbbentő őszinteség és önreflexió. Régóta mozgolódott már Streisandban a saját emlékiratainak megírása, melynek ötletét – amint az az interjúból kiderült – még 1984-ben Jackie Kennedy Onassis ültetett el benne.
Az egykori first lady – aki akkor már a Doubleday Kiadó szerkesztőjeként dolgozott – fel is kérte a 42 éves Streisandot, hogy írja meg a memoárját. Bár a színésznőt ekkor már a legnagyobb hollywoodi csillagok között jegyezték – és addigra már Tony-díjjal, két Oscarral, egy Emmy- és hét Grammy-díjjal jutalmaztak –, úgy érezte, nagyon fiatal a memoáríráshoz, rengeteg munka vár még rá.
Ahogy az interjúban felidézték: a felkérésre nemet mondott, ám valahogy mégis szöget ütött a fejébe a gondolat, ugyanis a visszautasítás ellenére elkezdett jegyzetelni, 1999-től pedig rendszeresen naplót vezetni.
Streisand ennek kapcsán azt is elárulja: sosem tanult meg gépelni – dacból az anyjával szemben, aki azt akarta, hogy titkárnői karriert fusson be. Barbra a lázadás minden eszközét bevetette: megnövesztette a körmeit, így lehetetlenítette el, hogy titkárnői munkát vállalhasson.
Akkor már nemcsak azzal volt tisztában, hogy bármit is csináljon majd, az anyjának sosem tud eléggé megfelelni, hanem azt is, hogy híres színésznő akar lenni.
Az éneklés akkor még nem szerepelt a tervei között, „a középiskolában senkit sem nyűgözött le különösebben a hangom – beleértve magamat”. Idővel mégis ez jelentette számára az áttörést: miután 18 évesen megnyert egy zenei tehetségkutatót, szerződést kötött vele egy klub, és elindult az ismertség felé vezető úton.
Marlon Brando tisztességtelen ajánlata és Chaplin fiának bosszúja
Az interjúban természetesen szóba került a férfiakhoz fűződő viszonya is. Felidézte például a Marlon Brandóval való 1966-os találkozását egy partin, ahol a színész nem rejtette véka alá a szándékait.
„Meg akarlak baszni” – mondta Streisandnak, miközben a felesége a szomszédos szobában szórakozott.
A színésznő köszönettel visszautasította az ajánlatot, ám ennek ellenére Brando élete végéig jó barátok maradtak, gyakran beszéltek telefonon.
Ennél sokkal kevésbé jó élménye fűződik azonban Charlie Chaplin fiához, Sydney Chaplinhez, akivel a Funny Girl Broadway-változatában játszottak együtt, és aki nem viselte ennyire gálánsan a visszautasítást. Bosszúból igyekezett minden módon megkeseríteni a munkát a színésznő számára: amikor esténként színpadra léptek, szitkozódni kezdett vele és gúnyolódni rajta, de olyan halkan, hogy csak Barbra hallja a megjegyzéseit. Folyamatosan megzavarta a koncentrációban, és ezzel óriási nyomást helyezett rá mentálisan. A lelki megterhelés fizikailag is kiütközött a színésznőn, akinek híres lámpaláza innen eredeztethető.
A filmsztár, aki nem tartja magát filmsztárnak
Az interjúból az is kiderült, hogy Streisand nehezen enged át bizonyos munkafolyamatokat másnak. A karrierje nagy részében például saját magát sminkelte – szerinte ugyanis még a profik sem tudtak sokszor úgy bánni az arcával, mint ő maga.
Egyébként Barbra hisz a pozitív és a negatív kritika fontosságában egyaránt – mert ahogy fogalmaz: „nem vagyok teljesen biztos abban, hogy amit csinálok, az annyira nagyszerű” –, azonban senki sem tud vele olyan szigorú, már-már kegyetlen lenni, mint ő saját magával.
A saját ösztöneiben bízik, a művészetben pedig a folyamatot értékeli, nem a végeredményt, épp ezért sosem hallgatja meg felvétel után az albumait és nem nézi vissza a filmjeit – utóbbit a memoár miatt mégis megtette.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A hírnévhez ellentmondásos viszony fűzi, de cseppet sem arról van szó, hogy ne értékelné a vele járó kényelmet – elárulta, hogy amikor még a színészet előtt különféle munkákkal tartotta el magát, gyakran ábrándozott arról, hogy szeretne híres lenni, hogy legyen valaki, aki megveti majd az ágyát.
Egy idő után a hírnévre azonban eszközként kezdett tekinteni, amelynek segítségével elérheti, amit szeretne: mondjuk, egy szerepet, egy rendezői munkát. „Nem tartom magam filmsztárnak” – jelentette ki. Az interjú során egyetlen alkalommal beszélt a sztárságról valódi, önfeledt örömforrásként: amikor az újságíró megkérdezte, mi a háttértörténete annak, hogy elneveztek róla egy rózsafajtát. Erre elégedetten kiáltott fel: „Hát mert híres vagyok!”
Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Kevin Mazur / Contributor
