Dobó Kata: „Annyi terhet leraktam az utóbbi években, és olyan jó érzés” – Interjú

–

Gyárfás Dorka/WMN: Úgy képzelem, ez lehetett életed eddigi legnagyobb kihívása és legnehezebb projektje. Így élted meg?

Dobó Kata: Igazából nem, mert azt csinálhattam, amibe szerelmes vagyok. Igaz, hogy a másik oldalról, ami sokkal komplexebb, de nem volt számomra ismeretlen a rendezés egyik szegmense sem. Amióta csak forgatok, sosem vonultam vissza a „setből” akkor sem, amikor nem volt ott dolgom, egyszerűen imádtam a stáb körében lenni. Gyakran találtak inkább a világosítók között, vagy bárhol máshol, mint a színészek közelében, mert minél többet akartam tudni a filmezés folyamatáról. Mindig is magamba akartam szívni, hogyan működik ez a dolog.

Gy. D./WMN: Bradley Cooper ugyanezt nyilatkozta most, az első rendezése (a Csillag születik) után, és hogy ezért már korábban mondták neki, hogy ő nemcsak egy színész, hanem egy nap biztos rendezni fog. Neked is mondta valaki?

D. K.: Nekem még azt sem mondták, hogy színész vagyok, miről beszélünk? (Nevet.) Én még mindig a parlament lépcsőjén megyek föl egy csomó ember fejében.

Gy. D./WMN: Azért a szakma szemében már csak nem…

D. K.: Nem, persze, de például egy csomó kritikus fejében… Nincs rossz véleményem róluk, de tegnap, amikor levetítettük a sajtónak a Kölcsönlakást, az előttem lévő sorban egy férfi a teljes film alatt híreket olvasott a telefonján, vagy a Facebookját pörgette, és néha, amikor nevettek a teremben, felnézett. Aztán nyilván hazament, és írt egy kritikát.

Gy. D./WMN: De a Kölcsönlakással annyiban tényleg visszatértél A miniszter félreléphez, hogy mindkettő klasszikus, félreértéseken alapuló bohózat, és ugyanaz a szerzője (Ray Cooney). Márpedig gyakran elhangzik, hogy ez a legnehezebb műfaj, erős stílus-, arány- és ritmusérzék kell hozzá. Szóval miért a legnehezebbel kezdted?

D. K.: Igen, nagy falattal kezdtem, de színészként már sok vígjátékban szerepeltem (színpadon és filmen egyaránt), így bizonyos alapkészségeket már magamra szedtem az évek alatt. És szerintem nagyon jó kollégákat választottam a szerepekre. Nem mondom, hogy nem éreztem egy kis sorsszerűséget az író személye miatt.

Gy. D./WMN: Nem szorongtál attól, hogy milyen nagy fába vágtad a fejszédet? Azelőtt gyakran nyilatkoztad, hogy magadban őrlődő típus vagy.

D. K.: Képzeld, most nem volt semmi ilyen.

Többektől kaptam azt a visszajelzést, hogy egy teljesen más Katát láttak maguk előtt. Magabiztosabb és odamondogatósabb lettem. Már ki tudok állni magamért, elmúlt belőlem a megfeleléskényszer.

Ez Szofi születésével kezdődött, de azt érzem, hogy most kerültem végképp a helyemre. Olyan fura.

Gy. D./WMN: És miért épp ezt a történetet választottad arra, hogy beülj a rendezői székbe? Tudom, hogy játszol a színdarabban a mai napig, de ennyire beleszerettél?

D. K.: Többek között azért is mertem ezt bevállalni, mert játszom a darabban már vagy három éve, így ismerem a karaktereit, a szituációkat és a mozgatórugóit. Nem igazán merült fel bennem, hogy nehéz lesz-e átültetni filmre vagy sem – lehet, hogy azért sem, mert a legjobb stábot gyűjtöttük össze hozzá. 

