Semmitől sem véd már – A filmesek Inkubátor Programja az összeomlás szélén

– 

Először is, emlékezzünk meg néhány fontos magyar filmalkotásról – a teljesség igénye nélkül.

Első film volt a Kontroll, ami kiröpítette az USA-ba Antal Nimródot.
Első filmesként mutatkozott be Pálfi György a Hukkle-val, olyanokkal szerepelt együtt a nagy nemzetközi fesztiválokon, mint a ma már nagy sztárnak számító Yorgos Lanthimos.
Első filmje volt Kocsis Ágnesnek a Friss levegő.
Ahogy első filmje volt Török Ferencnek a Moszkva tér.
Gigor Attilának A nyomozó.
Enyedi Ildikó első csodálatos filmje Az én XX. századom volt.

Az említett nevek közül az utóbbi időben senki nem kapott támogatást a Filmintézettől.

A legtöbben már le is mondtak arról, hogy kaphatnak állami pénzt a filmjükre

Szárnyra kapott az a hír, hogy van egy feketelista, és azok, akik azon szerepelnek, hiába is pályáznak.

Ez a lista, az iparági pletykák szerint összefüggésben van az SZFE-s hatalomátvétellel, azzal, hogy Vidnyászky Attila – vitatható körülmények között és módon, – tulajdonképpen erővel elfoglalta azt.

(Sokat foglalkoztunk akkoriban az üggyel, többek között Szabó Anna Eszter ÍRÁSÁT is érdemes újra felidézni.) Sokan úgy tartják, hogy aki nem az új intézmény mellett áll ki, vagy hitet tesz a Freeszfe mellett, az nem kaphat állami támogatást filmre. Mindenesetre az utóbbi idők döntései sem ezt nem cáfolják, sem azt, hogy kivételezett helyzetben levő producereket viszont mindenképpen finanszíroznak.

Ezzel többek között az is a baj, hogy rendkívül tehetséges emberek nem tudnak a pályán maradni, nem tudnak kibontakozni, gyakorlatilag elveszik és elveszni látszik egy generációs csapat.

És ez nemcsak azért probléma, mert nem készülhettek el olyan filmek, melyekre felfigyelt volna a világ, melyek jó hírét viszik az országnak és építik a rólunk kialakult képet, mint a román filmesek az ő országukét, hanem azért, mert az utánuk következő generációban is egyrészt frusztrációt okoz, másrészt

arra szocializálja a most harmincas éveikben, negyvenes éveik elején járó rendezőket, alkotókat, hogy kis vagy semmi pénzből, megalkuvás nélkül forgassanak, vagy pedig gyakoroljanak öncenzúrát.

Vagyis ismerjék fel a lehetőségeiket, menjenek olyan producerhez, aki jól fekszik a rendszernek, ne írjanak olyan forgatókönyveket, melyek a fennálló hatalmat bírálják, vagy olyat, ami nem tetszik majd az Orbán-rendszer filmes korifeusainak, mert „nem elég családbarát” vagy mert érinti a gendertémát.

Ez a fajta öncenzúra a Kádár-korban is működött…

…mégis átmentek, elkészültek olyan filmek, mint a Húsz óra vagy a Szerelem, Makk Károly filmje, amiben feltűnik egy ötvenhatos hős özvegye, Halda Alíz. Pedig ötvenhat igazi tabu volt. Tehát ez az átideologizált döntési mechanizmus megakasztja a fejlődést, megakasztja ennek az érzékeny emberekből álló országimázs- és közérzetformáló iparágnak az organikus fejlődését.

Közérzetformáló, hiszen a kritikusabb filmek képesek lennének ellátni azt a feladatot, ami az USA-ban bevett gyakorlat: felemelnek és beszédtémává tesznek társadalmi problémákat – ahogy a korai horror, az ötvenes évek szörnyfilmjei reagáltak az atomháború fenyegetettségére, a kétpólusú világrendre.

Persze, a Filmintézet álláspontja az, hogy ők nem politikai alapon kaszálnak el filmterveket.

A vezetője, Káel Csaba az Indexnek nyilatkozva azt mondta, hogy kizárólag minőségi alapon döntenek. Ezt az állítást sem a bemutatott filmek, (mint az erényeket is felmutató Hadik, vagy például Eperjes Károly Magyar passiója) sem igazolják, sem pedig az, hogy a legsikeresebb, legtehetségesebb filmeseink nem kaptak pénzt.

