„Idegesek, ha látnak?” – Ma 62 éves Dennis Rodman, a Féreg
A fenti kérdést az életéből készült 1998-as Dennis Rodman, a Féreg című film nyitójelenetében teszi fel Dennis Rodman maga, aki nem csupán az NBA-bajnokságok sztárja, a Chicago Bulls üdvöskéje volt (természetesen szigorúan Michael Jordan mellett/mögött, ez legyen mindenki ízlésére bízva), de az egyik legmegosztóbb, legbotrányosabb és legextravagánsabb állócsillag a profi kosárlabdázók egén. Rodman egész pályafutása során provokált, kibillentette környezetét az egyensúlyi állapotából, és szó szerint az arcukba tolta magát keresetlen stílusával, a pályán innen és túl. De vajon mit hagyott hátra örökségként, és mi maradt a polgárpukkasztásából három évtized távlatából? Wilson Luca írása.
–
Ön ideges lesz, ha látja Dennis Rodmant?
A folyton izgő-mozgó (innen is kapta becenevét), folyton változó Rodman minden egyes részletében vonzza a figyelmet: rikító színekben pompázó haj, megszámlálhatatlan mennyiségű tetoválás, testékszer, selyem, bársony, bőr, boák és flitter. No meg agresszív, öntörvényű magatartás, számos mérkőzésből való felfüggesztés, bírósági perek, csúnya válások, szivar, alkohol, és persze ittas vezetés. Dennis Rodman egyszerre volt az NBA történelmének egyik legjobb erőcsatárja, a '90-es évek nonkonformista stílusikonja, és botrányos, rossz életű, később pedig politikai nézeteit illetően is problémás alak, akire sokan sokféleképpen voltak idegesek, és talán azok a mai napig. 
Ott van például Dennis Rodman anyukája, Shirley, aki nagyon ideges volt, hiszen, miután Rodman apja lelépett a Fülöp-szigetekre, egyedül maradt három gyerekkel Dallas egyik legszegényebb környékén, több állással zsonglőrködve egyszerre, mindeközben pedig a kis Dennisnek nem nagyon akarózott tanulnia, vagy bármi jelét is adnia annak, hogy szeretné valamire vinni az életben. Shirley olyannyira ideges lett egy ponton, hogy kidobta fiát otthonról, és ez adta meg a kezdőlökést, meg természetesen Dennis tehetsége, hogy Oklahomában kössön ki, és ösztöndíjjal tehesse azt, amit a legjobban szeretett: kosarazhasson.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Azonban Oklahomában is idegesek lettek az emberek Rodmanre, pontosabban inkább a bőrszínére, és amit ebbe beleláttak a colos fekete srác képében.
Azt hiszem, nehezen lehet elbújni, ha két méter magas vagy, egy többségében fehérek lakta városban fekete, valamint lassan, de biztosan lépkedsz a hírnév felé.
Rodman saját bevallása szerint, Dallasban nem volt népszerű srác, csúnya volt, szegény, apátlan, és kilátások nélküli, ezért nem részesült sok figyelemben. Oklahomában viszont más volt a helyzet, a figyelemből kijárt neki bőven, viszont ami mit sem változott, az a kívülállósága, hogy mindig más, mint a többiek. Dennis Rodman tehát soha sehova sem illett egészen, és egy idő után talán nem is akart már, ha idegesek voltak rá, ha nem.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az úgynevezett szürkezóna
Rodman nem hogy nem bújt el, de alaposan rátett azzal a bizonyos lapáttal. Ha végignézzük az őt megörökítő vizuális emlékanyagokat az elmúlt harminc évből, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ami a saját genderkifejezését illeti, egyáltalán nem lehet hagyománykövetéssel vagy konformizmussal vádolni.
Hol tetőtől talpig műszempillába és arany csillámporba borulva ad interjút, hol pedig menyasszonyi ruhában, piros bársonnyal bélelt hintóban vonul be könyvének dedikálására.
