–

Milyen lehet az élet, amelyben egy műsor bábja vagy szinte a fogantatástól kezdve, ahol minden köréd épül, ám az éncentrikus világ valójában teljességgel mű, az anyád nem az anyád, a legjobb barátod sem az, akinek véled, a feleséged csak a szerep miatt szeret, és a mindennapjaid tele vannak tűzdelve termékelhelyezésekkel? A felvetés roppant izgalmas, és ha szabad ezt mondani (anélkül, hogy bárkibe beletenném az ideget), egyre aktuálisabb, már amennyiben azt nézzük, hogy milyen elképesztő és ijesztő mértékben lett átlátható mindannyiunk élete az okoseszközökön keresztül. Ám mielőtt mi is becsavarodnánk, netán elkezdenénk felfedezni magunkon a Truman-szindrómát (erről lásd alább), idézzünk fel jó pár izgalmas tényt a ma negyedévszázados moziról!

Trumanfia Truman

Andrew Niccol forgatókönyvíró eredetileg egy sokkal sötétebb történetet festett volna a paranoid Gary Oldmannel Manhattanban, ahol a főszereplő Truman alkoholproblémákkal küszködik, teherbe ejti a feleségét, és a közös gyermekük lett volna a valóságshow kontinuitását biztosító figura. A show-ból való távozásakor ez a Truman dühödten nekitámadt volna Christofnak, a műsor rendezőjének. Niccol a forgatókönyvet aztán tizenkétszer írta át, míg az elnyerte a ma ismert formáját. 

via GIPHY

A rendező Peter Weir Niccollal szemben azonban rögtön Jim Carrey-t szerette volna felkérni a címszerepre, főleg, miután látta őt az Ace Ventura: Állati nyomozó című filmben, és Charlie Chaplinre emlékeztette az alakítás. Az egyik forgatókönyv-variációban egyébként volt egy megrendezett nemierőszak-jelenet is, aminek Truman a szemtanúja lesz, ám nem lép közbe. Miután elsétál a bűntény mellett, a színészek döbbenten állnak meg, egyszerűen nem fér a fejükbe, mi lehet az oka annak, hogy a jószívű Truman nem segített. 

Apropó, gázsi: mennyit engedsz a feléből?

Sok változást eszközöltek a filmkészítők azért, hogy Jim Carrey játszhassa a főszerepet. Először is elcsúsztatták a forgatást egy évvel, hogy a színész befejezhesse a Hanta boy forgatását. Az eredeti koncepciót, miszerint Truman egy frissen érettségizett fiú, szintén elvetették, hiszen Jim Carrey már 36 éves volt, így inkább az életközepi válság irányába tolták el a Trumant kínzó dilemmákat. Talán hálából, vagy a lehetőségnek örülve, de a színész is hozott áldozatot: kivételesen beérte a szokásos 20 helyett egy 12 millió dolláros gázsival.

Állítólag sokat segítettek neki a Trumannal való kapcsolódásban az életét folyamatosan nyomon követő lesifotósok és rajongók is, azaz: minden rosszban van valami jó!

Az igazi Trumanok

Trumanshow-téveszmének, avagy Truman-szindrómának hívják azt a jelenséget, amikor valaki azt hiszi, az élete egy megrendezett valóságshow, vagy hogy valakik őt titokban rejtett kamerákkal figyelik meg. A kifejezést Joel Gold pszichiáter és Ian Gold elmefilozófus alkotta meg a filmtől ihletve. Több esetet is említenek, amikor valaki TSD-ben (Truman Show Delusion) szenvedett. Egy férfi – akiről később kiderült, hogy skizofréniával él – még a családja elől is eltitkolta meggyőződését, miszerint ő egy valóságshow főszereplője, és mindenki más csak beépített statiszta. A 9/11-es terrortámadás után azonnal New Yorkba utazott, hogy ellenőrizze, valóban összeomlottak-e az ikertornyok, vagy mindez csak a forgatókönyvírók fantasztikus húzása volt. 

Egy másik illető is a saját Truman show-ja központi figurájának érezte magát, aki több millió ember figyelmének fókuszában él, illetve minden, és mindenki, aki őt körülveszi, azon dolgozik, hogy ő a világ méltó közepe lehessen. Az ő története jóval tragikusabb, mint a Jim Carrey által megformált figuráé: háromszor kísérelt meg öngyilkosságot diszfória, reménytelenség és üldöztetési téveszmék miatt, bipoláris típusú skizoaffektív-zavarral, valamint szerfüggőséggel diagnosztizálták. 

Egy újságírónak pedig szent meggyőződése volt, hogy a híreket valójában a kollégái gyártják, méghozzá az ő szórakoztatására.

Hogy az elméletét bizonyítsa, még az elmeosztályról is megszökött, ahova az állapota miatt került, hátha sikerül alátámasztania az igazát. Gold és Gold még több hasonló eset tanulmányozása után arra a következtetésre jutottak, hogy bár nem maguk a valóságshow-k okozzák ezeket a téveszméket, azok esetében, akiknek van valamilyen pszichés betegsége (mint például a skizofrénia), ezek a műsorok rásegíthetnek, hogy elhiggyék, egy mesterségesen kreált világban élnek.

De biztos, hogy nem mind abban élünk…?

