Ahogyan Rita Hayworth és Lauren Bacall is azt nevezte élete egyik tragédiájának, hogy a férfiak a filmvásznon látható karakterbe szerettek bele, a való világban viszont vele kellett élniük, úgy Ava Gardner is haláláig küzdött azzal a sztereotip nőiséggel, amelyet az MGM illetékesei pályája elején kitaláltak neki.

Pedig a dél-karolinai lány – hét testvér közül a legfiatalabbik – egész életében két lábbal állt a földön. A színészetet nem tartotta sokra, mi több, ritkán gúnyolódott is azon, hogy nem tartja munkának, mennyire jó, hogy munka helyett ezzel keresheti a pénzt. Márpedig pénzt keresni szeretett: a nélkülözéssel teli gyerekkor után akkor érezte biztonságban magát, ha annak megfelelő fizetést kap, amennyi embert a mozikba csábít utánozhatatlan imázsával. Saját megfogalmazásában:

„Mindent okkal teszek. És ez az ok általában a pénz.”

Eleve azért keveredhetett csak Hollywoodba, mert igen fiatal korában a családja titkárnőnek taníttatta, hogy jövedelmével be tudjon segíteni a költségvetésbe. New Yorkban élő nővérének fotográfus férje készített róla néhány fotót egy látogatása alkalmával – ezek a képek voltak azok, amelyekre felfigyelt egy ügynök, és javasolta, hogy próbáljon szerencsét valamelyik nagy filmstúdiónál. 

 

A világ leggyönyörűbb nője

Mi tagadás: Ava Gardner szépsége valóban egészen kivételes volt. Ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Számos hollywoodi sztár szembesült már azzal a filmtörténetben, hogy kapásból üresfejűnek titulálják a külseje miatt. Igaz, Ava Gardner nem csinált titkot abból, hogy amikor a filmiparba került, nem tartozott a legmagasabban iskolázott színésznő-aspiránsok közé: saját bevallása szerint két könyvet olvasott addigi életében: a Bibliát meg az Elfújta a szél címűt. Később ez természetesen jócskán megváltozott: egyik legjobb barátja például Ernest Hemingway lett, nyilván nem véletlenül: sok közös volt ebben a két megzabolázhatatlan, önpusztító, de az életet az utolsó cseppjéig kiélvező emberben.

Vélhetően ez a vadság, ez a folyton kitörésre kész lélek volt, ami olyan ellenállhatatlanná tette – pontosabban ennek a szabályos, klasszikus szépségű arccal alkotott kontrasztja. 

Egy ausztrál újságíró például, aki úgy felbosszantotta valamivel, hogy hozzávágott egy pezsgővel teli poharat, lenyűgözve mesélte: „az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, az volt, hogy milyen rohadtul gyönyörű ez a nő”.

Amilyen szépséges volt, olyan csúnyán beszélt egyébként: ugyanez a riporter úgy fogalmazott, hogy egy tengerész és egy kocsis is méltó versenytársra akadt volna benne. Az ötvenes években emellé napi három doboz cigarettát szívott. 

Amikor egy interjúban arról kérdezték, hogyan képzeli el a halálát, azt felelte: reméli, hogy egyik kezében cigaretta lesz, a másikban meg egy pohár whiskey.

John Hawkesworth díszlettervező (Pandora, A bolygó hollandi) pedig azt mondta róla: kétszer annyit tudott enni, és háromszor annyit inni, mint bárki más.

Mark Robson, az 1974-es Földrengés című film rendezője elképedve számolt be róla a forgatás után, hogy az ötvenkét esztendős Ava Gardner ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, nincs szüksége dublőrre – és maga emelgette a betontömböket meg nehéz vascsöveket. 

film Hollywood Ava Gardner
Ava Gardner és Charlton Heston a Földrengés című filmben - Forrás: Getty Images/Silver Screen Collection

Egy zenés film felvételén, miközben Gardner életében először táncolt kamerák előtt, elromlott a zenelejátszó. A színésznő zene nélkül is hibátlanul fejezte be a jelenetet, egyetlen lépést sem hibázott – a felvételen jelen lévők tapsolták neki az ütemet.

