Marc Chagall, az álmok festője
„Olyan munkát kell találnom, ami nem fordítja el a pillantásomat az égtől és a csillagoktól”
„Szeretem az egyszerű embereket, szeretem az igazságot, az őszinteséget. Szeretem az Istent. A művészetben is az igazságot és az őszinteséget keresem és akarom visszaadni. Irtózom a mesterkéltségtől… én – ha adok valamit –, önmagamat adom.” Akár az ars poétikája is lehetne ez a néhány egyszerű mondat Marc Chagallnak, a legnagyobb festők egyikének, aki ma 136 éve született. Ebből az alkalomból Both Gabi idézi fel a festő életének legfontosabb állomásait.
–
Egy belorusz kistelepülés is lehet a világ közepe
A heringkereskedő Zahár és a fűszerboltos Feige-Ita első fia, a kissé dadogó és nagyon sovány Moise Zaharovics Sagalov, vagyis ahogyan ma ismerjük, Marc Chagall, világhírűvé tette szülőhelyét, Vityebszket. Az összes álma onnan indult, és szinte mindegyik képén megidézte valamilyen formában az ott élő, többnyire szegény sorsú zsidók életének hétköznapjait, ünnepeit. Ő volt az elsőszülött a kilenc testvér sorában. Először a zsidó iskolában, majd az orosz gimnáziumban tanult, ahol rögtön felfigyeltek tehetségére. Már akkor is legfőképp szülőhelye, a mai Vicebszk lakóinak életét örökítette meg szokatlanul színes és minden korábbi festészeti konvencióktól eltérő képein.
„Apámnak kék szeme volt. A keze csupa bőrkeményedés. Dolgozott, imádkozott és nyugodtan élt. Én ugyanolyan csendes voltam, mint ő. Vajon mi lesz belőlem? Ilyen maradok egész életemben, a fal mellett üldögélek, vagy én is hordókat cipelek? Ránéztem a kezemre. A kezem túl finom volt… Valami olyan foglalkozást kellett találnom, valami olyan munkát, ami nem fordítja el a pillantásomat az égtől és a csillagoktól, ami hozzásegít, hogy megtaláljam életem értelmét. Igen, ezt kerestem” – írta 1931-ben megjelent Életem című önéletrajzi kötetében.
Zsidó alkotóként létezni egy ellenséges világban
Húszéves volt, amikor külön engedéllyel Szentpétervárra költözött, hogy festészetet tanulhasson, de zsidósága miatt csak bizonyos – számukra fenntartott – körzetekbe léphetett be.
„Zsebemben a 27 rubelemmel, az összes pénzzel, amit apám utazásra valaha is adott, én, a rózsás arcú, göndör hajú kisfiú, barátaim kíséretében Szentpétervárra utaztam. A kocka el van vetve” – idézte fel könyvében a kezdeteket.
Két különböző művészeti iskolában is tanult Szentpéterváron, szerelmét, Bellát mégis lakóhelyén találta meg. A gazdag ékszerkereskedő lánya ugyan egészen más társadalmi csoportba tartozott, mint a szegénysorból származó Chagall, szerelmüknek azonban ez sem vethetett gátat.
Párizs – egy másik világ
1910-ben utazik életében először Párizsba egy művészetpártoló nagyvonalú ajándékának köszönhetően.
„Marc a nevem, a lelkem érzékeny, a pénztárcám üres, de azt mondják, tehetséges vagyok. […] Párizsban végre (valahogy) ki tudtam fejezni azt a benső örömöt, amit néha Oroszországban éreztem: vityebszki gyermekkori emlékeim örömét” – emlékezett vissza önéletrajzában az első párizsi útjára.
Nagy hatással voltak rá Van Gogh festményei, és a Fauve művészeti csoport tagjainak színes világa is lenyűgözte a fiatal festőt.
Sajátos világa azonban már ekkor határozottan felismerhetővé tette műveit: a zsidó hitvilág, a gyerekkor emlékei, a kelet-európai kirekesztettség és Párizs nagyvilágisága is nyomot hagyott összetéveszthetetlen képein.