Gy. D./WMN: És nem vesztél össze senkivel a színházi produkció alkotói közül? A rendezővel, aki maga is meg akarta csinálni a filmváltozatot, vagy a szereplők 90 százalékával, akik nem kaptak szerepet a filmben?

D. K.: Kulturáltan megoldottuk, mindenkivel rendezett a kapcsolatom, továbbra is szeretjük egymást. 

Gy. D./WMN: Hogyan tudtad ezt elintézni?

D. K.: Szerettünk volna egy kicsit másfajta Kölcsönlakást megjeleníteni a filmvásznon. Ha láttad a darabot, tudhatod, hogy tíz évvel idősebbek a szereplői, mint a filmben. Itt a központban egy olyan házaspár szerepel, amelyik az első gyerekét várja – ezt nem lehet negyvenévesekkel leforgatni, ide harmincasok kellettek.

Gy. D./WMN: Meghívtad a darab szereplőit a filmpremierre?

D. K.: Persze. Hiszen fontos a véleményük, nap mint nap együtt játszunk. Sokukat elhívtam másik szerepre a castingra is, de csak Klem Viktor került be végül a filmbe. Sajnos, ez ezzel jár.

Bizonyos pozíciókban fel kell vállalni, hogy nem tudsz mindenkinek kedvezni – a rendezői például ilyen pozíció. Ezt hívják felnőtt életnek, amit elkezdtem élni, amiben sajnos vannak konfliktusok. Eddig minden arról szólt, hogy jókislányként próbáltam megfelelni. Mára kiderült, hogy úgysem tudok mindenkinek.

De igyekszem kihozni a lehető legtöbbet és közben jól érezni magam! Abban a másfél hónapban, amíg forgattunk, mámorosan boldog voltam. Nyilván az előkészítés meg a vágás folyamán is, de a forgatás volt számomra a legjobb. Rohadt szerencsés vagyok.

Gy. D./WMN: Mit változtattatok még meg a színpadi változathoz képest?

D. K.: Próbáltunk a történetbe csempészni mélyebb emberi problémákat, mint például a gyerekkérdést. Én több olyan férfit ismerek, aki retteg attól, hogy a gyereknevelést rosszul fogja majd csinálni. Te nem találkoztál ilyen pasival?

Gy. D./WMN: Én nem.

D. K.: Akkor mondok egy másik példát: a filmben Martinovics Dorináék kapcsolatában azt boncolgattunk, hogy miért nem tudunk megtenni a párunkért néha olyan apróságokat, amik őt boldoggá tennék, és a kapcsolatunkat megmentené?  Köztük megvan az alapvető szeretet, de a feleség mégsem hajlandó bizonyos dolgokra, mert neki az ciki. Miért? Ez olyan hülyeség. Számomra vannak a filmben mély, emberi pillanatok – és ezek nagyon fontosak voltak nekem, mert attól még, hogy vígjáték, szükség van komoly pillanatokra, ahogy a drámában is szeretünk időnként nevetni, mert akkor felszakad belőlünk a feszültség.

Azt szerettem volna, hogy a „Kölcsönlakás” egy jó ízlésű, valódi embereket ábrázoló vígjáték legyen, ami soha nem megy át gatyaletolós nevettetésbe – még ha van is benne gatyaletolás.

Gy. D./WMN: Te az a fajta színész vagy egyébként, aki szereti az ötleteivel bombázni a rendezőket?

D. K.: Rendezőtől függ. Vannak olyan rendezők, akik szeretnek mindent megmondani, és nem kíváncsiak a véleményedre – azokkal hiába próbálsz beszélgetni. Nyilván sokkal jobban szeretem, ha együtt alkotunk, mert olyankor a próbafolyamat során lehet hibázni, rossznak vagy soknak lenni, kísérletezni – és én imádom, ha kipróbálhatok mindenfélét. Igazából ez a rendezői attitűd a Korhatáros szerelem forgatásán tört fel belőlem látványosan, mert a második évadot közvetlenül a Kölcsönlakás után vettük fel. Egyik nap még én rendeztem, a következőn meg már színésznő voltam, úgyhogy ott is elkezdtem rendezni. Szerencsére jóban vagyunk a rendezővel, Radnai Márkkal, így végül csak röhögtünk rajta, és hamar abbahagytam. De akkor nehéz volt letenni a rendezői szerepet.