Éppen az ilyen kijelentések miatt támad kétség a Filmintézet Inkubátor Programjával kapcsolatos állításaikkal is, és lesz érthető a mai első filmjeikre készülők indulata, dühe, ami az Inkubátor legutóbbi, Filmintézet által kezdeményezett úgynevezett Pitch Fórumán csapódott le.

Bíró Bálint és alkotótársa, Paczolay Zsófia, majd Brauner Máté is a pitch helyett a Filmintézet Inkubátor Programmal kapcsolatos döntéseit bírálta, utóbbi elég kemény szavakat is használt.

Nem lehet persze kétségünk arról, hogy egyrészt a címzettek nem néznek a bírálat után magukba, nem lesz érdemi változás, nem finanszírozzák a rendszert bíráló alkotókat, és nem jut el a szélesebb közönséghez, amit Brauner Máté mondott. Azonban mégsem felesleges, hogy mindezt elmondta, hiszen így képes volt megmutatni azt, hogy van más út is, mint megalkuvásé vagy az öncenzúráé, és nem feltétlenül adja meg magát az ő generációja sem.

Érdemes áttekinteni, mit is jelentett ez első filmek elkészültét támogató program

A programot 2015-ben, nem is elsősorban Andy Vajna, hanem sokkal inkább Havas Ágnes találta ki, aki az akkor még Filmalap névre hallgató filmes intézmény fontos alakja, vezetője volt. E projekt kevesebb pénzt adott a kezdőknek, mint a több nagyjátékfilmmel rendelkező rendezőknek (már akinek), de adott, gyakorlatilag olyan volt, mintha egy diplomafilmre kaptak volna lehetőséget a pályázók. Ennek köszönhetően nemcsak az SZFE-t végzett diákok, de nagyon sok alkotó jutott lehetőséghez: a remek, igen egyedi és ugyanakkor valahogy nagyon magyar, példaértékű Zanox alkotói például az egri Főiskola filmszakán végeztek, Bollók Csaba volt a vezetőtanáruk. Szilágyi Zsófia, az Egy nap alkotója pedig az ELTE filmszakán végzett.

Egy szó, mint száz: szélesebb kör pályázhatott, és nagyon fontos filmek születtek – közel negyven, ha a legfrissebbeket, mint a Valami madarakat (Hevér Dániel alkotása) is belevesszük (amit még be sem mutattak).

Vannak olyan filmek, melyeket – tévesen – inkubátoros filmeknek gondolnak sokan, de nem azok: ilyen volt legutóbb a Larry. (Erről Szentesi Éva ÍRT akkoriban.) Bernáth Szilárd ugyan nem kapott inkubátoros pénzt, de a filmterve végül átment, mert Muhi András producer segítségével rendes nagyjátékfilmes költségvetést kapott. Ugyanakkor ő is pályázott az inkubátorra egykor.

Az Inkubátor valaha védelmet és segítséget jelentett, valamint támogatást, hiszen kölcsönös bizalom épült ki az inkubátorosok és a filmalaposok között. Az Inkubátor része volt a Pitch Fórum: évente körülbelül 70 filmterv érkezett a programba, abból válogatott a – változó összetételű – zsűri tízet, és a tíz alkotó mérte össze erejét a Toldi moziban.

A pitch – magam is sokat pitcheltem, részt vettem inkubátoros filmek készítésében is – a film létrejöttének fontos része. Kedvet kell csinálni a filmhez, el kell adni a filmtervet a producereknek. Ezt úgy lehet jól csinálni, ha beleviszünk egy kis személyes tartalmat, elmondjuk, hogy miért éppen ezt a filmet szeretnénk megcsinálni, mi a motivációnk, milyen családi vagy egyéb konfliktus, trauma, dráma áll az ötlet hátterében.

Egy ügyes pitchelő még egy nem teljesen kész filmtervet is el tud adni. A pitch kicsit olyan, mint egy stand up. Nyert ügye van annak, aki meg tudja nevettetni a közönséget, vagy akinek a tervén sírnak.

Nagyon sok kiváló pitchet hallhattam, legutóbb éppen Füzesi Dániel előadását arról a filmtervéről, melyben két MMA-harcos testvér küzd meg egymással. Ez a terv lett idén a közönségdíjas. 

Mi is a felháborodás oka, miért volt olyan dühös Brauner Máté? 

