„Tali ötkor a Szaracén fejében!” – Oxford patinás kocsmái
A brit pubok neveiben benne van az egész történelem
Valószínűleg édesanyám megrovóan húzta össze a szemöldökét, amikor kiderült, hogy az oxfordi látogatásom során inkább a kocsmákat jártam végig és nem az egyetemi könyvtárakat, de egyrészt ez a megközelítés tökéletesen összepasszolt a saját felsőoktatásban eltöltött éveimmel, másrészt az általam fellelt pubok mind több száz éves történelmet tudhatnak maguk mögött, megannyi híres törzsvendéggel, harmadrészt (és itt jössz te is a képbe): a brit kocsmák nevei rengeteget elárulnak az ország történelméről és kultúrájáról. Gyere velem virtuális kocsmatúrára, és mindent elmesélek! Fiala Borcsa írása.
Nem minden pub lebuj
Elöljáróban annyit mindenképp le kell szögezni, hogy az angol kocsmák teljesen más jellegűek és eltérő funkciót is töltenek be, mint a legtöbb hazai becsületsüllyesztő. A brit pubok nem magányos, (szó szerint és átvitt értelemben is) ingatag lábakon álló férfiak gyűjtőhelye és mentsvára, hanem rendszerint megbízható minőségű és hasonló felhozatalú meleg étellel is szolgáló helyek, ahová kisgyerekes családok is beülnek ebédelni, vacsorázni, illetve sok helyen társasjátékok is kölcsönözhetők (ingyen). A társadalmi élet egyik fontos területe, ahol nem kell egyedül érezned magad.
Hogy lesz a szőlőlevélből a király feje? Avagy: a csapszékek neveinek evolúciója
Ha végigmész bármelyik angol város főutcáján, egészen biztos, hogy elhaladsz legalább két kocsma mellett, melyek szépen faragott cégérükön hirdetik a nevüket: Vörös oroszlán, A hattyú, Rózsa és korona, Szélmalom… csak hogy a legnépszerűbbeket említsem. Egy biztos: a pubok nevei magukba olvasztották a helyi folklór elemeit, megörökítettek uralkodókat, háborúkat, történelmi eseményeket vagy épp híres embereket, így sok esetben érdemes megkapargatni, miért is pont ez lett egyiknek, másiknak a neve.
A szokás, hogy a kocsmák, fogadók nevet kapjanak, nagy valószínűséggel még az ókori Rómából ered: a borral is szolgáló helyek ugyanis szőlőlevelet akasztottak a bejárat fölé, így hívták fel a nagyközönség figyelmét a kiváló lehetőségre.
Amikor a rómaiak megszállták Nagy-Britanniát (a hadjáratot Caesar indította i. e. 55-ben), ezt a szokást is vitték magukkal. Ám mivel szőlőlevélből itt kevesebb akadt, jobb híján egy bokorral helyettesítették a „reklámtáblát”. Valószínűleg innen erednek az olyan pubnevek, mint a The Hollybush, The Bull & Bush vagy a The Bush.
„Tali nyolckor az ivóban”
Persze a ma ismert pubok megszületésére még jó pár évszázadot várni kellett. Hogy a fogadót megkülönböztessék a környező épületektől, afféle vendégcsalogatónként és az írástudatlan kuncsaftok kedvéért a tulajdonosok festett táblát akasztottak az ajtó elé, amin valamilyen tárgy szerepelt: eke, szénabála, rézüst, csizma vagy patkó – így messze könnyebb volt egyeztetni a találkozókat is: „koccanjunk meló után a Lámpagyújtóban, jó?”. Ez a gyakorlat a XII. századra már széles körben elterjedt. Olyan helyből is akadt jó pár, ami nem cizellálta túl a dolgot, hanem egyértelműségre törekedett a névadásban: ha már kocsma, ahol a legkedveltebb ital a sör, akkor nevezzük Három hordónak!
