A sztriptíztáncos, aki nem vetkőzött le

–

A lány, akit a színpadra szültek

Seattle-ben, (mely Washington államának legnagyobb városa) született, minden valószínűség szerint 1911. január 8-án Rose Louise Hovick néven – bár a koráról teljesen bizonyosat nem állíthatunk, az édesanyja ugyanis előszeretettel hamisította meg két csemetéje adatait, hogy így kerülje ki a gyerekmunkára vonatkozó törvényeket és színpadra állíthassa a lányait. Az anya – aki magát Madame Rose-nak hívatta – ugyanis nagyon szeretett volna kitörni az unalmasnak vélt városból, helytette a show businessben álmodott fényes karriert magának a lányai felhasználásával. (Persze azt nem állítom, hogy maga Gypsy Rose sem volt tisztában a saját korával, de ahogy sok világsztáraspiráns, ő is igyekezett ezt homályban tartani, vagy legalábbis lefaragni belőle egy pár esztendőt, ha lehetett. Így történhetett meg, hogy a 28. születésnapját négy egymást követő évben is megünnepelte. Na de térjünk gyorsan vissza a kezdetekhez!)

A húg, Baby June árnyékában

Gypsy Rose kishúga, June 1912-ben született – elképzelhető, hogy azért, mert Madame Rose első gyermeke által mégsem látta biztosítva a jövőjét. A 89 éves June legalábbis így nyilatkozott 2003-ban a Vanity Fairnek: „Ha a nővérem bármi jelét is mutatta volna annak, hogy vele pénz áll a házhoz, én nem születtem volna meg. Mert akkor anyámnak nem lett volna szüksége még egy gyerekre, és nem lett volna együtt a férjével azért, hogy még egy gyereke szülessen.”

Azért azt fontos megjegyeznünk, hogy a két lány között csupán 22 hónap különbség van, azaz Madame Rose – ha igaz June feltételezése – hamar feladhatta a reményt első gyermekét illetően. Mindenesetre June-nal már elégedettebb volt, úgy találta, második gyermeke szebb, tehetségesebb és fotogénebb is, mint nagyobbik lánya. Mivel a férje, Jack Hovick, a jámbor üzletember ellenezte a karrierelképzeléseit, lelkiismeret-furdalás nélkül faképnél hagyta, hóna alá kapta a két leánygyermekét, és nekivágott a világnak, hogy revüműsorukkal megvalósítsa nagyratörő álmait.

A reflektorfénybe a kis June-t lökte, akire felépített egy karaktert (Baby June-ét), és elnevezte a „világ legfiatalabb spicctáncosának”. A műsort az édes kislánnyal (és a háttérben bokázó nővérével) imádták a népek.

Megszületik Gypsy 

Bár népszerűségüknek köszönhetően elég jól kerestek (heti 1500 dollárt), mégsem élhettek kényelemben, mert a mama képtelen volt megfogni a pénzt, így gyakran keveredtek adósságba is. A fellépéseik jó darabig sikeresek voltak, ám idővel a gyerekek lázongani kezdtek anyjuk elképzelései ellen. June 13 évesen már nem óhajtott az aranyos kislány szerepében tetszelegni, úgyhogy fogta magát, feleségül ment az egyik kórista fiúhoz, és elszökött vele. Így a sokáig háttérbe szorított, „csúnyábbnak” vélt Rose végre előre léphetett. A nagy változást a karrierjében azonban egy véletlen hozta el: egyik este a mulatóban, ahol dolgoztak, a sztriptíztáncosnő nem tudott fellépni, Madame Rose pedig azonnal felajánlotta a 15 (mások szerint akkor már 18) éves csemetéjét a feladatra. Így lépett színpadra Lee egy fűszoknyában, amit végül ugyan nem vett le, de az előadása így is nagy sikert aratott. Ezzel meg is találta a hivatását, az irányt, ahol ki akart bontakozni:

olyan sztriptíztáncos lett, akinek a műsorában több volt a csábító kacérság, mint a vetkőzés. De talán pont ez volt benne az ellenállhatatlanul izgalmas, hiszen így jóval többet bízott a nézők fantáziájára.