Gy. D./WMN: Sokat dolgozol az utóbbi időben, tévésorozatba is gyakran hívnak, színházban is játszol, és időnként akad film is.

D. K.: Igen, úgy tűnik, beértem. Visszatekintve megértem, miért kellett annyit küzdeni érte, de talán jobb lett volna, ha hamarabb abbahagyom önmagam ostorozását, és magamra találok, mert ez egy „22-es csapdája”. Ha jól vagy a bőrödben, jönnek a munkák, és ha nem jönnek a munkák, nem érzed jól magad a bőrödben. Szofi születése után kezdtem el forgatni a sorozatokat: a Hactiont, a Fapadot, a Válótársakat, a Csak színház és más semmit, az Egynyári kalandot, aztán a Korhatáros szerelmet. És ha az ember dolgozik, az önbizalma is helyre kerül, és jobban tud teljesíteni. Aki egy nyáron negyven napot tölt kamera előtt, az nem ugyanúgy játszik, mint aki végre kapott egy lehetőséget, és mindent abba akar belesűríteni.

Szerintem borzasztó fontos a színészi rutin. Ennek köszönhetően ma már azt is tudom, amikor nem vagyok jó, de büszke is tudok lenni arra, ami valós eredmény. Lehet, hogy két év múlva senki nem fog hívni, de ilyen is volt már, és utólag azt mondom: nagyon kellett, mert addig nem tudtam elképzelni, hogy ez bekövetkezhet.

Gy. D./WMN: És hogy vészelted át?

D. K.: Számolgattam a forintjaimat. Elég rémes volt, mert már megvolt Szofi, de azt hiszem, szükség volt erre a tapasztalatra is. Elég rossz viszonyban vagyok a pénzzel, és talán ekkor tanultam meg felnőttként viszonyulni hozzá. Megértettem, hogy ezentúl az én felelősségem, hogy mindig legyen pénzünk. Most már nem vehetek meg akármit, és mindennek meg kell néznem az árát. Akkor is, amikor sokat dolgozom, és nem kell aggódnom az anyagiakért, mint most. De most a mindennapi bevásárlásról beszélek, nem a ruhákról, mert azok már nem is érdekelnek. Balla Eszterrel beszélgettünk erről a forgatáson, hogy ma már mindketten tudjuk, hogy elég a póló és a farmer. Annyi terhet leraktam az utóbbi években, és olyan jó érzés. Stílusikonként is szoktak emlegetni, ami nyilván jólesik, és tényleg szeretek öltözködni, de ezt három farmerrel és két blézerrel is meg lehet oldani. Sokkal tudatosabban vásárolok ma már.

Gy. D./WMN: A rendezés abból a szempontból is hasznos, hogy így nem vagy annyira kiszolgáltatott, mint színészként, aki csak várja, hogy eszébe jusson valakinek. Ez megfordult a fejedben?

D. K.: Ez nem volt tudatos a részemről, amikor belevágtam. Érdekes, hogy utólag úgy látom, az egész pályám során nagy szerepe volt a véletleneknek: így kerültem az Éretlenek című sorozat egyik szerepébe, véletlenül kerültem Földessy Margithoz, aztán ő ragaszkodott hozzá, hogy jelentkezzem a Színművészetire, és véletlenül kerültem A miniszter félrelép válogatására is.  Valamiért nekem ezt kellett csinálni, és így jött a rendezés is. De

ha azt éreztem volna, hogy nehezen megy, hogy állandóan megakad valahol, akkor nem erőltetem tovább. De nem így történt, hanem csodálatos élmény volt, és a csapatban mindenki elfogadott és kíváncsi volt rám.