Majdnem a nézők is be lettek vonva még jobban a moziba, Peter Weir rendező ugyanis azt tervezte, hogy a filmet minden vetítés során egy ponton megállítják, majd a mozikban lejátsszák azt a kisfilmet, amit a helyben felszerelt kamerák vettek fel, mielőtt visszatérnek a filmhez. Sőt, még azt is fontolgatta, hogy ő maga fogja játszani Christofot, a filmbeli rendezőt. Azon kívül írt egy tízoldalas háttérsztorit is magáról a Truman valóságshow-ról – eszerint a műsor több Emmy-díj büszke birtokosa, a rendező, Christof pedig korábban filmet készített a Truman show-ban szereplő hajléktalan férfiról, amivel díjat is nyert. Ezen kívül háttérsztorikat írt a szereplőknek (azaz a színészeknek, akik a színészeket alakították a filmben), és arra biztatta őket, hogy járjanak el hasonlóképp, képzeljék el, kik lennének ők a „szerepükön kívül”.

via GIPHY

Seahavenben egyébként minden utcanév valamilyen híres filmszínészre utal, ilyen például Lancaster tér vagy Barrymore út, de a szereplők is kivétel nélkül filmsztárokról vannak elnevezve: Meryl, Marlon, Lauren, Kirk és Angela. (Talán azok a Latabár, Bujtor vagy Déryné nevezetű olvasók, akik a Jászai Mari téren laknak, most gondolkozzanak el.)

Az egész élet eladó

A külső és a belső valóság között öt hónap eltérés van (ez onnan derül ki, hogy a film végén, amikor a biztonsági őrök átkapcsolnak a Truman show-ról valami másra, látszik a falon kitéve egy ebédmenü cédulájának dátuma, míg a show 10.911-ik napján egy kellékes december 13-i újságot olvas). Ez a közel fél éves eltérés – a történet szerint – azért volt jó, mert így Christof és stábja telepakolhatta a megfelelő reklámokkal a műsort, például már nyáron elkezdhették értékesíteni a karácsonyi termékeket (az ünnepi reklámdömpinget pedig nem lehet elég hamar berobbantani, ahogy erről itt is írtunk).

Nincs új (show) a nap alatt

Több hasonló koncepciójú alkotás előzte meg a Truman showt: az Alkonyzóna (The Twilight Zone) egyik 1989-es epizódjában a főszereplő felfedez egy kamerát a fürdőszoba tükrébe rejtve, majd nem sokkal később ráébred, hogy az életét éjjel-nappal közvetítik a tévében. Robert A. Heinlein They című 1941-es sci-fijében egy férfit a környezete arról próbál meggyőzni gaslighting- eszközökkel, hogy valójában ő az, aki nem normális, holott a valóságban ő a kevés valódi emberek egyike. Philip K. Dick Kizökkent idő című ’59-es művében Ragle Gumm ráébred, hogy az egész élete merő illúzió, olyan, mintha minden körülötte forogna. 

Főhajtás

A 2022-es, 75. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos plakátja a „Truman show” előtt tiszteleg, arra a jelenetre emlékezve, ahol Truman Burbank a filmstúdió határánál elindul a lépcsőn felfelé, életében először a külvilágba.

Már az ókori görögök is

Sokan párhuzamba állítják a Truman show-t Platón görög filozófus barlanghasonlatával. Nincs meg azonnal a sztori? Akkor mondom is gyorsan: Platón allegóriájában egy csoport ember egész életében egy barlang falához láncolva él, egy üres fallal szemben. Az emberek figyelik a mögöttük lévő tűz előtt elhaladó tárgyak által a falra vetített árnyékokat, és neveket adnak ezeknek az árnyékoknak. Az árnyékok a foglyok valóságát jelentik, de nem pontos leképezései a való világnak. Az árnyékok a valóságnak azt a töredékét képviselik, amelyet általában érzékszerveinkkel érzékelhetünk, míg a nap alatti tárgyak a tárgyak valódi formáit képviselik, amelyeket csak az értelmünkkel foghatunk föl. 

Mesés könyvek földjén – Beszámoló a SepsiBook irodalmi fesztiválról

Kult – 2023. június 5. – SZIJ

Platón arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon mit hinnének az emberek, ha láncaikat eloldoznák, s szembesülnének azzal, hogy amit láttak, az csak az árnyékok tükröződése volt? „Mit felelne az […] ember, ha valaki azt mondaná neki, hogy előbb csak üres semmiségeket látott, most azonban, mivel a létezőhöz közelebb van, s a nagyobb mértékben létező dolgok felé van fordulva, sokkal helyesebben lát: s ha az úton elhaladó tárgyakra mutatva rákényszerítené, hogy feleljen a kérdésre: mi az? Nem gondolod-e, hogy zavarban lenne, és azt hinné, hogy az előbb látott dolgok sokkal igazabbak voltak, mint amelyeket most mutatnak neki?”

via GIPHY

Ahogy Platón példájában az emberek, úgy Truman is rabságban él, és azt hiszi, amit ő lát és megtapasztal, az a valóság. Ám egy idő után ráébred, a világa nem lehet igazi, kérdéseket kezd feltenni, amitől hamis környezete megpróbálja eltéríteni. 

De hát… nem vagyunk ezzel mind így időről időre, kedves Trumanok?

További források: ITT és ITT 

Kiemelt képünk forrása: UIP-Duna Film

Fiala Borcsa