Brooke Shields dokumentumfilmje az arcunkba tolja mindazt, amiről nem szívesen veszünk tudomást

–

Brooke Shields, a csinos kislány

Első filmszerepe – amely végül a legvitatottabb is lett – Louis Malle 1978-as Csinos kislány című filmjének főszerepe, ami a XX. század elején, New Orleansban játszódik, Shields pedig egy bordélyházban nevelkedett gyerekprostituáltat alakít. A filmben két meztelen jelenete is volt, valamint egy csókjelenet az akkor huszonkilenc éves Keith Carradine színésszel, miközben Brooke Shields mindössze tizenegy éves volt.

A dokumentumfilm során a színésznő gyakran említi, hogy amikor a karrierje kezdetére gondol, sokszor érzi úgy, hogy csak árnyéka volt önmagának, mintha leválasztotta volna a gyereksztárt a valódi Brooke-ról.

„Csodálkozom, hogy egyáltalán túléltem”

– mondja, és tényleg úgy tűnik, mintha szinte az egész gyerekkorát egy véget nem érő ködben töltötte volna, ezzel is védve magát a szexualizáció, kizsákmányolás és bántalmazás – köztük egy nyílt szexuális erőszak – sorozatától.

Bár a szórakoztatóipar szinte kizárólag egy dögös árucikként, sőt egyenese „gyerek szexszimbólumként” ábrázolta őt, Shields most bevallja, hogy valójában mindig a legnagyobb stréber volt, ráadásul egy kicsit esetlen is. Sok más, reflektorfényben lévő nőhöz hasonlóan, már a karrierje kezdetén kijelölték a neki szánt szerepet, így

szinte elképzelhetetlen volt, hogy más legyen, mint minden férfi vágyának már-már Lolita-szerű tárgya.

A Csinos lány forgatása után Shields két filmben is szerepelt, amelyek tovább erősítették ezt a felfogást: Randal Kleiser A kék lagúna és Franco Zeffirelli Végtelen szerelem című filmjében. Mindkét műben gyakran láthatjuk igencsak alulöltözve – és mindkettőben megjelenik az is, ahogy elveszti a szüzességét. A kék lagúna rendezője ráadásul nem érte be ennyivel: a filmet is úgy tervezte promózni, hogy tévesen azt állította, a fiatal Brooke a forgatás alatt vesztette el a szüzességét.

Később aztán egy szintén túlszexualizált Calvin Klein-reklámban láthattuk, amiben a tizenhat éves Shields csábítóan kijelentette: „Kinőttem a gyerekes dolgokból, és készen állok a Calvinre”. A dokumentumfilmben többen, többször is elmondják, hogy az ilyen reklámok és filmek ma már nem készülhetnének, sőt még a modell-színésznő két tizenéves lánya is úgy gondolja, hogy „ma már minden más”. De tényleg így lenne?

Van, ami megváltozott, sok minden azonban nem

Oké, valószínűleg ma már nem lenne elfogadott valakire gyerek szexszimbólumként hivatkozni, de a társadalmunkban a fiatal lányok túlszexualizálása közel sem tűnt el. Bár manapság talán már nem olyan gyakori, hogy egy kiskorú lányt szexinek vagy dögösnek neveznek (emlékeztek még a szexi kislányruhára?), de azért időnként továbbra is előfordul.

Néhány évvel ezelőtt Millie Bobby Brownt, a Stranger Things sztárját az egyik „legszexibb tévésztárnak” titulálták – amikor Brown mindössze tizenhárom éves volt.

De aligha ő az egyetlen, akit perverz figyelemmel tüntetett ki a nagyérdemű: Natalie Portmant, az Olsen ikreket vagy Britney Spearst is szükségtelenül szexualizálták a karrierjük kezdetén, és valljuk be, az sem volt olyan régen.

Nem meglepő, hogy a pornóipar is tükrözi a mainstream média kislánykor iránti rajongását. Az utóbbi néhány évben a tini kategória világszerte az egyik legnépszerűbb a pornóplatformokon, és ha mindez nem lenne elég nyugtalanító, e tartalmak nagy része gyakran a szüzességre és a női „ártatlanságra” összpontosít.

A közösségi médiaplatformok is tovább normalizálják és lehetővé teszik – tudatosan vagy sem – a lányok és a gyerekkor szexualizálását. Az NBC nemrégiben végzett vizsgálata szerint sokan ma már az egyik legbiztonságosabb platformnak számító Pinterestet használják arra, hogy kislányok képeit olyan táblákba halmozzák, amelyeket aztán a „szexi kislányok”, „finom” vagy „bűnös élvezetek” címkékkel látnak el. És nincsenek kétségeim, gondolom, hasonló dolgok történnek más felületeken is – gondoljunk csak a  TikTokra, ami egyrészt tele van olyan kislányokkal, akik felnőtt nőként viselkednek – vagy akiket a szüleik annak ábrázolnak –, másrészt pedig felnőtt nőkkel, akik kislánynak adják ki magukat. Ez utóbbi olyan nagy trenddé nőtte ki magát, hogy még külön neve is van: ez a Bella Poarch-effektus.

A női egyenjogúságra adott válasz

A Brooke Shields-dokumentumfilmben megszólaló szakértők egyike, Jean Kilbourne rámutat, hogy „az uralkodó kultúra egyik válasza a feminizmus felemelkedésére a kislányok szexualizálása volt”.

Hiszen a „lányok gyorsabban érnek, mint a fiúk” és „a férfiak biológiailag arra vannak kódolva, hogy fiatalabb nőt akarjanak”.

Ismerős gondolatok, ugye? 

Részben az ilyen, rendkívül káros berögződések miatt tartunk még ma is ennél a kérdésnél, de ahogy a dokumentumfilm és különböző tanulmányok is mutatják, ennek a valós életben veszélyes következményei lehetnek – a lelki nehézségektől kezdve a ránk erőszakolt tárgyiasítás internalizálásából eredő mentális problémákon át a szexuális erőszak magasabb kockázatáig. 

És nem kérdés, amíg nem kezdünk el beszélni a problémáról, nem próbáljuk enyhíteni a káros normák, sztereotípiák és berögződések hatását, amelyek lehetővé teszik a lányok szexualizálását, addig nem lesz változás. Ehhez pedig, bár a dokumentumfilm kiváló kiindulópontként szolgálhat, elengedhetetlen lenne az olyan iparágak szabályozása, amelyek a legtöbbet profitálnak ebből – mint például a reklám- és szórakoztatóipar, valamint a közösségi média.

Források: ITT és ITT

Kiemelt képünk forrása: hulu

Mózes Zsófi