Dicsőséges vezérek, felkoncolt áldozatok csehója
Később divatossá vált, hogy dicsőséges csatákról, hősi hadvezérekről nevezzék el a fogadókat, kocsmákat, így születtek meg az olyan italozók, mint a Szaracén feje, vagy a Lord Nelson. De ha nem ő maga volt a legnagyobb harcászati zseni, akkor is elérhette az ember, hogy franchise-szerűen jelenjen meg a neve számtalan kocsma ajtaja felett. Remek példa erre Granby márki, a franciákkal vívott hétéves háború egyik hőse, aki hazatértekor számos egykori bajtársának segített kocsmát nyitni, akik hálából róla nevezték el a helyet.
Őfelsége talponállója
1393-ban, II. Richárd uralma alatt született meg a határozat, mely arra kötelezte a kocsmákat és fogadókat, hogy működésük jellegét mindenképp tüntessék fel az utcán is jól látható módon. Így lett Fehér szarvasra keresztelve számos egység – ez volt ugyanis a király címerállata, de az egyszerű The Crown (a korona) is igen népszerű volt, érthető okokból: az uralkodók néha bizony relatíve gyorsan cserélődtek, ha nem akarta a tulajdonos minden elhalálozás alkalmával átfestetni a cégérét és új brandet kitalálni, okosabb volt valami általánosabb nevet adni a helynek.
Állati kricsmik
Az angol sportszerető nép (akár aktív vagy épp nézői vonalon), nem csoda, hogy ez a rajongás a kocsmák neveiben is tetten érhető. A vadászok törzshelyei lehet az Agár, esetleg a Róka és a Véreb. VIII. Henrik egyik kedvenc hobbija a solymászat volt, így persze van kocsma Madár a kézben néven is. De ha valaki a kakasviadalokat favorizálta, az a Kakas nevű egységben találhatott hasonló érdeklődésű cimborákra (de egy jó hideg sörre biztosan).
Fogadó a Négyes metróhoz
A XVIII. században aztán, ahogy beindult a közlekedés, az út menti kocsmanevek is ehhez mérten alkalmazkodtak. A kocsi és a ló, a Ló és a Lovász népszerű nevek lettek, míg el nem terjedt a vasúti közlekedés is… mostanra bizonyára kitaláltad, hogy viszonylag sok lett a Vasút fogadó is.
Na de azt ígértem, hogy körbekalauzollak Oxford legrégebbi kocsmáiban, úgyhogy lássunk is neki!
A legöregebb söntés büszke várományosa
Az első dolog, amit észrevettem az egyetemi városban tett látogatásom során: több helyi pub is azzal reklámozza magát, hogy ő a legeslegrégebbi. Mint a XII. századi Turf Tavern (a turf lóversenypályát jelent), ami eredetileg a város falain kívül épült meg, azon belül ugyanis tiltott volt a szerencsejáték és a fogadás. Eredetileg Foltos tehén néven működött, ahol a törzsvendégek praktikusan fogadtak mindenre, amire csak lehetett. Ma az oxfordi diákok és tanárok kedvelt törzshelye (amikor épp le tudnak ülni a turistáktól). Hogy valóban igen régi és patinás az italmérő, mi sem bizonyítja jobban, mint az igen alacsony belmagasság.
Ivó a Nyaktekerészetimellfekfenchez
Oxford másik ikonikus, patinás pubja az 1242-ben alapított The Bear – eredeti nevén: The Tabard, azaz Lovagi köntös. Ám mivel Warwick grófja gyakran tért be ide Londonba tartva, végül az iránta való tiszteletből átnevezték A Medvének, ez az állat szerepelt ugyanis a gróf címerében. A falra kiakasztott fényképek tanúsága szerint még Bill Clinton, Liz Taylor és Richard Burton is megfordult itt. A XIII. században istálló és tágas udvar is tartozott hozzá, a kocsma pedig, ahogy ma ismerjük, minden bizonnyal a lovászok lakhelye volt egykor. A The Bear nemcsak a celebritás vendégeiről híres, de a bekeretezett nyakkendő-kollekciójáról is. A szokást a tulaj Alan Course kezdte az 1950-es években: a világ minden tájáról küldhettek ajándékba nyakkendőket, amikért a helyszínen egy sört kaphatott az adományozó. Jelenleg több mint 4500 nyakkendő van kiállítva a falakon és a plafonon.