Máskor úgy hírlett róla, igazi dívaként viselkedik, amikor meg akar kapni egy szerepet; vagy épp kifejezetten arrogánsan viselkedett a forgatáson a statisztákkal – szóval lehetetlen volt kiismerni.

Összetett karakter

Ava Gardner tehát egyszerre volt végzet asszonya, a férfivágyak tárgya, emancipált nő – és bántalmazott, aki egyik toxikus kapcsolatból sodródott a másikba. 1942-ben ment hozzá Mickey Rooney-hoz, aki amilyen cuki és kedves szerepekben tündökölt a filmvásznon, olyan erőszakos alak volt a való életben (egy év múlva el is vált tőle).

Csak egy példa: szó szerint pár nappal a nászútjuk után Ava Gardner vakbélgyulladással kórházba került. Közben pedig Rooney valaki mással szexelt a közös ágyukban.

Artie Shaw, a legendás jazzklarinétos az első házassági évfordulójuk után egy héttel dobta ki a világ leggyönyörűbb nőjét (aki amúgy az ötödik felesége volt a nyolc közül). Ava Gardner azt írta a könyvében, a fizikai bántalmazástól nem félt, de a verbális és érzelmi bántalmazás széles skáláját élte át a zenekarvezető mellett. Miközben azt is elismerte (ahogyan soha egyetlen abuzív kapcsolat sem fekete vagy fehér, azaz a bántalmazó sem bántalmaz folyton, ez is a dinamika része), hogy Shaw, aki éjjel-nappal a könyveket falta (amikor épp nem a nőket), tanulásra, művelődésre sarkallta.

A legenda szerint egyszer egy riporter megkérdezte Artie Shaw-t, mi vonzotta annyira Ava Gardnerben, mire a zenész elképedve kérdezett vissza: „látta ön már Ava Gardnert?”.

film Hollywood Ava Gardner
Ava Gardner és Artie Shaw - Forrás: Getty Images/Keystone-France\Gamma-Rapho

A kékszemű gengszter

És végül következett Frank Sinatra.

Saját bevallásuk szerint a másik volt életük szerelme – mégsem tudtak békében élni.

Nehéz is lett volna egy ennyire birtoklási mániás emberrel: Sinatra folyamatosan kontrollálni akarta Gardnert, még azt is megszabta, mennyit forgathat Afrikában az „A Kilimandzsáró hava” című film készítésekor. Tíz napot.

Emiatt az egész stábnak Gardnerhez kellett alkalmazkodnia, s amikor megcsúsztak egy napot, a színésznő rettegve mondta: ebből Sinatra óriási balhét fog csinálni. Sajnos igaza is lett.

film Hollywood Ava Gardner
Frank Sinatra és Ava Gardner - Forrás: Getty Images/Silver Screen Collection

Mire a Mogambo című John Ford-film forgatásához ért Gardner 1953-ban, annyira megromlott a házasságuk Sinatrával, olyan iszonyatos lelki terrorban élt, hogy a forgatási időszak alatt két abortuszon esett át. Azt mondta, annyira gyűlölte a férjét, hogy úgy érezte, nem szülhet neki gyereket.

S ha már a Mogambónál járunk, érdemes megemlíteni, hogy Gardnernek azon a forgatáson egy másik férfi verbális bántalmazását is el kellet tűrnie. John Ford ugyanis ki nem állhatta a munkálatok kezdetekor Gardnert, eredetileg mást akart a szerepre, csak a filmstúdió ragaszkodott a sztárhoz.

