Erős kezdés

Bella Ramsey 2003-ban született az angliai Nottinghamban, de Leicestershire-ben nőtt fel, és ma is itt él a családjával. Még csak hároméves volt, amikor a nővérét követve egy színházi iskolában kezdett tanulni, majd miután azt elvégezte, a középiskola mellett a Television Workshop nevű színjátszó műhelyben képezte tovább magát. Ennek köszönhetően jutott el aztán a Trónok harca meghallgatására, ahová be is választották a fiatal Lyanna Mormont szerepére, aki a Mormont-ház ifjú vezetője.

Korábban ugyan játszott színdarabokban, de a Trónok harca volt Ramsey első debütálása a képernyőn, mindössze 11 évesen.

Eredetileg csak egy rövid epizódszerepet szántak az alkotók Lyannának, de a kritikusok és a közönség annyira megszerette a karaktert és az ifjú színészt, hogy végül a hetedik évadban is feltűnt, sőt, kiemelve a karakterét, hősi halált halt a Másokkal való deresi összecsapásban.

Egy világsikerű sorozat minden bizonnyal jó ajánlólevél egy fiatal színész számára, Ramsey szerepelt is jó pár filmben és sorozatban, de a nagy áttörést az idén megjelenő The Last of Us hozta el számára.

Jégzombik után gombazombik

A The Last of Us-ról talán még az is hallott, aki az elmúlt néhány hónapban egy kő alatt élt, úgyhogy nem meglepő, ha a sorozat két főszereplője, Bella Ramsey és Pedro Pascal (akiről nemrégiben DTK írt egy hosszú cikket) azonnal az érdeklődés középpontjába került. Utóbbinak ez csak egy újabb kiemelkedő állomás az amúgy is elismert alkotásokkal tarkított életművében – hiszen Pascal olyan sikerszériákban játszott, mint a Narcos és A Mandalóri –, Ramsey-nek viszont egyértelműen ez a sorozat a nagy ugródeszka, ahonnan elrugaszkodva Hollywood topszínészei között találta magát.

A két színész életútjának külön pikantériája, hogy a nemzetközi elismerést ugyanaz a sorozat hozta meg számukra, hiszen Pedro Pascalt is a Trónok harcában szerette meg a nagyközönség Oberyn Martell szerepében.

Érdekesség, hogy ennek ellenére Ramsey és Pascal a „The Last of Us” díszletei között találkoztak először, ugyanis mire Lyanna Mormont feltűnt Deresben, Oberyn már rég feldobta a pacskert.

Nem kompatibilis Hollywooddal

Amikor bejelentették, hogy sorozat készül a népszerű videójátékból, és hogy az egyik főszereplőt, Ellie-t Bella Ramsey fogja játszani, a rajongók kiakadtak. Rengeteget támadták a színészt amiatt, mert nem hasonlít a játékban szereplő Ellie-re, és amiatt is kritizálták, hogy nem olyan vonzó, mint a rajzolt fiatal lány. Abba most ne menjünk bele, hogy miért és mennyire problémás, hogy egy kiskorú lány esetében arról szól az internetes diskurzus, mennyire vonzó, vagy sem, de elmondása szerint ekkor kapott életében először negatív kritikát Ramsey.

A felháborodás és a játék rajongóinak dühe nehezen érintette őt, többször is azt nyilatkozta: nem bírta megállni, hogy ne olvassa folyamatosan az őt ekéző kommenteket. Végül a sorozat premierje után elcsendesedtek ezek a hangok, és mostanra talán konszenzus van abban, hogy a fiatal színész remekel Ellie szerepében, így talán nem az a legfontosabb aspektus vele meg a munkájával kapcsolatban, hogy mennyire hasonlít egy animált karakterre.

Azonban nem ez volt az első alkalom, hogy Ramsey-t a külseje miatt kritizálták. Szintén egy interjúban mesélte el, hogy élete első meghallgatásán azt mondta neki a rendező: tetszett neki az alakítása, de nem ő kapja a szerepet, mert „az arca nem elég hollywoodi”.

 

Küszöbön a felszínességet elutasító generáció

Hogy ezalatt pontosan mit értett a rendező, valószínűleg sosem tudjuk meg, de az tény, hogy Ramsey-től igen távol áll az a pompa, csinnadratta és felszínesség, amit Hollywooddal szokás azonosítani. 2018-ban például őszintén vallott a Twitteren arról, hogy anorexiát diagnosztizálta nála, és mentálisan is nagyon megviselte az elmúlt időszak, amin a családja segítségével jutott túl. Hangsúlyozta azt is: nagyon fontosnak tartja, hogy nyíltan beszéljünk a mentális egészség kérdéséről, és ennek jegyében többször is elmesélte már, mekkora pszichés megpróbáltatás volt számára egy-egy forgatás, amikor távol volt a családjától.

De nemcsak a problémáiról beszél őszintén Ramsey, hanem nyíltan vállalja magát a nyilvánosság előtt is, a New York Timesnak beszélt arról,

hogy sokáig kétségei voltak a nemi identitását illetően, ám végül arra jutott, hogy ő valójában „csak egy ember”, amit, ha kell, nembinárisként nevez meg, de nem érdeklik a címkék, ahogy az sem, hogy női, férfi vagy semleges névmással hivatkoznak rá.

Hogy mennyire nem érdeklik a külsőségek, az a közösségi oldalából is kiderül. Gondosan megkomponált és retusált képeket csak elvétve találunk – azok is magazinokba készültek eredetileg –, sokkal több az olyan pillanatkép, amin kócos a haja, mackónadrágban feszít, és az sem zavarja, hogy látszódnak a pattanásai.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bella Ramsey 🐏 (@bellaramsey) által megosztott bejegyzés

Ramsey ezzel nincs egyedül, ugyanis az éppen felnövő és egyre nagyobb babérokra törő kollégái ugyanígy vállalják a saját tökéletlenségüket, valamint nem hagyják, hogy skatulyákba kényszerítsék őket – gondoljunk csak Millie Bobby Brownra vagy Billie Eilishra. 

És hogy mit csinál Ramsey, amikor épp nem egy szuperprodukción dolgozik? Mondhatni, egy különlegesen átlagos tinédzser: a barátaival lóg, narancslével eszi a müzlit, kiáll a számára fontos ügyek mellett – mint a mentális egészség kérdése és az LMBTQ+ emberek jogai –, a családjával él, és a milliós gázsija ellenére egy használt Fiattal furikázik. Ja, és ilyen szöveggel köszönti fel a fel a főnökét, a The Last of Us író-rendezőjét, Craig Mazint: „Boldog szülinapot, Craig Mazin. Állandóan hiányzol. Ez úgy hangzik, mintha meghaltál volna. Pedig nem. Hála az égnek”.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bella Ramsey 🐏 (@bellaramsey) által megosztott bejegyzés

Már hivatalos, hogy Bella Ramsey visszatér a The Last of Us második évadában, és én sem tudok mást mondani: hála az égnek.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: Getty Images/ Axelle/Bauer-Griffin / Contributor

Dián Dóri