Bár én még meg sem születettem, amikor a Flashdance berobbant a mozikba, és kisgyerek voltam, amikor először láttam, de már akkor lenyűgözött a főszereplő alakja és mozgása. Nálam erőteljesen az ügyvédi pálya volt becsípődve óvoda környékén, de nem lennék meglepve, ha azok a kislányok, akik életük korai, esetleg túl korai szakaszában látták a Flashdance-t, hegesztőmunkások, esetleg éjszakai táncosok szerettek volna lenni.

Bár mai szemmel a történet több szempontból is problémás, a Flashdance ma is kultfilmnek számít.

Kulisszatitkok a készítőktől

A Jerry Bruckheimer és Don Simpson producerpárosnak ez volt az első együttműködése – később még olyan kasszasikereket jegyeztek, mint a Beverly Hills-i zsaru és a Top Gun –, a magyar származású Joe Eszterhas pedig társíróként vett részt az előkészületekben. Bruckheimer az évforduló kapcsán felidézte a Hollywood Reporternek, hogy a Paramount vezetősége nem tudott dönteni a főszereplőt illetően, úgyhogy végül behívták az összes titkárnőt, hogy alkossanak fókuszcsoportot, ők pedig mindannyian Jennifer Bealsre voksoltak, hogy ő alakítsa Alex szerepét, akinek minden álma, hogy profi táncos válhasson belőle.

A férfi főszereplő kapcsán sem volt egyértelmű a döntés, Kevin Costner is esélyes volt a szerepre, többször meg is hallgatták,

de végül Michael Nouri lehetett az, aki az acélgyár vezetőjeként elrabolta a fiatal lány szívét, és virágcsokorral várhatta a meghallgatás után. Ami azért is érdekes, mert a színész a forgatások idején 36 éves volt, míg Jennifer Beals csupán 18. A hírek szerint a rendező Adrian Lyne szerette volna, ha a fiatal lány háttértörténetéhez hozzátartozott volna, hogy gyerekkorában molesztálták, de ezt az ötletet Eszterhas végül megvétózta, ahogy az is kikerült az eredeti forgatókönyvből, hogy Alexnek egy meleg férfi legyen a legjobb barátja.

film kulisszatitkok Flashdance
Jennifer Beals és Michael Nouri a Flashdance című filmben

Jennifer Beals a középiskola végeztével épp Párizsban dolgozta végig a nyarat, amikor telefonos kapcsolat híján, egy írásos üzenetet kapott az ügynökétől, hogy amikor majd hazafelé tart Chicagóba, jó lenne, ha megállna New Yorkban egy meghallgatás miatt. A landolás után a színésznő egy éjszakát a Central Parkban töltött egy padon, majd anyja könyörgése hallatán egy rokonánál húzta meg magát a kiválasztási folyamat alatt. Mire megtudta, hogy övé a szerep, már megkezdte a tanulmányait a Yale Egyetemen, ahol halasztást kért.

További érdekesség, hogy a legtöbb táncjelenetben nem Beals látható, hanem a francia táncos, Marine Jahan, a felvételi vizsga jelentében pedig többen is közreműködtek, köztük Sharon Shapiro tornász és az akkor még csak tizenhat éves, azóta Crazy Legs néven ismertté vált breaktáncos, Richard Colón. 

Egy véletlen indította el a vállvillantó divathullámot

A Flashdance nemcsak ikonikus zenéjéről híres a mai napig – a négy Oscar-díj-jelölésből a betétdalért, a Flashdance… What A Feelingért kapta meg a szobrot végül –, de divatba hozta a vállban féloldalas pulóvereket is, ami abból a puszta véletlenből fakadt, hogy

a színésznő túl sokáig hagyta a szárítóban az egyik pulcsiját, amelyen aztán nem fért át a feje, így inkább kivágta, Michael Kaplan jelmeztervező pedig továbbgondolta.

Ki hitte volna, hogy karakterének jellegzetes ruhadarabja születik így meg?

Igazi kasszasikernek számított

Bár a kritikusok többsége egyáltalán nem volt lenyűgözve a film vibráló energiájától és lélegzetelállító táncsoraitól, a közönséget ez egyáltalán nem érdekelte. A Flashdance 1983. április 15-én debütált, és

92,9 millió dollárt (az inflációval számolva ez ma körülbelül 280 millió dollár, azaz kb. 95 milliárd forint lenne) hozott, és ezzel az év harmadik legsikeresebb produkciójává vált.

Ez különösen fájdalmasan érinthette azt a kanadai táncoslányt, Maureen Mardert, akinek a története a Flashdance cselekményét inspirálta. Marder megállapodást kötött a Paramounttal, és 2300 dollárért cserébe aláírt egy szerződést, hogy semmilyen további követelésre nem tarthat igényt a film kapcsán – írja az IMDb.

film kulisszatitkok Flashdance

Bealst legutóbb A szerencse lánya című filmben, és az L: A Q generáció sorozatban láthattuk, a férfi főszerepet játszó Michael Nourinak viszont ez volt az egyetlen igazán átütő szerepe.

Beals néhány hónapja úgy nyilatkozott Jimmy Fallonnak, hogy a film abból a szempontból is jelentőségteljes volt, hogy sokak számára szolgált inspirációul álmaik megvalósításához. A színésznő több levelet is kapott, amelyek arról számoltak be, hogy a Flashdance hatására hagyta ott valaki a munkáját, és kezdett új életet. Ha valaki tehát egy kis löketre vágyik ahhoz, hogy ki merjen lépni a megszokott szerepéből, nincs tökéletesebb alkalom, mint a negyvenedik évforduló, hogy ihletet merítsen a filmből.

Forrás: ITT, ITT és ITT

Képek: Paramount Pictures

Krajnyik Cintia