Érdemes őt idézni:

„Ott kezdődik, hogy indoklás nélkül elkaszálták a tavalyi nyertesek három filmjét, majd hogy a forgatókönyvírásra megítélt támogatást január helyett csak valamivel a Pitch Fórum előtt kapták meg”. „A következő szúrás az agyamban a szakmai zsűri volt” – mondta:

„Érted, ott van Enyedi Ildikó, Hajdu Szabolcs, Pálfi György, most mondtam három nevet, miért nem ez a liga képviselteti magát egy ilyen eseményen?”

Tavaly három győztes alkotóval közölték, hogy a döntőbizottság nem javasolja a filmjüket gyártási pályázatra, tehát nem kapnak állami támogatást. Az érintett alkotások között két játékfilm (Berényi Andor: Könnyű álom; Rudolf Olivér: Anyám, a szörny) és egy dokumentumfilm (Hernádi Ambrus: A gondozó) volt.

A döntést 2022. december 23-i ülésén hozta meg a döntőbizottság, viszont február 6. után tájékoztatták az alkotókat arról, hogy ne nyújtsanak be pályázatot. Addigra került nyilvánosságra az Inkubátor Program pályázati kiírása (ezt évről évre újra meghirdetik), amiben szerepelt egy plusz pont, amely arról szól, hogy filmgyártási pályázat abban az esetben nyújtható be, „amennyiben az illetékes döntőbizottság a pályázat benyújtását támogatja”. Ez a pont korábban nem szerepelt a gyártási pályázatban!

És most három olyan filmről beszéltünk, aminek már a gyártási előkészületi munkái is lezajlottak. Az egyik pályázó évet halasztott az egyetemen, hiszen biztos lehetett abban, hogy megkapja az inkubátoros gyártási pénzt, mivel azt már a korábbi pályázók is megkapták, egy másik pedig még kölcsönt is vett fel, hogy minél előbb megkezdje a gyártást. 

Nem tudni pontosan, miért kaszálták el ezeket a filmterveket

Rudolf Olivér terve nem gendertémát érint, de értelmezhető akár úgy is, mint egy identitását, nemi identitását is kereső nő története. A kikerült képek alapján az alkotó (szülei ismert színészek) egy nagyon eredeti és érdekes képvilágú filmet készített elő: az anyja maszkja egyszerre idézi David Lynch filmjeit és Cronenberg testfilmjeit.

Két olyan alkotót mondok, aki ma biztosan nem kapna pénzt még inkubátoros tervére sem. Ez a két alkotó, Lynch, Cornenberg, de mondhatnánk Lars von Triert is, határsértő, a műfaji keretekből kilépő, ugyanakkor trauma feldolgozására alkalmas filmeket készített.

Az Egy nap, de még a nem inkubátoros Larry is jó példa arra, hogy a mai fiatal magyar filmesek milyen érzékenyek a társadalmi problémákra, hogy mennyiben és hogyan segíthetnek oldani a társadalmi feszültségeket filmjeikkel, hogy hogyan tudnak olyanokról beszélni, akik eltűnnek a társadalmi többség elől, és olyan helyzetekről, melyek nagyon sok családot érintenek.

Az Egy napban a mindennapi feladatokkal küzdő anya történetével sokan azonosultunk. Sokunkat biztatott arra, hogy beszélni kezdjünk a problémáinkról.

A Filmintézet tehát egy a problémákra érzékeny, nagyon fontos kérdéseket is körüljáró, és azokat a filmjeikbe beemelő rétegtől veszi el a lehetőséget, ha megfojtja az Inkubátor Programot, illetve ha olyan légkört teremt, hogy az alkotók magukat kezdik el cenzúrázni.

De hangsúlyozom, ez a folyamat nem az inkubátoros program változásaival kezdődött, hanem azzal, hogy a legtehetségesebb középgenerációs rendezők elől zárták el a filmkészítés lehetőségét. 

Ez nehezül rá a fiatalabbak alkotókedvére, filmterveire is.

Az idei Pitch Fórumon végül – de nem utolsósorban – Ducki Witek, Tóth Lili Laura, Kocsányi András, Szabó Márton István tervei nyertek, a közönségdíjat Füzes Dániel projektje kapta.

Kiemelt képünk forrása: Nemzeti Filmintézet/ Fotó: Tóth Fábián

Kolozsi László