-

Isten születik

Igenn, igenn! Mióta csak a WMN-csapat tagja vagyok, azóta várok egy olyan alkalomra, amikor szétáradozhatom az agyam egy cikkben, ahogy például Fiala Borcsa tette Ryan Gosling, Prónay-Zakar Gina Bono, vagy Szentesi Évi Brad Pitt-apropóján. Végre eljött az én időm, és teljesen szabadon leírhatom, hogy: Brando, te Isten, hálás vagyok, amiért a világra jöttél!!

Pedig nem volt könnyű dolgod: szintén színész édesapád hevesen ellenezte, hogy ezt a pályát válaszd, és katonai iskolába küldött, ahonnan viszont sikerrel kirúgattad magad. Aztán New Yorkba költöztél, és a híres Actors Studio-ban Stella Adler és Elia Kazan tanítványává szegődtél. Ők később azt nyilatkozták, szinte semmit nem tudtak tanítani neked, mert már akkor áradt belőled a zsenialitás. Meg a szépség. Na, jó, bocsánat, de látni akarom azt a nőt, aki nem olvad pacnivá ettől a jelenettől:

Oké, szóval jött A vágy villamosa Broadway-bemutatója 1947-ben, majd négy évvel később a filmváltozat, amiben a világ megismerte a neved. Közben több más filmed is volt, a legemlékezetesebb természetesen az 1954-es A rakparton – a keményfejű dokkmunkás szerepéért be is zsebelted életed első Oscar-díját. Ekkor történt, hogy (szerintem totál megbocsátható módon) kicsit beszippantott Hollywood, és rendszeresen balhékba keveredtél a forgatásokon, így esett, hogy miután összevesztél Kubrick mesterrel, végül te rendezted meg helyette A félszemű Jack című mozit, ami első és egyetlen rendezésed lett. A balhék ellenére ekkorra a közönség és a szakma ismert és elismert – megszületett a film új istensége.

Lányok, fiúk és a hit

Mindeközben a magánéleted kimondottan színes volt: három feleség, a legutolsó egy tahiti lány, akit legnagyobb (és teljesen igazságtalan!) szakmai bukásod, a Lázadás a Bountyn forgatásán ismertél meg. Lassan lábra kaptak a pletykák, amelyek szerint férfiakkal is volt viszonyod, és ezt az 1985-ben megjelent életrajzodban te magad is elismerted. Mi több, állítólag a legnagyobb szerelmed is egy férfi volt, mégpedig Wally Cox színész-humorista, akinek a hamvait a fáma szerint a tiédhez keverték, és együtt szórták szét a maradványaitokat. Ha igaz, ha nem, nincs ezen mit csodálkozni: az ilyen lenyűgöző vadállatok, mint te voltál, nem tűrik a korlátokat, számukra a szenvedély az szenvedély, bármilyen formában öltsön is testet. Sose jutott eszedbe tagadni ezt, ahogy semmi mást sem, amiben hittél, későbbi barátod, Larry King így beszélt rólad: „Nem csak mondta, hanem csinálta is. Ha hitt valamiben, támogatni is hajlandó volt.” Támogattad többek között szeretett Tahitid árváit, egy sor ügy mellé odaálltál, sőt, amikor 1973-ban újabb Oscart nyertél a Keresztapá-ért, a díjátadóra sem mentél el, Sacheen Littlefeathert, egy indián származású színésznőt küldtél magad helyett, ezzel tiltakozva az amerikai kormány őslakosokkal szembeni politikája ellen.

Az idősödő Zeusz

Az 1972-es Keresztapa Don Corleone-jának szerepére maga a regény írója, Mario Puzo választott ki, a jogtulajdonos Paramount azonban eleinte nem akart téged. Ám Puzo mellett a rendező, Francis Ford Coppola is kampányolt érted, te pedig otthon, zsebkendőkkel kitömött szájjal lényegültél át Vito Corleonévé, így végül megvalósult a világ egyik legtökéletesebb találkozása szerep és színész között. Rajongás, Oscar-díj: újra a szakma csúcsán voltál – persze valójában soha nem is jöttél le onnan –, és ikonná váltál a fiatal nemzedék számára is. Al Pacino többször nyilatkozta, hogy a mai napig ösztönösen téged utánoz, Robert Duvall a későbbi színészgenerációk valódi keresztapjának nevezett, Barbra Streisand pedig minden filmje előtt feltette magának a kérdést: „Vajon Brando játszana velem?” Jack Nicholson, akit magad jelöltél ki utódodul azzal, hogy felkérted a gyászbeszédre a temetéseden, azt mondta, „ő az, akire mindannyian felnézünk”, ám te sosem éltél vissza ezzel. Örök, kicsit tiszteletlen mosollyal a szád sarkában pillantottál le az Olümposzról a fiatalokra, miközben még mindig embertelenül sokat dolgoztál. Volt még egy hatalmas dobásod, közvetlenül a Keresztapa után: Az utolsó tangó Párizsban összetört, szerelmes főhőse. Még egyszer, utoljára kitört belőled a megkerülhetetlen őserő, mielőtt örökre kihunyt volna. Forgattál még filmeket: Az antirasszista, Don Juan DeMarco, Dr. Moreau szigete, A szajré. Kaptál egy nyolcadik Oscar-jelölést is, de mindez már nem segíthetett az egyre komolyabb depressziódon és a veszélyes súlyproblémáidon.

Végül 81 évesen, 2004-ben mentél el, és az Olümposzon megürült a főisten helye. Azóta is várjuk, hogy betöltse valaki, bár egyre reménytelenebbül. Én pedig továbbra is álmodozom egy hangról, ami egy éjjel felharsan az ablakom alatt, és belekiabálja az éjszakába: „Hey, Ééééviiii!”. Na, jó, ha minden kötél szakad, a „Stellaaaa!” is megteszi.

Kalapos Éva Veronika

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia/ Publicity photo for the film One-Eyed Jacks (1961)