Gy. D./WMN: Kinek a véleményére vagy kíváncsi, ha mozikba kerül a film?

D. K.: Goda Kriszta véleménye mindenképp számít nekem, ő egy etalon ebben a műfajban. Végigcsináltam vele az első rendezését, a Csak szex és más semmit, és emlékszem, akkor megértettem, hogy bizonyos pozíciókban milyen nehéz nőként elfogadtatni magad. Érdekes módon én most nem éreztem, hogy emiatt hátrányban lennék.  És természetesen a nézők reakcióit is nagyon várom.

Gy. D./WMN: Andy Vajna láthatta még a filmet?

D. K.: A kész változatot nem, pedig nagyon várta. De amikor ő egy félkész változatot lát, ahhoz ő már hozzá tudta képzelni a többit – tudta, milyen lesz a végeredmény. Azért nyilván jobb lett volna, ha végigcsináljuk.

Gy. D./WMN: A mentorod volt haláláig, igaz?

D. K.: Igen, és egy olyan ember volt, aki nagyon sokat tudott a világról. Nagy űrt hagyott maga után. Sokat tanultam tőle arról, hogyan kezeljem a problémákat. Az elmúlt két–három hétben sokszor eszembe jutott, mit mondana, ha felhívnám, amikor feldühít valami, vagy épp elkeseredem.

Gy. D./WMN: A filmszakmában felzúdulást okozott, hogy úgy kaptál erre a filmre támogatást, hogy nem volt semmilyen rendezői tapasztalatod, holott a pályázati kiírásban ez feltétele annak, hogy valaki játékfilmre nyerjen pénzt. Mit mondasz azoknak, akik ezen felháborodtak?

D. K.: A Kölcsönlakásnál forgatókönyvírói és a produceri kredit volt, ami azt jelenti, hogy nem a rendező kapta a támogatást, hanem a pályázó cég.

A film pedig végigment azon a fejlesztési folyamaton, amin minden produkció, és végül az öt fős döntőbizottság szavazott róla, akik között Andy csak az egyik tag volt. Sosem egyedül rajta múlott a film sorsa.

Gy. D./WMN: És azt hogyan éled meg, hogy ennek a filmnek még mindig te vagy az igazi reklámarca, holott nem szerepelsz benne?

D. K.: Pedig igyekeztem úgy válogatni a színészeket, hogy valódi lehetőséget adjak nekik. Nem értem, Balla Eszter miért nem forgat mindennap, és miért maradt ki neki tizenvalahány év a filmezésből. Oroszlán Szonja miért mindig csak buta, szőkéket játszik?

Ha már én is megéltem a skatulyázást, szerettem volna nekik segíteni a kitörésben.

Gy. D./WMN: De te is eljátszhattad volna bármelyik szerepet.

D. K.: Én most teljesen a rendezésre akartam koncentrálni. Ha kamera előtt is vagyok, akkor nem lett volna meg az a külső kontroll, amire támaszkodhatom, a szerep megformálása során. Viszont nagyon boldog vagyok, mert csodálatos, gyönyörű színésznők játszottak a filmemben.

Gy. D./WMN: Úgy érzed, kiöregedtél a „jó nő” szerepkörből?

D. K.: Fene tudja. Művészfilmben még talán nem, de művészfilmben úgysem gondolnak rám. Egy reklámban pedig, – amiben jó nőt játszom – azt mondják nekem, hogy „Csókolom!”. Kértem a rendezőt, hogy ezt vágja ki, azt mondta, hogy az ügyfélnek nagyon tetszik. Szóval benne maradt, és imádják az emberek. Tehát jó döntés volt.  De tudomásul kell vennem, hogy ötventől–hetvenig nincsenek jó szerepek a drámairodalomban nők számára. Lehet, hogy ezt az időszakot kitöltöm rendezéssel, és majd visszajövök nagymamának valami Csehovban. Hátha egyszer még Csehovot is játszhatok!

Gyárfás Dorka

Képek: Chripkó Lili