Talponálló az Etimológiához
Bár nagyon szerettem volna meglátogatni C.S. Lewis és J.R.R. Tolkien egykori törzshelyét, a The Eagle and Child nevezetűt (becenevén: The Bird and Baby), ám az 2021-ben a világjárvány miatt bezárt. Így oxfordi kocsmatúrámat végül az 1607-ben épült, a diákság körében ma is igen népszerű The King’s Armsban zártam (azaz A király fegyverzetében), ahol megtapasztalhattam, hogy milyen is egy egyetemi város patinás pubjában inni.
A szomszéd asztalnál ugyanis egy apuka a nyolcéves forma fiának a hangover (azaz másnaposság) szó eredetét magyarázta, a nyelvész őszinte lelkesedésével. Amennyiben hozzám hasonlóan téged is érdekel a kifejezés háttere, íme:
Origin of the term "hangover" — the Victorian "penny hang," cheapest overnight stay, if too wasted to be accepted elsewhere. For a penny you'd be allowed to hang over a rope (usually shoulder height). At 6am, owner unties the rope for a rude awakening. https://t.co/VY72R2IZ4I pic.twitter.com/gZVFwabyZ6
— Scott Galloway (@profgalloway) August 17, 2020
A XIX. századi jelentése a szónak annyit tesz: épp csak hogy túlél. Ám a rögös valóság a viktoriánus korban gyökerezik, amikor is igen népszerű volt a többezer fős hajléktalanságban élő lakosság körében az úgynevezett „two-penny hangover”, ami távolról sem egy olcsó kocsmatúrát jelentett. Ha sikerült nap közben pár fillérre (pennyre) szert tenned, választhattál, hogy egy pennyért ülve töltöd az éjszakát – azaz a hideg és nyirkos utcai éjszaka elől behúzódhattál egy padra. Ennek a konstrukciónak több hátránya volt, az egyik az, hogy a pennyért alvás nem járt, volt, ahol külön ember felügyelte, hogy az ülő személy nehogy álomba szenderüljön. Kettő pennybe került, hogy szó szerint egy ruhaszárító kötélen átvetve magadat hunyni tudj egy kicsit (innen a szó: átlógás, azaz hang over. A kötelet hajnali öt és hat között ébresztő gyanánt egy hirtelen mozdulattal leengedték. (Hogy milyen lehetett minden éjjel ilyen körülmények között aludni, abba bele sem tudok gondolni, mindenesetre új színben tünteti fel az időnkénti inszomniámat, amikor fűtött lakásban selyempizsamában fetrengek a kényelmes franciaágyamban). Ha viszont igazán ki akartál (vagy tudtál) rúgni a hámból, akkor öt pennyért egy koporsószerű dobozban nyújthattad ki a tagjaidat egy éjszakára.
Csárdás a Hülye Fogadónevekhez
Hogy semmiképp se e bizarr viktoriánus történettel zárjam le kocsmatúránkat, lássuk, mik a legidétlenebb pubnevek, amik úgy tűnik, fittyet hánynak arra sok történelmi tényre, amiket az imént elregéltem. Ilyesmi Herefordban a Csomag répa nevű pub, Middlesexben a Megváltoztatott eset, a londoni Víz alatti hold, Staffordshire-ben a Bika és a szemüveg, a Phillackbeli Vödör vér, és a kedvencem: Apám bajsza Lincolnshire-ben. De ha tetszett a beszámolóm, akkor találkozzunk legközelebb a Vidám adófizetőben, jó?
A képek a szerző tulajdonában vannak