–

A 28 éves Beth Martin férjével és két gyerekükkel indult egy igazi „álomnyaralásra” Törökországba, még áprilisban, ám a fiatal nő már a repülőút alatt rossz közérzetre panaszkodott. Eleinte csak egyszerű ételmérgezésre gyanakodott, hiszen gyomorfájdalmai voltak – másnap hajnalra azonban az állapota súlyosbodott: annyira rosszul lett, hogy már félrebeszélt, és elveszítette az eszméletét.

Óriási fejetlenség mindenütt

Férje a szálloda személyzetétől kért segítséget, de ők azt mondták, hogy a nyaralóknak biztosított orvos csak reggel tíz után érkezik meg. A portsmouth-i férfi ezért maga vette kézbe az ügyet: felhívta az utasbiztosítót, akik megígérték, hogy amint tudnak, keresnek egy magánkórházat, ahol fogadják őket. A férfi azonban nem érte be ennyivel – felesége egyre romló állapotát látva addig telefonált a helyi kórházaknak, míg végül talált egyet, amelyik fogadta őket.

A nőért mentőt küldtek, férje pedig ötéves fiukkal és nyolcéves lányukkal taxival követte a kórházba. Bár ezt akkor még nem tudták, a kórházba szállítás volt az utolsó alkalom, hogy élve látták Beth-t.

Néhány óra tanácstalan várakozás után az apa végül visszatért a gyerekekkel a szállodába, és telefonált a saját, valamint felesége édesanyjának is – arra kérve őket, hogy azonnal üljenek repülőre, és jöjjenek utánuk.

Feleségét eközben átszállították az intenzív osztályra, mivel állapota kritikussá vált: az orvosok szerint sorra mondták fel a szolgálatot a szervei – erről azonban a szállodában tartózkodó férj semmiféle tájékoztatást nem kapott.

Arról viszont igen, hogy feleségének speciális vizsgálatra van szüksége, ezért vissza kell mennie a kórházba és ki kell fizetnie a vizsgálat árát. A férfi tehát ismét taxiba ült, és két gyermekével együtt elment rendezni az összeget. Beth-t nem engedték meglátogatni, és az állapotáról sem adtak részletes tájékoztatást – még akkor sem, amikor férje este telefonon próbált érdeklődni felőle.

Másnapra megérkezett a két nagymama, akik a repülőtérről egyenesen a kórházba siettek, hogy a helyszínen informálódjanak Beth állapotáról – de a nőt sehol sem találták. Mint később kiderült, éjszaka átszállították egy másik kórházba, mivel „szívproblémákat” véltek nála felfedezni. Azt már csak később, a hivatalos jegyzőkönyvből tudták meg, hogy angiográfiát végeztek rajta, vérrögök után kutatva. Mivel azonban semmit nem találtak, a vizsgálat után visszaszállították az eredeti kórházba.

A két nagymama ezzel az információval felvértezve követelte, hogy végre láthassák Beth-et – ám órákon keresztül várakoztatták őket, miközben azt ígérték: hamarosan beengednek hozzá legalább egyiküket.

Eközben a szállodába kiszállt a török rendőrség, és megpróbálták kihallgatni a nő férjét – tolmács híján a hotel dolgozóinak segítségével. Végül aláírattak vele egy jegyzőkönyvet, amely szerint felesége aznap délelőtt kilenc órakor elhunyt. A férfi sokkos állapotban hívta fel édesanyját, aki ekkor még a másik nagymamával együtt a kórházban várakozott – ám a két nő erről semmit sem tudott, mivel továbbra is arra vártak, hogy végre beengedjék őket Beth-hez.

Végül az anya engedélyt kapott, hogy bemehessen a lányához – és megdöbbenve tapasztalta, hogy a halálhír téves volt: Beth, bár gépekre kötve, de még élt.

Az orvosok ezután arról érdeklődtek, van-e a betegnek valamilyen ismert allergiája. Bár férje már a mentősöknek jelezte a kórházba szállításkor, hogy a nő penicillinallergiás, úgy tűnik azonban, hogy ez az információ nem jutott el a kórházi személyzethez, ők pedig már órák óta kezelték a gyógyszerrel.

A két asszony végül úgy döntött, visszatérnek a szállodába, hogy csatlakozzanak a család többi tagjához. Azon az éjszakán azonban telefonhívást kaptak a kórházból: közölték, hogy Beth április 29-ére virradóra elhunyt – ezúttal valóban.

A lehető leghamarabb el akarták temetni

A tragédia letaglózta a családot. Mint elmondták, őket egyáltalán nem tájékoztatták Beth állapotának súlyosságáról. A rémálom azonban tovább folytatódott: a török hatóságok ezután azzal vádolták meg a nő férjét, hogy megmérgezte feleségét. A férfit ismét kihallgatták, és csak azután engedték szabadon, hogy sikerült tisztáznia magát a gyanú alól.

„Ez volt életem legrosszabb és egyben legtraumatikusabb hete, amelynek a végén még a gyerekeimnek is el kellett mondanom, hogy az anyukájuk többé már nem jön haza. Ez teljesen megtört – de még ennél is rosszabb volt, amikor el kellett búcsúznom tőlük, hogy a család hazavihesse őket” – írta később a gyászoló férj közösségi oldalán.

