Afrika elmaradt díjai

„A probléma sokszor leginkább az emberek felfogásával van. Sok hollywoodi stúdió vezetője még mindig azt hiszi, hogy senkit nem érdekelnek a feketékről, afrikaiakról szóló filmek” – mondta Moradewun Adejunmobi a Davisi Egyetem afrikai irodalom és kultúra professzora a CNN-nek. A professzor a 2018-as Marvel-film, a Fekete Párduc sikerével magyarázta a kijelentést: „A film egy népszerű amerikai szuperhős-franchise része, így várható volt, hogy jól szerepel majd a mozikban. Na de hogy egy hónap alatt egymilliárd dollárt hozzon? Még Hollywoodban is megdöbbentek – folytatta. – Ez is azt mutatja, csak a megértés hiányából fakad, hogy bízzanak benne, és egy olyan film is jól teljesíthet, amelynek fekete szereplők a középponti alakjai.”

Jelenet a Fekete Párduc című filmből

Ugyanez a szemlélet mutatkozik meg a fent említett díjátadók tekintetében is. 2021-ben az Oscarra benyújtott tizenkét ország filmjeiből tíz nemzeté egyáltalán nem jutott tovább, egy elefántcsontparti alkotás bekerült a szűkített listára, és egy tunéziai jelölést kapott, de nem nyert a kategóriájában, ahová évente összesen öt nem amerikai film kerülhet be. Ezen az ábrán látható, mely országok nyerték el az arany szobrocskát korábban.

Az Oscar elmúlt 75 évében összesen három afrikai országból származó alkotás nyert a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában, és mindhármat fehér férfi rendezte.

(Bollywoodi film még soha nem nyert, a díjak legtöbbször az európai filmkészítők zsebébe vándorolnak). A díjazott afrikai filmek közül egyik sem Nollywoodban készült.

Ráadásul már a nevezés módja is gyakran nehezített körülményeket jelent számukra, hiszen elképesztően magas költségekkel jár. A Nafi apja című film nevezése például tízezer dollárba került az alkotóknak. Ráadásul csak olyan filmeket nevezhetnek a készítők, amelyek kereskedelmi forgalomban kerültek, ezt pedig sok afrikai filmes nem tudja megengedni magának, részben azért, mert egyes országokban nincs túl sok mozi, ahol játszanák a filmjeiket.

Jelenet a Nafi apja című film

Ennyi pénzt elkölteni az Oscar-díj jelölésre nem mindig reális, különösen, ha az a pénz egy következő film finanszírozására is mehetne. Ugyanakkor egy Oscar-belépő lehet az amerikai piacra, ami miatt sokaknak mégis megér egy próbát.

A legtöbb fesztivál ugyanis egyetlen filmet választ ki a jelöltek sorába az egész kontinensről, annak ellenére, hogy Afrika 54 országból és több mint kétezer különböző nyelvből áll.

A nyelv egyébként a másik indok, amiért az afrikai filmeket ritkábban díjazzák, a legtöbb eddigi nyertes alkotás német, francia, spanyol vagy olasz nyelven játszódott, azok pedig, akik elbírálják, hogy melyek érdemesek a jelölésekre, jobban ismerik ezeket a nyelveket, mint a szuahélit vagy a zulut. 

 

A streamingszolgáltatók változtathatnak a helyzeten

Nekünk, nézőknek sem volt könnyű dolgunk eddig, ha afrikai filmeket szerettünk volna nézni. Az 1980-as, 90-es években például szinte lehetetlen lett volna Európában vagy az Egyesült Államokban ilyen alkotást találni a mozikban vagy a videókölcsönzőkben. A szakmai körökön kívül tehát ezek a filmek el voltak rejtve a nyugati világ szemei elől. Ám a streamingszolgáltatók és a YouTube világában, amikor már egy iPhone-nal is könnyedén forgathat valaki, mind szélesebb lett a kínálat a nemzetközi alkotások terén, és ez egyre inkább kezd látszani az afrikai filmek láthatóságát illetően is.

A Netflix nemrég kezdte el a Blood and Water című dél-afrikai sorozat harmadik évadának munkálatait, és év végén újraforgalmazta egy etióp rendező, Haile Gerima Sankofa című filmjét.

Jelenet a Blood and Water című sorozatból

A Magyarországon még nem elérhető Hulu elefántcsontparti és kenyai filmeket is felvett a kínálatába, és kisebb szolgáltatók, mint a Criterion Collection és a MUBI is kezdik felvenni a versenyt az új trendekkel.

Hol nézhetsz nollywoodi filmeket?

1. A Netflixen

2018-ban a Netflix megvette a Lion Heart című film jogait, amelynek producere Genevieve Nnaji volt. Ez volt az első nigériai Netflix-produkció. Ezen kívül más filmeket is megnézhetsz ezen a streamingszolgáltatón, amelyek az afrikai országban készültek, például a King of Boys-, az, Up Northot, a The Vendort vagy a Chief Daddyt. Amennyiben felkeltette az érdeklődésed, EZT a Twitter- fiókot érdemes követned.

2. Showmaxon

Ha még nem hallottál erről a szolgáltatóról, de érdekelnek az afrikai filmek, lehet, hogy érdemes megfontolni az előfizetést erre a platformra, ami Dél-Afrikából indult, és olyan filmek mennek rajta, mint a The Lost Cafe, a Roti, vagy a 93 Days. Tizennégy napig ingyen is kipróbálhatod.

3. YouTube-on

Bizony, még YouTube-on is találhatsz jó nigériai filmeket, ugyanis számos olyan csatorna van, amelyik ezeket az alkotásokat gyűjti össze. Iratkozz fel néhányra, és értesítőt is kapsz majd, amikor új filmet töltenek fel. A legtöbbet – amennyiben teljes hosszában szeretnéd megnézni – csak a platform prémium opciójával tekintheted meg, de rengeteg ingyenes filmet is találhatsz.

Fejes Flóra
Források: ITT és ITT