Semmilyen izmusba nem kapcsolódott be, bár akadtak kubista, valamint konstruktivista stílusjegyeket mutató festményei, és az avantgárd költőkkel is elmélyült baráti viszonyt ápolt, különösen Apollinaire hatott rá, de saját világát soha nem hagyta el. Modigliani is jó irányba terelte művészi gondolkodását, ami egyre inkább kiforrott, és Apollinaire hathatós segítségével 1914-ben megnyílhatott az első önálló kiállítása Berlinben.
Aztán jött a háború…
Párizsból hazatért, és feleségül vette Bellát, aki csodálatos és odaadó társa, modellje, mindene lett, 1916-ban megszületett lányuk, Ida is. Bella később jiddisül írta meg közös emlékeiket, Chagall pedig illusztrálta a kötetet. Hogy elkerülje a katonaságot, minisztériumi állásban szervezett kiállításokat, majd az 1917-es forradalom után bolsevik népbiztosként próbálta létrehozni a helyi múzeumot és a festészeti akadémiát, de 1920-ban elege lett a politikából. Kényszerből olykor realista képeket is festett, valamint árva gyerekeket tanított rajzolni, később Moszkvában tervezett díszleteket-jelmezeket a jiddis színháznak, de még így is nyomorgott.
1922-ben elhagyta szülőhelyét, és sokáig bolyongott a világban
Először Berlinbe ment, hogy valahogy visszaszerezze a nyolc évvel korábbi kiállításnak képeit, de sajnos nem járt sikerrel, így csalódottan utazott Párizsba, ahol végre megvetette a lábát, és 1937-ben megkapta a francia állampolgárságot.
1940-ben Párizsból Marseille-be menekültek családostul a német megszállás elől. Hitleristák pár képét el is égették, komoly veszély fenyegette őket, ezért 1941-ben egészen Amerikáig mentek, ahol a nyelvi nehézségek ellenére is kapott elegendő megbízást ahhoz, hogy fenntartsa a családot.
„Egy olyan nemzetközi tragédia idején éltem és dolgoztam Amerikában, amely minden ember életére kihatott szerte a világon. Nem lettem fiatalabb, ahogy teltek az évek. De a vendégszerető fogadtatásból erőt meríthettem művészetem gyökereinek megtagadása nélkül” – írta könyvében.
Az idill nem sokáig tartott, mert egy vírusfertőzésben váratlanul meghalt Bella 1944-ben, és a gyász átmenetileg megbénította Chagall művészetét. Ám egy 1946-os nagy New York-i kiállításon óriási sikerrel mutatták be addigi életművét, így nem voltak anyagi gondjai. 1948-ban visszatért Párizsba, majd két év múlva a Riviérára költözött, 1952-ben pedig újra megnősült, Valentina Brodszkijt vette el, aki élete végéig hű társa maradt.
Beszélő képek
„Mindenki tudja, hogy ha valaki jó ember, attól még lehet rossz művész. De soha nem lesz valaki igazi művész, ha hiányzik belőle az emberi nagyság és jóság” – írta Chagall.
Egészen biztos, hogy belőle egyik sem hiányzott. Talán ezek a leghíresebb képei: Én és a falu (1911), Hódolat Apollinaire-nek (1912), A hegedűs (1913), Párizs az ablakon keresztül (1913), A születésnap (1915), Bella fehér gallérral (1917), Önarckép palettával (1917), A sétány (1918), A menyasszony (1950)
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Párizsról festett városképein is megjelenik valamilyen formában a szülőfaluja. Nagyszabású munkái, mint a párizsi Opera mennyezetfreskója, a New York-i Metropolitan Opera falfestményei, a Metzi Katedrális üvegablakai, az ENSZ Palota üvegablakai, a jeruzsálemi Hadassah Egyetemi Klinika Zsinagógájának ablakai, illetve a jeruzsálemi parlament pannói nagyon sok nézőt elkápráztattak már, kilépett a múzeum falai közül a művészete. Talán a Reims-i Notre Dame Katedrális üvegablakai a legkáprázatosabbak mind közül.
Már életében nyílt egy róla elnevezett múzeum Nizzában, és a Francia Becsületrend nagykeresztjét is megkapta 1978-ban. Beutazta az egész világot, kiállításaira tömegek kíváncsiak a föld bármely pontján, de ő mindvégig megmaradt annak, aki volt, festőnek született.
Marc Chagall 1985. március 28-án, 98 évesen halt meg Párizsban, de előtte még megfestette mindannyiunk álmait.
Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt kép: Getty Images/Imagno