Annyira elviselhetetlenül bánt Gardnerrel az első néhány forgatási napon, hogy a nő partnere, Clark Gable egy ízben ki is vonult a felvételről, hogy jelezze: nem tűri, hogy így bánjanak a kollégájával.

Sok minden nem változott azonban, legalábbis egészen addig, amíg néhány nappal később Gardner sem bírta tovább a nyomást, és dühében kiabálni nem kezdett a rendezővel. Aki erre félrevonta, és annyit mondott neki:

„Rohadt jó vagy. Csak nyugi.”

Mindezek tükrében kicsit érthetőbb az a másik ismert történet is, hogy a két abuzív férfi közt szenvedő Gardnernek akkor gurult el végleg a gyógyszere, amikor az ugandai forgatáson a helyi brit kormányerők kifogásolták, hogy meztelenül fürdik a táborban. A színésznő, amikor meghallotta a kormány illetékesét, amint a helyszínre érkezve előadja ezt a nevetséges panaszt, anyaszült meztelenre vetkőzött, és így masírozott végig az egész táboron.

film Hollywood Ava Gardner
Ava Gardner és John Ford a Magambo forgatásán - Forrás: Getty Images/Hulton Archive

Se vele, se nélküle

Ava Gardner és Sinatra toxikus, bántalmazással terhelt viszonyáról a mai napig legendák keringenek Hollywoodban. Sosem tudtak egymástól teljesen elszakadni.

Az iparági pletyka szerint Sinatra valahányszor összeveszett aktuális partnerével, a következő felkiáltással csapta be maga mögött a bejárati ajtót: „Akkor most megyek, és megdugom Ava Gardnert!”

Jó sok rétege van ennek a mondatnak: benne van a bosszú, és benne van valamiféle torz büszkeség is: akármilyen rossz is vagyok a másik szerint, a világ leggyönyörűbb nője nem bír nekem ellenállni. Aki egyébként úgy nyilatkozott egyszer: A szex nem is olyan fontos dolog, amíg nem olyasvalakivel csinálod, akit szeretsz. 

 

Sinatra egyébként őrzött Coldwater Canyon-beli otthonának kertjében egy Gardnert ábrázoló szobrot, Assen Peikov bolgár művész alkotását, amit egy forgatás után vett meg, és csak addig nézegethetett, míg a következő felesége szót nem emelt ellene.

Magányos lelkek egymás közt

Ava Gardner három olyan filmben is szerepelt, ami Ernest Hemingway-mű alapján született: A Kilimandzsáró hava (amelyről az író azt mondta: csak a színésznőt szerette benne meg a hiénát…), a Gyilkosok és a Fiesta címűben. Talán nem véletlen:

Gardner a civil életben is épp olyan volt, mint egy Hemingway-regény hősnője. Megszelídíthetetlen, leláncolhatatlan, aki mégsem tudott szabadulni valakitől a múltjából.

Utolsó éveit visszavonultan töltötte londoni lakásában. Egyedüli társasága Carmen Vargas nevű házvezetőnője és Morgan nevű corgija volt. Egész életében ilyen fajta kutyái voltak: az elsőt, egy Rags nevűt még Frank Sinatrától kapta. Halála után Carment és Morgant Gardner jó barátja, Gregory Peck vette magához.

  

Egy interjúban egyszer azt mondta:

„Sohasem foglalkoztam úgy magammal, ahogy foglalkozhattam volna. Épp ellenkezőleg. Rengeteget éjszakáztam, alig aludtam. De akármennyi ráncom is van, élveztem a megszerzésüket.”

Máskor meg így fogalmazott: „Több napfelkeltét láttam, mint Hollywood történetének bármely más színésznője.”

Valószínűleg sötét napokból is látott annyit, amennyit csak kevesen. De mennyivel boldogabb élete lehetett volna, ha azok, akiket kitüntetett a szeretetével, birtoklás helyett szeretni akarják…

Kiemelt kép: Getty Images/Bettmann

Csepelyi Adrienn