Azzal pedig minden művész tisztában van, hogy épp ebben a befogadó közönséggel való évődő játékban rejlik az igazi titok. Állítólag Gypsy Rose Lee-től származik a mondás: ha valamit érdemes csinálni, akkor azt érdemes lassan csinálni… nagyon lassan.

Gypsy fellépett egyébként „fordított sztriptízzel” is, ahol a szinte teljesen meztelen Florence Bailey-t öltöztette fel a színpadon - gondolom, azt is kacéran és komótosan. A karrierdöntését pedig névváltoztatással is megpecsételte: az első keresztneve mellé felvette a Gypsy becenevet is. Hogy miért pont ezt, arra egy idő után állítólag már maga sem emlékezett, a fia szerint olyan sok legendát szőtt különféle interjúkban a neve köré, hogy elfelejtette, melyik is volt az igazi. Mindenesetre két elmélet van dobogós helyen a sokból. Az egyik szerint a hobbija miatt vette fel a Gypsyt: nagyon szeretett ugyanis tealevelekből jósolni. A másik úgy véli, sötét szemei miatt becézte Gypsynek az édesanyja.

Bosszúfrigy

Innentől kezdve a világ Gypsy Rose lábai előtt hevert. Nem telt bele sok idő, és a burleszk színpada után a mozivásznat is meghódította, bár jóval kevesebb sikerrel. Időközben háromszor is megházasodott, második házassága alatt (melyet Alexander Kirklanddal kötött) született meg a fia, Erik, aki Ludwig Preminger filmrendezővel ápolt viszonyából jött világra. Ha minden igaz, Preminger legalábbis ezt állította, ők ketten csupán egyetlen egy éjszakát töltöttek együtt, azt is azért, mert Lee ezzel is féltékennyé akarta tenni Mike Toddot (színházi és filmproducert, akinek legismertebb munkája az 1956-os 80 nap alatt a világ körül volt).

Todd volt ugyanis élete (állítólag) egyetlen szerelme, akit annyira szeretett, hogy Kirklandhoz is csak bosszúból ment feleségül, hátha így sikerül végre Toddot megkaparintania.

Neki nem sikerült, Elizabeth Taylornak viszont igen – bár ő is csupán egy esztendeig élvezhette a nászt a rendezővel. 

Úton a manézzsal

Lee később azonban már a festő, Julio de Diego oldalán találta meg a boldogságot – legalábbis egy időre, hét évvel később ugyanis tőle is elvált -– és így éldegéltek hármasban (plusz a család kedvencei, Gypsy Rose Lee ugyanis nagy állatrajongó volt) a cirkuszi karaván tagjaként egy lakókocsiban járva az országot. Lee, ha tehette, kedvenc időtöltésének is szívesen hódolt, ha folyó vagy tó mellett ütöttek szállást, feltétlenül kiment a partra pecázni. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy az addigra (körülbelül!) 37 éves Gypsy Rose nem állt ebben az időben anyagilag túl fényesen, így részben kényszerűségből is szorult a vándoréletre, mely során a „Gypsy Rose Lee és az ő királyi amerikai szépségei” néven beutazták az Államokat és Kanadát is. (Érdekesség egyébként, hogy a húga szintén háromszor volt házas, és az ő egyetlen gyermeke is házasságon kívül született.)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pelelotus (@handbag_fetishist) által megosztott bejegyzés

A Hovick lányok

A két lánytestvér kapcsolata igencsak hullámzott. A legkiegyensúlyozottabb talán akkor volt, amikor két férj között épp együtt éltek: összehozta őket a férfiakban való csalódottságuk, és az édesanyjuk okozta nehézségek, aki hol pénzért pumpolta őket, hol zsarolással próbált belőlük ezt-azt kicsikarni. Ám amikor Madame Rose vastagbélrákban elhunyt 1954-ben, Lee megírta a visszaemlékezéseit, aminek a húga egyáltalán nem örült, úgy találta, hogy az anya figurája sokkal rosszabb színben van feltüntetve, mint amilyen a valóságban volt. „Anya nagyon csinos, aprócska, bájos nő volt, hatalmas kék szemekkel. Kedves volt és hihetetlenül vonzó. Miért baj az, hogy hatalmas ambíció fűtötte?” – nyilatkozta ’98-ban.