És bár a gyerekeket hazaküldte a nagyszülőkkel, ő maga továbbra is Törökországban maradt, hogy intézkedhessen Beth holttestének hazaszállításáról. A török hatóságok ugyanis már másnap el akarták hamvasztani a nőt – ám ebbe a család nem egyezett bele.

Hosszas egyeztetések után felajánlották, hogy két héten belül haza tudják szállítani a testet – a nő férje azonban ezt az ajánlatot elutasította. Folytatódott hát a biztosítóval való telefonálás, a hatóságokkal való küzdelem, valamint a rengeteg pénz kifizetése a fordításokra és ügyintézésekre.

A férj azonban végül elérte, hogy a kórház pár nap múlva kiadja felesége testét, így hazaszállíthatta őt.  A hidegzuhany azonban csak ezután érkezett: az Egyesült Királyságban a holttestet hivatalból felboncoló brit halottkémek rövid időn belül értesítették a családot, hogy Beth szívét eltávolították a testéből.

Illegális szervkereskedelem vagy rutineljárás?

A brit halottkém részletes jelentésére a családnak hat hónapot kell várnia. Annyi bizonyos, hogy a brit Külügyminisztérium hivatalos utazási tanácsainak oldalán azt írják: a török törvények értelmében a halottkém „a család engedélye nélkül” is vehet szövetmintát és távolíthat el szerveket egy holttestből vizsgálat céljára – és míg a szerveket általában helyükre teszik a holttest kiadása előtt, az FCDO hozzáteszi, hogy „kivételes körülmények között a testrészek engedély nélkül is megtarthatóak”.

A török egészségügyi minisztérium eközben az eset után szűkszavú közleményt adott ki, melyben azt írták: a nőt ételmérgezés gyanújával vették fel a kórházba, halála után pedig úgynevezett előzetes, bemetszés nélküli boncolást végeztek rajta a törvényszéki eljárásnak megfelelően.

„Martin halálának pontos okát az előzetes boncolás leletei alapján nem lehetett megállapítani. (...) Beth Martin a kórházi kezelése során semmilyen sebészeti beavatkozáson nem esett át, és szó sem volt arról, hogy eltávolították volna egyes szerveit” – olvasható a jelentésben. De akkor hogy lehetséges, hogy a szív mégsem volt a testben?

Bár pontos válaszok még nincsenek erre a kérdésre, annyi bizonyos, hogy az illegális szervkereskedelem gyakorlata a mai napig él Törökországban – annak ellenére is, hogy az emberi szövetek és szervek eladását börtönnel büntetik.

Az Egészségügyi Világszervezethez tartozó Globális Adományozási és Transzplantációs Megfigyelőközpont szerint Törökországban az egyik legmagasabb a transzplantációs arány a világon: 2023-ban egymillió lakosra 61,5 szervátültetés jutott – szemben a 25,84-es globális átlaggal.

A Global Financial Integrity nevű agytröszt 2017-es jelentéséből származó becslése szerint a szívekért 45-105 millió forintnak megfelelő összegért lehet hozzájutni. És bár a xenograftok – állati eredetű szövetek, csontpótló anyagok – és más alternatív megoldások egyre fejlettebbek, még mindig nem tudják teljes egészében leképezni vagy helyettesíteni az emberi szöveteket, szerveket, amikből viszont nincs elég.

A WHO becslései szerint világszerte tízből egy szervátültetést illegálisan végeznek el

Pontos adatok az illegális szervkereskedelem nagyságáról ugyan nincsenek, de az biztos, hogy a donorok általában szegény és kiszolgáltatott emberek, akik pénzért vagy kényszerből – de sokszor akár tudtukon kívül is – áruba bocsátják a szerveiket. Az illegális szervkereskedelem szorosan összefügg az emberkereskedelemmel és az illegális migrációval, a menedékkérők kizsákmányolásával is.

2021-ben a török hatóságok egy jordániai és palesztin állampolgárok által működtetett szervkereskedő hálózatot füleltek le Isztambulban – sajtóhírek szerint a bűnözők hamisított dokumentumok felhasználásával, az egyik fővárosi kórházból szállították el a kioperált szerveket, melyekért a donoroknak és a kórházi személyzetnek is 15-15 ezer dollárt ígértek.

De az illegális szervkereskedelem nem csak Törökországban virágzik – legalább ekkora piaca van Afrikában is.

A Deutsche Welle 2025 áprilisában publikált cikke szerint Kenyában 2,1 millió forintnak megfelelő összegért is lehet vesét venni – amit aztán az oknyomozó riport állításai alapján gazdag izraeli és német pácienseknek adnak el.

Hogy Beth Martinnal is ez történt-e, még nem tudni. A kórházban jelenleg is folyik a gondatlanság miatt indított nyomozás, a család pedig igyekszik felállni az elszenvedett veszteség után.

Mráv Noémi

A kiemelt kép forrása: Getty Images/Boy_Anupong