Férfiként, afroamerikaiként, profi sportolóként, a '90-es években enyhén szólva is szokatlan volt ilyenformán prezentálni magadat, és most nem beszélünk olyan androgün zene- és stílusikonokról, mint Prince, Boy George, David Bowie, vagy a glam rock bandák, hiszen mindig is léteztek olyan szubkultúrák, amelyek megengedőbbek voltak a társadalmi nem kifejezését, és még sok más egyebet illetően is, de talán a versenysportok és az izzadságszagú öltözők macsó világa nem ez volt. Rodman egyébként az ominózus menyasszonyi ruhás, könyvdedikálós alkalomkor kijelentette, hogy biszexuális, és éppen saját magával készül házasságra lépni.
Akkoriban még nem létezett a közösségi média, és az önmanagement művészete is csak csírájában, de ezen a ponton említeném meg, hogy Rodman – mai szűrőn keresztül nézve – az egyik legsikeresebb influenszer volt, és ösztönösen ráérzett, mi az, ami biztos egy életre az emberek emlékezetébe vési őt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Külsejével, és kisebb performansznak beillő nyilvános megjelenéseivel egy olyan szürkezónában táncolt, ahol elmosódtak a nő és férfi, a maszkulin és feminin közötti határok, de ennél is fontosabb, hogy tette ezt olyan természetességgel, magabiztossággal és önazonossággal tette, hogy viszonylag kevés embernek volt pofája megkérdőjelezni őt. Természetesen védte Rodmant az akkori sztárkultusz is, ami gyakorlatilag az érinthetetlen kategóriába repítette ezeket az NBA-s srácokat,
de akkor se vitassuk el azt az érdemét, hogy sokaknak mutatta meg, milyen kilógni a sorból, és örömmel vállalta fel, sőt pompába öltöztette, ünnepelte a különbözőséget.
Dennis Rodman hagyatéka
Rodman még él és virul, viszont azok az évek már lezárultak, amikor masszívan hatott a közvéleményre, és talán jogos igény számot vetni azzal, mit hagyott örökül ránk – nem feltétlen mint profi kosárlabdázó, inkább mint kulturális jelenség.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hogy rám személyesen mit hagyományozott, azt gyorsan meg is tudom válaszolni. Tátott szájjal bámultam kis tiniként, ahogy ez az izmos csávó teliaggatja magát piercingekkel, és kisminkelve pózol aktuális barátnőjével a vörös szőnyegen. Kicsit össze is voltam zavarodva: tehát akkor ezt is lehet? A saját szabályaid szerint öltözni, kinézni, mozogni a publikus térben? Biztos vagyok benne, hogy ha a '90-es években felnőttként egy klubban egymás mellé sodor minket a jó vagy rossz sors, menthetetlenül beleszeretek. Mégpedig annál az egyszerű oknál fogva, hogy
volt annyi képzelőereje és bátorsága, hogy újraírja azt a narratívát, amit a társadalom szánt volna neki. És ez nagyon szexi.
A családon belüli erőszak meg az ittas vezetés, és a Donald Trump melletti kampányolása viszont nem szexi.
A nagy egészről pedig annyit, hogy Rodman legalább harminc évvel előzte meg a korát. Zseniálisan menedzselte a nyilvános szelfjét az aktív éveiben, beleértve azt, ahogyan öltözködött, üzent a külsejével (például kampányolt az AIDS ellen a hajába festett piros szalaggal), vagy kacsintott össze a meleg- és dragkultúrával a performanszai által.
Hol volt akkor még a rózsaszín boás Harry Styles? Vagy a genderneutrális stílus, és egyáltalán azok a ma már széles körben tárgyalt (és nem kis érzelmeket kiváltó) témák, mint a társadalmi nem vagy a férfiak és nők változó szerepe?
Azt gondolom, nem kötelező senkinek úgy kinéznie, mint Rodmannek, de hogy lehet másként is, mint az szokványos és elvárt volna, nos, annak a tudata felszabadító. Köszi, hogy példát mutattál ebből, Dennis Rodman. Boldog születésnapot!
Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Paras Griffin / Contributor