A „Gypsy” című könyv 1957-ben jelent meg, és óriási siker lett, akárcsak a belőle készült Broadway-musical két évvel később.

Ez viszont már túl sok volt June-nak, aki jobban örült volna, ha Baby June létezését mindenki elfeledi. Az is rosszulesett neki, hogy a darab – ami ráadásul azonnal óriási népszerűségre tett szert – önkényesen írta át az ő egész gyerekkorát. A nővérek viszonya egészen megromlott, és nem is békültek ki, csak akkor, amikor 1969-ben Lee-t tüdőrákkal diagnosztizálták. „Ajándék anyámtól” – így utalt a betegségére. Egy évvel később bekövetkező haláláig a húga ápolta.

Gypsy Rose, a nyomozó

Egyébként nem ez az egyetlen könyv, amit jegyez, két krimit is írt a memoárján felül, a sikamlós, The G-String Murders című detektívregényt – azaz a Tangabugyi gyilkosságokat – mely egy sztriptízmulatóban játszódik, ahol Gypsy Rose detektívszerepben próbál utánajárni, ki fojthatta meg a táncosnőket, ráadásul aljas módon a saját bugyogójukkal. Rossz nyelvek azt susogták, hogy a könyvet valójában nem is Lee, hanem szellemírója Craig Rice jegyezte le. Ám Lee levelezéseiből és egyéb dokumentumokból az tűnik inkább valószínűnek, hogy a könyv java részét, vagy talán az egészet ő maga írta, és csak segítséget kapott barátjától és szerkesztőjétől, George Davistől, illetve pár tanácsot Rice-tól.

A másik krimije, a Mother Finds a Body (Anyu talál egy testet) című hasonló keretek között játszódik: a hátteret szintén a sztriptíztáncosok világa adja, a főszereplő is maga Gypsy Rose Lee, aki hiába vonulna el egy nyugodalmas nászútra férjével, a fiktív Biff Brannigannel, egy gyilkosság közepébe csöppennek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Harriet Griffey (@harriet.griffey) által megosztott bejegyzés

A fő, hogy te elhidd magad

Bár már kiskorában a színpadot koptatta, az igazi sikert, amire vágyott, idősebb korában érte el. A véleményem természetesen teljesen szubjektív, de úgy gondolom, nem volt éppenséggel ragyogó szépség, és a színpadi alakítása sem volt olyan átütő, mint, mondjuk, Dita Von Teese-é (akit egyébként részben Gypsy Rose Lee inspirált), mégis ott izzott benne valami, talán az erőteljes kisugárzása, ami miatt az lehetett, aki: a burleszk királynője. Ezt a benyomásomat megerősíti egy amerikai újságíró vallomása, aki még fiatal korában találkozott Lee-vel, és így számolt be a vele töltött, egyébként végtelenül szórakoztató ebédről: „Hatan ültünk az asztalnál az étterem közepén. Öten minden bizonnyal a halálba idegesítettünk mindenki mást a helyiségben a nevetésünkkel, miközben minden csodáló szem Gypsy Rose Lee-re tapadt.

Végre megértettem: ez a nő azért lett sztár, mert sztárként viselkedett.

Úgy hiszem, hogy inkább volt érdekes, mintsem zseniális, a tehetsége túl volt értékelve, inkább volt komika, mint sztriptíztáncos, vonzó volt, de nem gyönyörű.”

Ha minden igaz, a humora (ha már komika) viszont lehengerlő volt. Állítólag ő mondta ezt is: „mindenem megvan, ami húsz évvel ezelőtt is, csak minden kicsit lejjebb került”.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/Michael Ochs Archives

Fiala Borcsa